Ilyen a Grand Canyon 30 kilométeres magasságból

ballon, világűr
Vágólapra másolva!
Egy tanulócsoportnak sikerült visszaszereznie azt a GoPro kamerát, amelyet még két évvel ezelőtt egy magaslégköri ballonnal engedtek fel a Grand Canyon fölé.
Vágólapra másolva!

A Stanford Egyetem hallgatói még 2013 júniusában bocsájtották fel a ballont. Egy GoPro kamerát, valamint egy okostelefont is szereltek rá, utóbbit azért, hogy GPS-el nyomon követhessék az útját és meghatározhassák landolásának helyszínét, olvasható a The Telegraph weboldalán.

A ballon egészen 30,1 kilométeres magasságig feljutott, mielőtt eldurrant. A felszerelés az esés során olyan helyre került, ahol nem volt lefedettség, így a hallgatók nem tudták meghatározni a kamera és a telefon helyzetét. A véletlennek köszönhetően azonban egy nő a sivatagban sétálva felfedezte az elvesztett mobilt és visszajuttatta jogos tulajdonosaihoz.

A felvételeken egyébként a fiatalok a tervezés és az előkészületek pillanatait, valamint magát a kamerareptetést dokumentálták. A videóban megcsodálhatjuk a Grand Canyont, és az eszköz visszatérését a földfelszínre.