Mágneses stimulációval befolyásolható az istenhit és az előítéletek

gondolatátvitel, transzkraniális mágneses stimuláció
A kérdező vagy fogadó feje felett látható a transzkraniális mágneses stimulációt létrehozó kör alakú elektromágnes
Vágólapra másolva!
Brit és egyesült államokbeli kutatók először mutatták ki, hogy mind az istenhit erőssége, mind a bevándorlókkal szembeni előítéletek jelentősen csökkenthetők, ha az agy bizonyos területére mágneses energiát irányítanak.
Vágólapra másolva!

A Yorki Egyetem kutatója, dr. Keise Izuma a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatócsoportjával együttműködve hajtott végre egy innovatív kísérletet transzkraniális (koponyán keresztüli) mágneses stimulációval (TMS). Ez biztonságos módszer arra, hogy átmenetileg kikapcsolják az agy specifikus területeit.

A kutatók a frontális agykéreg közepének hátsó részét (poszterior mediális frontális kortex) célozták meg. Ez az agyterület a felszínhez közel helyezkedik el néhány centiméterre a homlok fölött, és

a problémaészleléssel, valamint a rájuk adott válaszreakciókkal kapcsolatos.

Transzkraniális mágneses stimulációhoz használt kör alakú elektromágnes Forrás: UnivWashington/Marylevin

Mágnessel csökkentették az agyi aktivitást

A tanulmányban a résztvevők fele „álingereket” kapott, amelyek nem befolyásolták az agyműködésüket, a többiek elég energiájú mágneses kezelést kaptak ahhoz, hogy ez csökkentse a megcélzott agyterület aktivitását.

Ezután az összes résztvevőtől megkérdezték, mit gondolnak a halálról, majd

a vallásos hitükkel és a bevándorlókkal kapcsolatos érzéseikről tettek fel nekik kérdéseket.

Csökken a hit erőssége és az idegengyűlölet

A Social Cognitive and Affective Neuroscience folyóiratban megjelent eredmények azt mutatták, hogy azok az emberek, akiknek a megcélzott agyterületét átmenetileg „lekapcsolták”, 32,8 százalékkal kevésbé erősen hittek istenben, angyalokban vagy a mennyországban. 28,5 százalékkal több pozitív érzést tápláltak azonban azok iránt a bevándorlók iránt, akik bírálták az országukat.

„Az emberek gyakran az ideológiákhoz fordulnak, amikor valamilyen problémával kerülnek szembe” – mondta Izuma. „Azt akartuk kideríteni, hogy vajon a konkrét problémák – például, hogy miként mozogjon a test egy akadály legyőzése érdekében – megoldásával kapcsolatos agyterület szerepet játszik-e az absztrakt, ideológiák által irányított problémák megoldásában is.”

Az ideológia neurobiológiai háttere iránti érdeklődés vezette a csoportot arra, hogy a vallásra és a nacionalizmusra fókuszáljon.

A halálra a legjobb vigaszt a vallás nyújtja Forrás: Thinkstock

A halálra a vallás nyújt vigaszt

„Azért határoztunk úgy, hogy emlékeztetjük az embereket a halálra, mert korábbi kutatások azt mutatták, hogy

– tette hozzá Izuma. „A várakozásnak megfelelően azt tapasztaltuk, hogy amikor kísérletileg kikapcsoltuk a megcélzott agyterületet, akkor az emberek kevésbé fordultak enyhülésért a vallásos gondolatok felé, miután emlékeztettük őket a halálra.”

A vizsgálatot végzők arra kérték a résztvevőket, hogy a vallásnak és a nacionalizmusnak mind a negatív, mind a pozitív érzelmi aspektusaira reagáljanak. Így például értékelték az ördögbe, a démonokba és a pokolba vetett hitüket éppúgy, mint az istenbe, az angyalokba és a mennyországba vetettet.

A vizsgálatok előtt minden potenciális résztvevő előszűrésen esett át, ahol meggyőződtek arról, hogy a kiválasztottak mindnyájan vallásos meggyőződésűek.

Dicsérő és bíráló bevándorlók

A nacionalista ideológiát vizsgálva a résztvevőkkel két esszét olvastattak el, amelyet látszólag új bevándorlók írtak.

Az egyik esszé rendkívül hízelgő volt az Egyesült Államokra nézve, a másik szélsőségesen kritikus.

A kutatók azt tapasztalták, hogy a mágneses stimulációnak a legnagyobb hatása a kritikus szerzőre adott reakciókra volt.

Agyterületek aktivitása (illusztráció) Forrás: AFP

A mágneses stimuláció csökkenti a fenyegetettség érzését

„Azt gondoljuk, hogy a csoportértékeinkről hallott bírálatok, talán különösképpen egy kívülállónak tekintett személytől, egyfajta ideológiai fenyegetésként jelennek meg” – mondta Izuma.

„Az ilyen fenyegetésekre való reagálás egyik módja, hogy felértékeljük a csoportértékeinket, és sokkal negatívabban reagálunk a bírálatra” – folytatta Izuma. „Amikor működésképtelenné tettük azt az agyterületet, amely rendszerint segít észlelni a fenyegetéseket és válaszolni rájuk, kevésbé negatív és ideológiailag kevésbé motivált reakciót láttunk a kritikus szerző és véleménye irányában.”

A miértekre még nincs válasz

„Ezek az eredmények nagyon mellbevágóak, és összhangban vannak azzal az elképzeléssel, hogy

– mondta dr. Colin Holbrook, az UCLA kutatója és a cikk vezető szerzője. „Annak megértéséhez azonban további kutatás szükséges, hogy pontosan hogyan és miért csökkent ebben a kísérletben a vallásos meggyőződés és az etnocentrikus hozzáállás.”