Pszichológiai szempontból vizsgálták a hülyeséget

2015.11.02. 15:18

A "hülyeség" pszichológiájáról végeztek kutatást az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen – hangzott el az M1 hétfő délelőtti műsorában.

Aczél Balázs, az egyetem adjunktusa elmondta, a "hülyeség" fogalmának a pszichológia nyelvére való lefordítását célul kitűző kutatás azt vizsgálta, hogy az emberek mely helyzetekben, milyen viselkedési formák leírására használják a kifejezést. Erről furcsamód a pszichológia eddig semmit nem tudott, nem voltak ilyen vizsgálatok - hangsúlyozta a kutató.

Hallgatókat teszteltek

A kutatáshoz internetről összeszedett történeteket is felhasználtak, valamint hallgatókat kértek meg, hogy írjanak naplót a mindennapokban tapasztalt "hülyeségekről". A feljegyzéseket és történeteket 150 "bírának" adták ki, akik 90 százalékban megegyeztek egymás között abban, hogy egy-egy helyzetben használnák-e a kifejezést vagy sem.

A hülye kifejezés használatának érdekessége az is, hogy szándékosan nem lehet "hülyeséget" csinálni, az emberek megítélése szerint a "hülyeség" nem lehet célvezérelt viselkedés eredménye

Forrás: Giphy

Szándékosan nem lehet hülyeséget csinálni

Az eredmények szerint a kifejezést például akkor alkalmazzák az emberek, amikor valaki magabiztos olyan dologban, amelyekhez igazából nincs megfelelő képessége, tehetsége vagy tudása. Ilyen például, amikor valaki ittasan vezet - magyarázta Aczél Balázs. Hozzátette: a kifejezés használatának érdekessége az is, hogy szándékosan nem lehet "hülyeséget" csinálni, az emberek megítélése szerint a "hülyeség" nem lehet célvezérelt viselkedés eredménye.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra