Nem idegen civilizáció okozta a rejtélyes csillag elhalványulásait

SETI
Vágólapra másolva!
Az első hivatalos eredmények alapján nem idegen civilizáció megaépítménye okozta a KIC 8462852 csillag rejtélyes fényváltozásait.
Vágólapra másolva!

A Földtől 1500 fényévnyire lévő, KIC 8462852 jelű csillag bizarr fényességváltozásainak okait egyelőre csak találgatni tudják a csillagászok. A legtöbb tudományos elmélet megpróbálta természetes okokkal magyarázni a szokatlan jelenséget, egyes elrugaszkodottabb teóriák viszont földönkívüli civilizációt sejtenek az égitest körül.

Ez utóbbi lehetőséget a SETI-program (Search for Extraterrestrial Intelligence) is vizsgálni kezdte a kaliforniai Allen Telescope Array (ATA) nevű rádiótávcső-hálózattal. Két héten keresztül figyelték a furán viselkedő csillagot.

Az első hivatalos eredmények eléggé lelombozóak azok számára, akik egy emberhez hasonló értelmes faj megtalálásában reménykedtek.

Allen Telescope Array (ATA) Forrás: SETI

Nem találtak semmit

A szakértők kétfajta rádiójelet figyeltek: keskenysávú adást és szélessávú jeleket. Előbbivel az idegenek tudatosan jeleznék tevékenységüket egy külső „szemlélő” számára, utóbbiak pedig az idegenek feltételezett űrhajóiról árulkodnának.

Létezik egy tartomány (1GHz - 10GHz), ahol az űr „csendesebb”, az itt sugárzott adást messzebbről meg lehet hallani, így itt kutattak a szignálok után. Sajnos a keresés egyelőre úgy tűnik hiábavaló, nyoma sincs űrlényekre és azok építményeire utaló jeleknek.

A keresésnek ugyan nincs vége, tovább fogják figyelni a KIC 8462852-t, de egyre valószínűbb, hogy valami természetes folyamat állhat a csillag bizarr fénygörbéinek hátterében.