Több száz tonna aranyat rejt Kína első tengeralatti aranybányája

aranybánya, mongólia, aranykitermelés, aranyrög, Jargalant, kisüzemi bányászat
Vágólapra másolva!
Legkevesebb 470 tonna aranyat rejthet az az első kínai tengerfenékben felfedezett "kolosszálisnak" jellemzett lelőhely, amelyre 2 ezer méter mélységben bukkantak szakemberek három év kutatást követően.
Vágólapra másolva!

A kelet-kínai Santung tartomány igazgatása alá tartozó Pohaj tengeri területeken, a Szansan-sziget vizeiben a tartományi Földtani és Ásványtani Kutatóintézet végeztetett méréseket. A China Daily című napilap beszámolója szerint a 20 tonna feletti aranykészlettel rendelkező bányákat már "nagynak" szokták nevezni.

aranybánya, mongólia, aranykitermelés, aranyrög, Jargalant, kisüzemi bányászat Forrás: AFP/Berthier Emmanuel

Hatalmas feladat lesz a feltárás

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az aranyérc felszínre hozatala komoly kihívás elé állítja majd a Laizhou Rehi Mining vállalatot.

- fogalmazott a feltárás projektmenedzsere. Csang Csü-csin beszélt arról is, hogy a "hagyományos" aranybányászat a talaj többnyire ezer méteres mélységeiben zajlik, s ebben a kínai bányászok gyakorlattal rendelkeznek. Az óceánban történő feltáráshoz viszont nem csak új eszközökre lehet szükség, de nagyjából ezer ember egyidejű munkájára is.

A technológia nem a legmodernebb

Csang azt is megjegyezte, hogy bár Kína a világ vezető aranykitermelője, technológiája nem tartozik annak élvonalába.

A Szansan-sziget térsége egyébként bőséges aranyérc tartalékokkal rendelkezik és már jelenleg is Kína egyik legfontosabb nemesfém-kitermelő helye. A legnagyobb aranytartalékokkal rendelkező kínai város,

Lajcsou környékén a föld mélyében több mint 2 ezer tonna aranyércet sejtenek.

Megbolygathatja a tengeri ökoszisztémát

A nyersanyag és ásványi anyagok forrásainak fogyása közepette mind nagyobb figyelem irányul a Föld felszínének 70 százalékát kitevő tengerfenék alatt rejlő kincsek kitermelésének lehetőségeire. A jelentős potenciál ellenére természetvédők és kutatók egy csoportja ellenzi a tengeri ökoszisztéma megbolygatásával járó gazdasági tevékenységet.