Festői lesifotó a Földről és a Holdról

2015.12.01. 12:19

Nehéz belegondolni is, mekkora távolságot jelent hárommillió kilométer – a Föld ilyen messziről apró bolygónak tűnik, a Hold pedig alig látszik. Ilyen távolról készített fotót a Hayabusa-2 otthonunkról.

A Japán Űrügynökség (JAXA, Japan Aerospace Exploration Agency) Hayabusa-2 űrszondája 2014. december 3-án indult a Földről, hogy a kisbolygókat vizsgálja – a tervek szerint másfél évig kering majd a 162173 Ryugu aszteroida körül, amely egy C-típusú, szenet tartalmazó égitest, átmérője pedig 900 méter. 

Illusztráció az űrszondáról és a kisbolygórólForrás: AFP/Akihiro Ikeshita

Felszíne igen sötét, fényvisszaverő képessége (albedója) csupán 0,06. Az ilyen kisbolygók anyaga a Naprendszer kialakulásának korai időszakára jellemző állapotot őrzi, ezért tudományos szempontból nagyon érdekes a vizsgálatuk.

Az északi félteke és a Hold

A Hayabusa-2 jelenleg hárommillió kilométerre jár a Földtől, a szóban forgó Föld-fotót november 26-án készítette bolygónkról és kísérőjéről. A képen jobb oldalt a Föld, pontosabban annak északi féltekéje látható, bal oldalt pedig a látszólag tőlünk elég messze keringő Hold.

Ezt látja most a Földből és a Holdból a Hayabusa-2Forrás: JAXA

Egyre közelebb jön a Földhöz

A Hayabusa-2 küldetésének korai szakaszában jár, amikor a Nap körüli pályáján kilövése után egy évvel újra közel kerül a Földhöz, ahol egy gravitációs hintamanőver után veszi fel a bolygóhoz közeli pályán keringő célaszteroida megközelítéséhez szükséges sebességet. A japán kutatók abban reménykednek, hogy a 162173 Ryugu tanulmányozásával többet tudhatunk meg a Naprendszer keletkezéséről és fejlődéséről.

A Hayabusa-2 várhatóan december 3-án éri el a Földhöz legközelebbi pozícióját – pontosan egy évvel kilövése után. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK