A terhességek közötti hízás növelheti a baba halálozási kockázatát

Trend, Pocakosan is lehetsz csinos! Kismamadivat 2015 őszére, terhesség, kismama
Vágólapra másolva!
A várandósságok közötti mérsékelt hízás is növelheti a halvaszületés és a csecsemő egy éven belüli halálának kockázatát - állapította meg egy svéd tanulmány.
Vágólapra másolva!

A The Lancet brit orvosi lap friss számában megjelent tanulmány elkészítéséhez 40 ezer svéd nőt vizsgáltak, akik 1992 és 2012 között adtak életet első és második gyermeküknek.

A terhességek közötti hízás akár egy évig veszélyes lehet a babára Forrás: Thinkstock

11 kiló már veszélyes

A kutatók megmérték a két terhesség közötti anyai súlynövekedését és azt találták, hogy a 11 kilogrammnál többet hízó nőknél 55 százalékkal nagyobb lett a baba halvaszületésének esélye. Ugyanezeknél a kismamáknál

29 százalékkal nőtt annak a kockázata, hogy a baba egyéves kora előtt meghal

- olvasható Sven Cnattingius, a stockholmi Károly Egyetem professzora vezette kutatás ismertetésében.

Más kockázati tényezőket is figyelembe vettek

"A kutatásunkban résztvevő nők körülbelül egyötöde hízott meg olyan mértékben a két várandósság között, hogy az 30-50 százalékkal növelte a halvaszületés kockázatát és 27-60 százalékkal annak a veszélyét, hogy a gyermek egyéves kora előtt meghal - mondta Cnattingius professzor, aki hozzátette, hogy más kockázati tényezőket, azaz

a dohányzást, az anya életkorát és az iskolázottságát is figyelembe vették.

Fejlett országokban ritkább

Az első látásra magasnak tűnő kockázat azonban abszolút értékben nézve igen alacsony: Svédországban minden 1000 szülésre jut két halvaszületés, amely a kockázat 50 százalékos növekedése esetén háromra nő.

A fejlődő országokban nagyobb a veszély Fotó: Linda Forsell

A fejlett országokban igen ritka, magzati vagy egyéves kor előtti halálozást általában veleszületett rendellenességek, születéskori fulladás, fertőzések vagy a hirtelen csecsemőhalál okozza.

Azt is kimutatták, hogy a túlsúlyos nők

két várandósság közötti hat kilogrammos súlycsökkenése 50 százalékkal csökkentette a születéskori halálozás kockázatát.

Az amerikai nők több mint fele túlsúlyos

"Az amerikai nők több mint a fele és minden harmadik svéd nő túlsúlyos vagy elhízott a terhesség kezdetén" - mutatott rá Eduard Villamor amerikai járványügyi szakértő, a tanulmány társszerzője, aki szerint tájékoztatni kell a nőket a várandósság alatti egészséges testsúly megőrzésének fontosságáról, valamint arról is, hogy a túlsúlyosoknak a várandósság előtt fogyniuk kell.