95 millió éve élhetett a modern madarak közös őse

A modern madarak legutóbbi közös őse 95 millió évvel ezelőtt élt Dél-Amerikában – erre jutott egy új kutatás.

Ismert, hogy a Yucatán-félsziget nem madárszerű dinoszauruszai nem élték túl a halált hozó aszteroida 66 millió évvel ezelőtti becsapódását. Dél-Amerika úgynevezett „modern madarai” azonban szerencsésebbnek bizonyultak: átvészelték a katasztrófát és a gyors diverzifikáció révén számos új faj keletkezett.

Később földhidak segítségével eljutottak a világ más részeire, a globális lehűlési időszakokban pedig még sokfélébbé váltak.

Forrás: AFP/Kay Nietfeld

Sok még a homályos folt

Az új tanulmányban a tudósok arra szerettek volna fényt deríteni, hogy mikor élt a mai madarak legutóbbi közös őse.

„Ha a globális megoszlást és a fajgazdagságot nézzük, a modern madarak a szárazföldi gerincesek legváltozatosabb csoportját alkotják [összehasonlításképpen a világon 10 ezer madárfaj él, míg emlősfajokból csupán 5000], ennek ellenére szélesebb evolúciós történetüket a mai napig nem ismerjük teljesen” – mondta Joel Cracraft, az Amerikai Természettudományi Múzeum ornitológusa, a tanulmány társszerzője.

Nagy hézagok vannak a fosszilis adatbázisban, így a probléma eléggé bonyolult”

– tette hozzá a kutató.

A kutatás

A madarak 150 millió évvel ezelőtt, a jura korban kezdtek különválni a dinoszauruszoktól. A korai szárnyasok viszont több őshüllős jellegzetességet megőriztek – például fogaik és ujjaik voltak, valamint hosszú csontos farokkal is rendelkeztek.

A korai madarak több őshüllős jellegzetességet megőriztek Forrás: Wikimedia Commons

Cracraft és munkatársai kizárólag modern madarakat vizsgáltak, azaz olyanokat, amelyek nem birtokolták ezeket az ősi jellegzetességeket. Többségük a kréta időszak (145,5 – 65,5 millió évvel ezelőtt) végi aszteroida becsapódás után élt.

A legtöbb madárcsaládot képviselő 230 faj közötti DNS-eltéréseket vették szemügyre, majd az eredmények alapján a legutóbbi közös ősig visszanyúló családfát állítottak fel. Ez után az adatokat összevetették a fosszilis rekorddal – 130 madár maradványával.

Az így kapott családfa alapján már meg tudták mondani, hogy a modern madarak legutóbbi közös őse 95 millió évvel ezelőtt élt.

Földhidak és klíma

A kutatókat a madarak vándorlása és a klímaváltozás fajgazdagságra gyakorolt hatásai is érdekelték. A kréta idején, valamint a paleogén földtörténeti időszak (65,5 – 23,03 millió évvel ezelőtt) korai szakaszában Dél-Amerika össze volt kötve az Antarktisszal, Ausztráliával és Új-Zélanddal.

Az említett folyosó lehetőséget biztosított az állatoknak és a növényeknek a szétszóródásra.

Ez egészen addig folytatódott, míg Dél-Amerika és az Antarktisz 50-37 millió évvel ezelőtt szét nem vált.

A fosszilis bizonyítékok szerint a madarak kihasználták a földhidat, így Dél-Amerikából az Antarktiszra, Ausztráliába és Új-Zélandra is eljutottak. A paleogén alatt létezett egy másik útvonal is – egy közép-amerikai földhíd, amely Észak-Amerikába vezetett. Onnan a madarak eljutottak Ázsiába, Európába és Afrikába.

Szula fiókájával Forrás: Thomas W. Bodey

Legvégül a klíma szerepét vizsgálták meg a tudósok. A madarak sokfélesége leginkább a hűvösebb időszakokban ugrott meg, míg a melegebb periódusokra ennek ellenkezője volt jellemző. Ennek oka, hogy a hűvös, száraz időszakban a trópusi erdők területe széttöredezik, így az egyes madárpopulációk izolálttá válnak. Az elszigeteltség gyakran kihaláshoz vezet, ugyanakkor lehetőséget is teremt új fajok létrejöttére.

A tanulmány a Science Advances című folyóiratban jelent meg.