Berlinben riogat a hatalmas T. rex

Tyrannosaurus rex
A nyilvánosság előtt a Tyrannosaurus rex a legnagyobbként ismert és legnépszerűbb szauropoda
Vágólapra másolva!
A dinoszauruszok kedvelőinek igazi különlegességet mutat be a berlini Természettudományi Múzeum. A Trisztán Ottónak becézett Tyrannosaurus rex élethű installációja egyedülálló Európában.
Vágólapra másolva!

Az ijesztő dínó négy méter magas, tizenkét méter hosszú fekete csontvázát egy Londonban élő magángyűjtő bocsátotta a múzeum rendelkezésére, méghozzá csupán három évre.

A nyilvánosság előtt a Tyrannosaurus rex, a legnagyobbként ismert és legnépszerűbb szauropoda Forrás: Wikimedia Commons

A világ egyik legteljesebb lelete körülbelül 65-67 millió éves, és az Egyesült Államokbeli Montana közelében találták 2010-ben. A most kiállított maradványokból felállított installációt nem volt kis munka „kirakni”, ugyanis mintegy 170 eredeti csontot és ugyanennyi mesterségesen készített csontutánzatot kellett a helyére tenni. A több millió euróra biztosított T. rexet igazi turistacsalogatónak szánták,

milliós nagyságrendű látogatót remél a múzeum igazgatója,

Johannes Vogel. Érdemes előre lefoglalni a belépőjegyeket, mert nagyon nagy az érdeklődés az Európában egyedülálló látványosságra.

Beteges dínó volt

Trisztán Ottó azért is különleges, mert a megszokottól eltérően először kiállították, majd ez idő alatt folyamatosan végeztek és végeznek rajta vizsgálatokat. A pontos korát, betegségeit, életmódját térképezik fel menet közben a kutatók, így

a látogatók szeme előtt is újabb és újabb információk kerülnek majd napvilágra.

Amit most tudhatunk róla, az az, hogy fogproblémái, fájdalmai lehettek, az állkapcsa is duzzadt volt, ami valamilyen fertőzésre vagy tumorra utal. A bordái is sérültek egykoron, törésre utaló jeleket találtak a kutatók, de nem ezek miatt pusztult el.

A Jane nevű, Egyesült Államokban kiállított T. rex koponyájának 3D nyomtatóval készült mása Forrás: Print produced by Steve Clawson, and assembled by S. Clawson and Thomas D. Carr

Ritkaság a koponya

A kiálíltótt darab az eredeti 180 kilogrammos koponyának csak a másolatát tartalmazza, mivel az túl nehéz lenne, és a kiegyenlítetlen súlyeloszlás miatt egyszerűen felborulna.

Az eredeti koponyát külön kiállították, közelről is megtekinthető.

Világszerte kb. 50-70 T. rex maradvány létezik, de ezek jó része csak egy-egy csont vagy töredék. A koponya, pláne az ilyen szép állapotban megmaradt, különösen ritkának számít. Gyakran magángyűjtőknél és nem kutatóknál landolnak ezek az ősmaradványok, ezért pontos számuk nem ismert.

Esős helyen élt

A Tyrannosaurus rex a táplálkozási lánc legfelső fokán állt.

Tyrannosaurus rex, egy T. rex életnagyságú modellje a Walking with Dinosaurs című kiállításon Londonban Forrás: AFP/Adrian Dennis

A harapása összesen 50 ezer newtonnyi erőt tett ki, ami azt jelenti, hogy foganként 5 tonna nyomás nehezedett az általa elkapott áldozatra. Összehasonlításként egy tigrisnél ez 1500 newton, míg egy felnőtt férfinál csak 1000. Ott, ahol megtalálták a maradványokat, egyéb növény- és állati maradványokra is leltek, melyeket vizsgálva arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy Trisztán életében egy csapadékban gazdag, mérsékelt éghajlat volt jellemző, és a környéken dús volt a növényzet.