Rejtély, miért építették a világ legbizarrabb tankját

Kugelpanzer
A Kubinkai Tank Múzeumban Kugelpanzer
Vágólapra másolva!
Nem maradt fenn semmilyen tervrajz vagy írásos információ a második világháború egyik legfurcsább kinézetű német tankjának pontos szerepéről. A járművet európai csatatereken sohasem vetették be és mindössze egyetlen darabot találtak belőle a Távol-Keleten.
Vágólapra másolva!

A német mérnökök a második világégés alatt több „csodafegyver” (Wunderwaffe) fejlesztésébe belefogtak, ezektől az eszközöktől várták a háború menetének megfordítását.

A legtöbb ilyen szerkezet azonban túlságosan későn vagy csak prototípusként készült el. A sikeresen megépítettekből sem állt rendelkezésre elegendő, hogy a Harmadik Birodalomnak hadisikereket hozzanak. Eme törekvések egyik bizarr termékének számított a furcsa kinézetű Kugelpanzer (labdatank vagy gömbtank). A jármű valódi céljáról – mivel hivatalos dokumentumok nem maradtak fenn - azóta is keveset tudni.

Annyi biztos, hogy a náci Németországban készült, ahonnan később Japánba szállították.

1945-ben Mandzsúriában került a szovjetek kezére. Az egyetlen Kugelpanzert jelenleg az oroszországi Kubinkai Tank Múzeumban őrzik.

A Kubinkai Tank Múzeumban őrzött Kugelpanzer Forrás: Wikimedia Commons

Amit tudunk

A járművet egyhengeres, kétütemű motor hajtotta. Elején apró kémlelőnyílás biztosította a kilátást, a hátulsó kar és támasztókerék pedig a stabilitást szolgálta.

Páncélzata mindössze 5 mm vastag volt.

Mivel a mintavételezést a múzeum nem engedélyezi, nem tudni milyenfajta fémből építették meg.

A Kugelpanzer oldalnézetből Forrás: Wikimedia Commons

Milyen célból készítették?

Erre is csak elméletek vannak: felderítő feladatokat láthatott el, mobil megfigyelőállomásként a tüzérség munkáját koordinálhatta vagy kábelt fektethetett. Más teória úgy véli, hogy a japán kamikáze-stratégia egyik eleme volt, amelyet öngyilkos akciók során vetettek be.

Ahogy a háború vége közeledett és a felkelő nap országának helyzete egyre reménytelenebbé vált, úgy szaporodtak meg a japán katonák öngyilkos akciói. Ezekről a bevetésekről leginkább a halálba zuhanó repülőgépek ugranak be a hétköznapi embernek (a célra külön légi járművet is fejlesztettek), a szuicid küldetések végrehajtására azonban számos „kreatívabbnál kreatívabb” módszer kínálkozott. Léteztek például öngyilkos tengeralattjárók (úgynevezett Kaiten-torpedók), amiket az egyfős személyzet egyenesen az ellenséges hajónak vezethetett.

Kaiten-torpedó Forrás: Matt Boulton \ Flickr

Mindezt figyelembe véve a Kugelpanzer jól beleillett a kamikáze-stratégiába:

a kisméretű tankot mindössze 1-2 fős személyzet vezérelhette. Tervrajzok híján azt sem tudni, felfegyverezték-e valamivel a járművet, bár bizonyos vélekedések szerint rendelkezett elülső géppuskával. A páncélzata viszont rendkívül vékony: az 5 mm-es vastagság más páncélos járművekkel összehasonlítva csekélyke védelmet nyújtott a benne ülőnek.

Bármelyik elmélet is bizonyuljon helyesnek, a Kugelpanzer vélhetően a második világháború egyik legegyedibb fejlesztésének számít.