Rászoktak a háziállatokra a hópárducok

2016.01.08. 16:08

Új gazdálkodási formát találtak ki földjeiken az egyik indiai falu lakosai, hogy megvédjék értékes állatállományukat a titokzatos hópárducoktól. A kezdeményezés mintaterületként is szolgálhat, mely életbe vágóan fontos lehet a veszélyeztetett macska további védelméhez. 

Változtattak gazdálkodási szokásaikon az indiai Himácsal Prades államban lévő Kibbur falu lakói, hogy emeljék a hópárducok vadon élő zsákmányának eshetőségét, miközben egy újonnan bevezetett biztosítási rendszerrel igyekeznek az elveszett jószágokat ellensúlyozni. 

Hópárduc (Uncia uncia vagy Panthera uncia)

Forrás: AFP

Rájártak a borjakra, csikókra

A Himalája hegység 4270 méteres magasságában, egy kis völgyben fekszik a kis falu, Kibber. A táj bővelkedik buja zöld mezőkben, az itt élők elsősorban a mezőgazdaságból és állattartásból tartják fenn magukat. Az itt élő, veszélyeztetett hópárduc-populáció és az emberek viszonya azonban az utóbbi években konfliktusossá vált. Ugyanis a világ egyik legrejtőzködőbb nagymacskájának hegyvidéki élőhelyei az éghajlatváltozás miatt veszélyeztetetté váltak, ezért az olyan, vadon élő kedvelt zsákmányállataik mellett, mint a kék juh vagy a kőszáli kecske, a falubeliek nyájaira is egyre gyakrabban rájártak.

A hópárducok előszeretettel lakmároztak a jakborjakból és a csikókból, amivel a kompenzációs állami források híján a tulajdonosok csinos kis összegeket veszítettek.

Kompenzáció a falusiaknak

Miután a helyszínre érkező Párbeszéd a Természetről Alapítvány (NCF) vizsgálatot végzett a kialakult helyzet felmérésére, született néhány használható ötlet. A szervezet szerint a legelőkön tartott állatállomány túlzott növekedésnek indult, a vadon élő patások pedig túl kevesen lettek ahhoz, hogy kielégítsék a ragadozók étvágyát. Arra a következtetésre jutottak, hogy ha a vadon élő zsákmányállatok populációja növekedne, a falubeliek veszteségei csökkennének.

Kevés a kőszáli kecske a területen, ezért is fanyalodnak háziállatokra a párducok

Forrás: Wikimedia Commons

"2001-ben a szervezet egyezséget kötött Kibber lakosaival, és a legelők oldalsó részein egy olyan sávot alakítottak ki, ahová a haszonállatoknak nincs bejárása" – írja a The Guardian. "Az így kieső, összesen 500 hektárnyi terület után (haszonbérlet címen) az alapítvány évente 290 fontot (20 ezer indián rúpiát) fizet."

Egy évvel később az alapítvány egy állatállományra vonatkozó biztosítási programot is elindított, mellyel igyekeznek a falubeliek veszteségeit a lehetőségekhez mérten visszatéríteni. Az egyes állatokra vonatkozó éves biztosítási díj összegét a lakosság dönthette el. Mihelyst ezeket a díjakat minden évben begyűjtötték, az alapítvány ennek az összegnek a másfélszeresét adományozhatja azért, hogy megteremtse az alaptőke összegét. Csak egyetlen szabály van: a teljes kifizetett biztosítási összeg nem haladhatja meg az alaptőke 60 százalékát.

 

Megtripláznák a juhok számát

A biztosítási program jól bevált: mikor a hópárducok elragadnak egy borjút vagy csikót, két tagból álló csapat bizonyítékokat keresve megvizsgálja a tetemet. Ha az „ügyet” hitelesnek ítélik, tehát a tulajdonos bizonyítottan nem játszott szerepet a folyamatban, akkor a gazda megkaphatja a kártérítést. Bár ez az összeg valószínűleg nem fedezi az állat teljes piaci árát, mégis valahol találkozik az emberek elvárásaival.

További megoldást jelenthet a problémára, hogy a területen erősödik a jó minőségű, így magas értékű zöldborsó hozama, ami a hagyományos árpatermesztéssel szemben további többletmunkaerőt kíván. Ha a falubeliek erősítik az ehhez kapcsolódó gazdálkodásukat, lecsökkenthetik a birkák és kecskék nyájainak méretét. A intézkedések nyomán a vadon élő kék juhok száma három év alatt megtriplázódhat, így a hópárducok kevesebb háziállatot támadnak majd meg.

A WWF a hópárducok élőhelyeinek eltűnésétől tart

Forrás: Wikimedia Commons

Ragadós a példa

Ám ha a vadon élő növényevők száma nő, az egy másik problémát hozhat: a termény megrongálásának lehetőségét. Az alapítvány néhány farmert bérelt fel, hogy távol tartsák a termőföldekhez túl közel merészkedő vadállatokat. A kibberi őrök azonban nem végezték túl hatékonyan munkájukat, ezért a következő évben a természetvédők már jóval energikusabb jelölteket kerestek, és ezzel egy időben ideiglenes napelemes kerítéseket teszteltek a kritikus időszakokban.

A megelőző változtatások és az odatelepített technika végül elérte célját, és mindez fontos része lett a hópárducok védelmének. Ma már nemcsak Indiában működik, hanem megpróbálják bevezetni több olyan országban is, ahol hópárducok élnek.

Sérülékeny kapcsolatok

„A hópárducok élőhelyének több mint egyharmada válhat lakhatatlanná, ha nem fordítunk nagyobb figyelmet a klímaváltozás hatásainak visszaszorítására" – olvasható a WWF Magyarország Sérülékeny kapcsolatok: ember, víz, hópárduc és a globális éghajlat címmel kiadott, tavaly októberi tanulmányból.

Egyre kevesebb a hópárduc Indiában

Forrás: Bernard Landgraf

"A felmelegedés egyik látható jele az erdők szintjének magasabbra tolódása, illetve az egyre magasabb területekre költöző mezőgazdaság és legeltetés, ami egyre kisebb területre szorítja vissza az állatokat.”

A tanulmány kiemeli, hogy mintegy 330 millió ember él a hópárducok élőhelyén eredő folyók 10 kilométeres körzetében, akiknek napi vízellátása közvetlenül függ a terület biztonságától. Az éghajlatváltozás pedig drasztikusan változtatja meg a hegyekből származó víz áramlását.

„Közép-Ázsia hegyvidéki területein ma már kevesebb mint 4000 hópárduc élhet, számuk folyamatosan csökken – mutat rá a tanulmány. – Élőhelyük fokozatos elvesztése, az erózió, az orvvadászat, a vasfogú csapdák megjelenése, valamint a helyi közösségek konfliktusai az elmúlt 16 év alatt mind hozzájárulnak a populáció mintegy 20 százalékos csökkenéséhez és a példányok szétszóródásához.”

(Jeki Gabriella összeállítása)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK