Titokzatos fémlabdák potyogtak az égből Vietnamban

fémlabda, Vietnám
Vágólapra másolva!
Három rejtélyes fémlabdát találtak Vietnam északi részén. Az esetet a hadsereg vizsgálja, a szakértők szerint űrszemétről lehet szó.
Vágólapra másolva!

A hadsereg tájékoztatása szerint két fémlabda az ország északnyugati részén fekvő Yen Bai tartományban ért földet. A harmadik, 45 kilogrammos tárgyat csak később, a szomszédos Tuyen Quang tartományban találták meg - írja a Phys.org tudományos hírportál.

„Még mindig azt vizsgáljuk, honnan érkeztek a gömbök” – mondta Vo Van Tuan, a vietnami hadsereg altábornagya az AFP-nek. Hozzátette: a tárgyakról annyit már sikerült kideríteni, hogy nem robbanószerkezetek, és nem tartalmaznak semmilyen veszélyes anyagot.

Az egyik fémtárgy Forrás: AFP/Str

A helyieket alaposan megijesztő, égből aláhulló fémtárgyak eredete továbbra sem tisztázott, az altábornagy azonban elmondta, hogy a vietnami hadsereg semmilyen katonai tevékenységet nem folytatott az érintett régióban. Az ország honvédelmi minisztériuma ígéretet tett arra, hogy publikussá teszi a vizsgálat végleges eredményeit.

Forrás: AFP/Str

Műholdak darabjai lehetnek

Az egyik vietnami weboldal egy űrkutatót is megkérdezett az ügyben, aki szerint a tárgyak egy sikertelen műholdfelbocsájtás során zuhanhattak a földre, vagy egy leszerelt szatellit darabjai lehetnek. Ezt a feltételezést erősítik az előzetes vizsgálatok is, melyek szerint a fémlabdákat Oroszországban készítették, és rakétából, esetleg űrrepülőgépből származhatnak.

A NASA adatai alapján jelenleg félmillió űrszemétdarab kering bolygónk körül.