Véres reality: a cápatámadások anatómiája

2016.01.14. 21:44

Az újév első napjaiban egymás után két cápatámadás is történt. Az, hogy ezek a rendkívül ritka balesetek mindig erősen megrázzák a közvéleményt, sokkal inkább pszichés okokkal, mintsem a cápatámadások valós számával magyarázható. A tengerben ugyanis sokkal kiszolgáltatottabbnak és védtelenebbnek érezzük magunkat, mint a szárazföldön.

A szörnytörténetektől a tudományos kutatások világáig

A régi időkben az emberi fantázia félelmetes, mesebeli szörnyekkel népesítette be a tengerek birodalmát. A hajókat mélybe rántó óriáspolip, a krák, és a több tucat méter hosszú, szakállas tengeri kígyók rémálomszerű világa mellett azonban léteztek ennél jóval kézzelfoghatóbb „fenevadak” is; az óceán farkasai, a cápák.

"Spyhop": a felszín fölé kémlelő nagy fehér cápa. Ez a faj áll a támadási statisztikák élén az ember elleni cápás agressziók sorábanForrás: Cater News/Dave Riggs

A tengerészek tradicionális gyűlölettel viseltettek e rettegett ragadozók iránt; a horogra akadt cápákat kivétel nélkül megcsonkították és agyonverték.

A 19. század tudományos racionalizmusa sem maradt mentes az évszázados előítéletektől:

a modern rendszertan (taxonómia) és a precíz leíró anatómia korában is fennmaradtak a cápákkal kapcsolatos előítéletek. 

A cápákkal szemben még ma is élnek a régi előítéletekForrás: Elter Tamás

A 19. század egyik leghíresebb zoológiai népszerűsítő könyvében, Alfred Brehm Az állatok világa című művében a neves német tudós a nagytestű cápafajok jelentős részét ugyanolyan vérszomjas és primitív ragadozókként ábrázolta, mint amilyennek a kor tengerészei látták ezeket az állatokat.

Alfred Edmund Brehm, a 19. század híres zoológusa is vérszomjas gyilkológépeknek tekintette a cápákatForrás: Wikimedia Commons

A negatív sztereotípiákat ekkoriban a még többnyire a hajótöröttek ellen elkövetett – tegyük hozzá, igen ritka - cápatámadások táplálták. Európában a 20. század elejétől lett egyre népszerűbb a tengerparti nyaralás:

a fürdőzőket ért egy-egy ritka cápatámadás így óriási publicitást kapott,

tovább fokozva a meglévő előítéleteket és félelmeket. 

A múltban babonás félelem övezte a cápákat. A cápatámadásoknak leginkább a hajótöröttek voltak kitéveForrás: Pinterest

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején például a bulvárlapok kedvelt és rendszeresen visszatérő uborkaszezoni híre volt a „fiumei cápa” története.

A cápák viselkedésbiológiájának –  és benne a cápatámadások anatómiájának – jobb megértésében az autonóm légzőkészülék feltalálása komoly fordulópontot jelentett.

Jacques Yves Cousteau (a kép közepén) és Emile Gagnan nevéhez fűződik a felszíntől teljesen független, automata légzőkészülék kifejlesztéseForrás: Wikimedia Commons

Amikor 1942-ben Jacques Yves Cousteau, a későbbi világhírű francia tengerkutató és Emil Gagnan mérnök megalkották az első automata légzőkészüléket, új perspektívák nyíltak a tengerkutatásban, és így a cápák világának tanulmányozásában is.

Dr. Coppleson esettanulmányaitól Hans Hass cápás randevúiig

A cápatámadások problematikájával mint tudományos kérdéssel először dr. Sir Victor Coppleson ausztrál orvos foglalkozott behatóbban.

Dr. Victor CopplesonForrás: Wikimedia Commons

Coppleson az 1930-as években kezdte az ausztrál partvidéken relatíve gyakori cápatámadások kutatását az ezeket jellemző közös törvényszerűségek feltárása céljából. Nemcsak az áldozatok sérüléseit, hanem az egyes balesetek komplex körülményeit vizsgálva kereste az összefüggéseket. Következtetései megfogalmazásához egyaránt figyelembe vette a támadás napszakát, a vízmélységet és az áldozatot ért sérülések jellegét, amelyből az agressziót elkövető faj, fajok kilétét is igyekezett felfedni. Az  ausztrál orvos nevéhez fűződik az úgynevezett területiség elvének felállítása. Coppleson saját megfigyelései mellett az afrikai szavannák és az indiai dzsungel nagymacskái, az oroszlánok és tigrisek ember elleni támadásait is analógiaként felhasználta elméletének felállításához. A doktor szerint a cápák a nagymacskákhoz hasonlóan „rákaphatnak az emberhúsra”, és a könnyen megszerezhető zsákmány mindaddig egy meghatározott területen tartja őket, amíg sikeresen prédálhatnak. (Steven Spielberg nagy sikerű, A cápa című játékfilmjében is visszaköszön Coppleson területiségelmélete.)

Dr. Coppleson fogalmazta meg a területiség elvétForrás: Elter Tamás

Coppleson elméletének kiindulópontját – amely szerint a cápák rákaphatnak az emberhúsra - ugyan a modern viselkedésbiológiai kutatások már megcáfolták, ám az ausztrál orvos módszertanával mégis maradandót alkotott a cápatámadások kérdéskörének kutatásában. 

A cápák táplálékrendjében nem szerepel az ember mint természetes zsákmányForrás: Elter Tamás

A légzőkészülékes búvárkodás egyik első pionírja és a terepi tengerbiológiai kutatások atyja, az osztrák Hans Hass professzor szerint a cápák magatartását az ismerheti meg a legjobban, aki a legtöbb időt tölti köztük természetes közegükben, a víz alatt.

Hans Hass professzor (bal oldalon) Irenäus Eibl-Eibesfeldt német tengerbiológus társaságában az ausztrál Nagy-korallzátonynál, 1970-ben. Hass úttörő munkát végzett a cápák viselkedésbiológiájának kutatásábanForrás: Hans Hass  Foundation

A professzor ennek szellemében kutatta a cápák etológiáját a világ számos pontján, a Karib-tengertől a Vörös-tengeren át egészen a Csendes-óceánig.

Hass szerint léteznek olyan általános viselkedési minták,

amelyek minden, az emberre potenciális veszélyt jelentő cápafajra jellemzőek, és vannak fajspecifikus magatartási formák is, amelyek alapján az állat viselkedéséből pontosan meghatározható, hogy mire készül.

Cousteau szerint soha nem lehet előre tudni, hogy a következő pillanatban mit fog tenni egy cápaForrás: Wikimedia Commons

Híres kortársa,

Cousteau ezzel szemben úgy vélte, hogy sohasem lehet előre látni a cápák viselkedését.

Ma már tudjuk, hogy mindkét kutató véleményének van valós alapja; azonos ingertípusokra egyes fajok azonos választ adnak, de mindig akadhatnak olyan különleges körülmények, ami miatt hirtelen és előre nem látható módon megváltozik a cápák magatartása.

Egy kis támadástan dr. Burgess nyomán

A cápatámadások esetfeldolgozásával több tudományos szervezet is foglalkozik. A legrészletesebb adatbank, amely 1580-tól napjainkig bezárólag katalogizálja a pontosan dokumentálható cápatámadásokat, a Floridai Természettudományi Múzeum International Shark Attack File (Nemzetközi Cápatámadási Dosszié, ISAF) elnevezésű projektje. A projekt igazgatójától, dr. George H. Burgesstől - e kérdéskör legelismertebb kutatójától - származnak a nem provokált cápatámadások  típusmeghatározásai.

Dr. George H. Burgess, az International Shark Attack File kurátora, a cápatámadások nemzetközileg elismert szakértőjeForrás: Florida Museum of Natural History

A neves kutató elsősorban azokat az agressziókat vizsgálta, ahol az áldozat magatartása és a bekövetkezett támadás között nem volt közvetlen oksági kapcsolat,

azaz nem volt kimutatható sem közvetlen, sem pedig közvetett emberi provokáló tényező.

Dr. Burgess a nagyszámú esettanulmány feldolgozása alapján úgy találta, hogy a nem provokált támadások három típusa különíthető el egymástól.

A legtöbb támadás a parti öv sekély vizeiben következik beForrás: Wikimedia Commons

Az úgynevezett „hit and run” azaz „üt és fut” típusú agresszió a leggyakoribb, egyben a kevésbé súlyos következményekkel együtt járó támadási forma.

Tipikus területe a hullámtörés zónája, és a part menti sekély vizek, áldozatai pedig a fürdőzők és a szörfösök.  A „hit and run” típusát tekintve az úgynevezett prédatévesztéses agressziók közé sorolható.

A szörfzóna a támadások leggyakoribb területeForrás: Elter Tamás

A cápák prédafelderítése összetett érzékelésen alapul;

a szagláson, a látáson, a víz alatti lökéshullámok, valamint az élő szervezetek vérkeringése által indukált mikrofeszültségű mezők érzékelésén kívül magában foglalja az ízlelést is. Mivel a húsevő cápák a szájukkal ízlelnek, ezt a fajta kellemetlen felderítést „próbaharapásnak” hívják, amelyet a sokkal gyengébb erejű, és általában csak egyszeri harapás különböztet meg a zsákmányolástól.

Az úgynevezett "hit and run" típusú agressziókat viszonylag gyengébb, és egyszeri harapás jellemzi, többnyire nem életveszélyes sérülésekkelForrás: 710 Keel

A prédafelderítésnek ez a fajtája akkor kerülhet előtérbe, ha a ragadozó számára szokatlan, ismeretlen élőlények – ilyen az ember is – bukkannak fel, és a környezeti körülmények – elsősorban a látótávolság - különösen kedvezőtlenek. A „hit and run” típusú agresszióknál gyakran előfordul, hogy az érdeklődő ragadozó végigsúrolja a kiszemelt áldozatot, horzsolásos sérülést okozva ezzel.

A cápák testét apró bőrfogak, úgynevezett plakoid pikkelyek borítjákForrás: Elter Tamás

(A cápák testét apró plakoid pikkelyek vagy bőrfogak borítják. Ezek lényében ugyanolyan felépítésűek, mint a cápafogak.)  A „hit and run” agresszió kialakulását a zavaros, erősen hordalékos víz, az élénk, rikító színű fürdőruhák, valamint a kalimpáló végtagok is elősegíthetik.

Torpedóerejű ütéssel érkező végzetes harapás

A cápatámadások között jóval ritkábbak, de következményeit tekintve sokkal súlyosabbak a második kategóriába sorolt „bump and bite” azaz „ütközik és harap” típusú agressziók. A halálos kimenetelű cápatámadások szinte kivétel nélkül ebbe a csoportba tartoznak. 

A cápatámadások típusai közül a ritka "bump and bite" típusú agressziók a legveszélyesebbek, amelyek többnyire halálos kimenetelűekForrás: Caters News Agency/Sergio Riccardo

Dr. Burgess a „bump and bite” agresszió egyik különösen súlyos változataként kategorizálja az igen kitartó, többszöri harapással, marcangolással együtt járó úgynevezett „sneak” (settenkedő) típusú támadást.  

Marcangolásos típusú harapásnyomok, végtag-amputációval. A legsúlyosabb, "sneak" típusú támadások kivétel nélkül halállal végződnekForrás: Fear Beneath

E támadások többnyire a parttól távolabbi mélyvizekben történnek.

A „bump and bite” agresszió fázisai néhány közös sajátosságot mutatnak; a ragadozó először körözni kezd a kiszemelt áldozat körül, majd a második fázisban szűkíti a köröket, amelyből kitörve egyszer-egyszer megközelíti, sőt néha az orrával megüti a potenciális prédának tekintett embert.

Az úgynevezett "üt és harap" típusú támadások első fázisában a cápa körözni kezd a kiszemelt áldozat körülForrás: Elter Tamás

Ha nincs, ami megtörje az agresszió kiteljesedő folyamatát, úgy a harmadik szakaszban bekövetkezhet a harapás, a "sneak" típusnál pedig a kitartó marcangolás.

Az összes cápafaj közül a bikacápa harapása a legerősebbForrás: Documentin Greatly

A tengerbiológusok ezeket a - szerencsére nagyon ritka - támadásokat csak néhány faj, köztük a nagy fehér (Carcharodon carcharias), a tigris- (Galocerdo cuvier), a bika- (Carcharinus leucas), továbbá a nagy pöröly- (Sphyrna mokarran) és az óceáni fehérfoltú cápával (Carcharhinus longimanus) hozzák összefüggésbe. 

A nem provokált támadások rangsorában a nagy fehér cápa az első helyezettForrás: Elter Tamás

Egy-egy ebbe a típusba tartozó agresszió ismert a röviduszonyú makócápától (Isurus oxyrinchus), valamint a feketefoltos (Cacrharhinus limbatus), a Galapagosz- (Carcharhinus galapagiensis) és a selyemcápától (Carcharhinus falciformis) is. 

A tigriscápánál - más fajoktól eltérően - nincsenek előjelei az agresszív szándéknakForrás: Elter Tamás

A nagy fehér, a tigris- és a bikacápa agressziója különösen veszélyes lehet, ami e fajok nagy erejére, illetve fog- és állkapocsszerkezetére vezethető vissza.

Az időnként nagyobb rajokba összeverődő feketefoltos cápáktól is ismert az "üt és harap" típusú agresszióForrás: Elter Tamás

A fehér cápa fogazata, amely nagy méretű, lapos, és mindkét szélén erősen fűrészezett fogakból áll, masszív húsdarabok egyszeri harapással történő kiszakítására szolgál. A cápák világán belül azonban a tigriscápának lehet a legsúlyosabb harapása. E faj egynemű fogakkal rendelkezik mind a felső, mind pedig az alsó állkapcsában.

A második potenciálisan legveszélyesebb faj: a tigriscápaForrás: Wikimedia Commons

Az alacsony, lapos és visszafelé görbülő, fűrészes szélű fogak ráharapáskor úgy működnek, mint a konzervnyitó. Mivel a tigriscápa egyedülálló módon vízszintes irányba is képes állkapcsai mozgatására, a legkeményebb teknőspáncél átharapása sem jelent neki akadályt.

A tigriscápa fogai úgy működnek, mint a konzervnyitóForrás: Animal Museum Plymouth

A bikacápa viszont a legnagyobb erejű harapás képességét mondhatja magáénak;

csaliba rejtett mérőműszerrel elvégzett tesztek szerint e faj harapásereje elérheti a 4,2 tonna/cm2 értéket.

A harapásból lehet azonosítani a támadó fajt

A cápatámadások túlélő áldozatai (a búvárok kivételével) és a szemtanúk csak nagyon ritkán láthatják a támadót. Ezért még a jól dokumentált eseteknél is az agressziót elkövető fajt gyakran csak a sérülések jellegéből, mélységéből és a harapásnyom formájából lehet kikövetkeztetni. 

A cápatámadások területi megoszlása a világon a 2014-es állapot szerintForrás: International Shark Attack File

A nagy fehér cápa harapását tiszta és mély, félkör alakú perem jellemzi a testen, többnyire rendkívül nagy, a testtájon észlelhető folytonossági hiánnyal. Ennél a fajnál sem megy ritkaságszámba, de

különösen a tigriscápa támadásánál lehet gyakori a végtag-amputáció,

a „sneak” típusú agressziónál akár több végtagot is érintően. Az ilyen jellegű támadások a rendkívül súlyos, roncsolásos sérülések miatt gyors kivérzéshez, és az emiatt beálló sokk miatt az áldozat halálához vezetnek.

A különösen súlyos, úgynevezett "sneak" típusú agresszió akár többszörös végtag-amputációval járhatForrás: Pinterest

A könnyen különösen agresszívvá váló bikacápa támadását a kisebb kiterjedésű, de nagy számú marcangolásos harapásnyomok jellemezhetik. A partoktól távol élő, röviduszonyú makócápával csak nagyon ritkán akad össze az ember, ám e faj masszív, árszerűen hegyes és szabálytalanul kimeredő fogaival nagyon súlyos roncsolásos sérüléseket okozhat.

A makócápa-támadások a faj nyílttengeri életmódja miatt nagyon ritkák. A 2010 decemberében az egyiptomi Sharm-es-Sejknél történt négyes sorozattámadás egyik áldozatát makócápa marta halálra. A felvétel az ott kifogott példányról készültForrás: Pinterest

Az ISAF 2014-ig lezárt összegzése szerint a legtöbb nem provokált támadás a nagy fehér cápához köthető, összesen 314 agresszió, amelyből 80 végződött halállal.

Óceáni fehérfoltú cápaForrás: Youtube

A számok tükrében a tigriscápa a második helyezett összesen 111 regisztrált támadással, amelyből 31 volt halálos. Ugyanezek a számok a harmadik potenciálisan legveszélyesebb fajnál, a bikacápánál kereken 100 nem provokált támadást, és 27 halálos kimenetelű balesetet jelentenek.

A homoki tigriscápa a rangsor ötödik helyén állForrás: Elter Tamás

A negyedik „helyezett” a feketefoltos cápa (Carcharhinus limbatus) összesen 29 nem provokált agresszióval, amelyből egy volt halálos kimenetelű. Az ötödik helyen a homoki tigriscápa (Carcharias taurus) áll, 29 nem provokált támadással, de ebből egy sem végződött halállal.

Agresszívabbak lettek-e a cápák?

Annak ellenére, hogy abszolút számokban mérve a nem provokált támadások az elmúlt évtizedben némileg növekvő tendenciát mutatnak,

nem beszélhetünk szignifikáns változásról.

A 2005 és 2014 közötti időszak első évében világszerte 58 támadás történt, amelyből 4 volt halálos kimenetelű, ezzel szemben a vizsgált intervallum utolsó évében, 2014-ben 72 támadást regisztráltak, ám ebből csak 3 végződött halállal.

Az áldozatok számának változása a vízi elfoglaltságok szerint, évtizedes lebontásban, az 1900 és 2009 között történt nem provokált cápatámadásokra vetítve. Kék színű oszlop: szörfösök, vörös színű oszlop: úszók és fürdőzők, zöld színű oszlop: búvárok. A diagram bal függőleges tengelyén a támadások száma, az alsó vízszintes tengelyen pedig a dekádok (évtizedek) vannak feltüntetveForrás: International Shark Attack File

Az elmúlt tíz évben 2012-ben történt a legtöbb nem provokált cápatámadás a világtengeren; összesen 83 eset.

Évente átlagosan 80-100 cápatámadás történik a világtengeren, amelyből 5-10 halálos kimenetelűForrás: Elter Tamás

A halálos áldozatok számát tekintve viszont a 2011-es bizonyult a fekete évnek, 13 halálos kimenetelű balesettel a 79 regisztrált támadásból. Az Egyesült Államokban évente átlag 30-an vesztik életüket villámcsapás miatt, ami egymagában több mint a kétszerese a legfeketébb, 2011-es év világszerte történt halálos kimenetelű cápatámadásának.

A halálos kimenetelű nem provokált cápatámadások számának alakulása 1900 és 2009 között, évtizedenkénti lebontásban. A diagram bal oldali függőleges tengelyén a nem provokált támadások száma, a  vízszintes tengelyen az évtizedek, a jobb oldali függőleges tengelyen pedig a halálos esetek százalékaránya láthatóForrás: International Shark Attack File

2001 és 2010 között - ugyancsak az Egyesült Államok területén – kutyatámadás miatt 364 haltak meg, ezzel szemben a vizsgált időszakban 11-en vesztették életüket cápatámadás következtében. Akármennyire is sokkolóak a cápatámadások, az állat által ember elleni agressziók sorában a legutolsó helyen állnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK