Harminc éve lefagyasztott állatot élesztettek fel

medveállatka, közeli
Közeli felvétel egy medveállatkáról
Vágólapra másolva!
Több mint harminc éve volt lefagyasztva két medveállatka, egyiküket mégis sikerült feléleszteni. A szerencsésebb példány ráadásul szaporodni is tudott. 
Vágólapra másolva!

A medveállatka (Tardigrada) gerinctelen teste mikroszkopikus méretű, alig egy milliméteres. Négy pár karmos lába van, és dacára annak, hogy szinte mindenütt előfordul, jóformán alig tudunk róla valamit.

Extremofil élőlény, vagyis olyan szélsőséges fizikai vagy kémiai tulajdonságokkal bíró élőhelyekhez alkalmazkodott, amelyekben az élőlények többsége azonnal elpusztulna. Annyira ellenálló, hogy egy 2007-es kísérlet során néhány egyed mindenféle védőfelszerelés nélkül túlélte a világűr mostoha körülményeit.

Közeli felvétel egy medveállatkáról Forrás: William R Miller

Még szaporodott is

Az új kutatásban szereplő két példányt – valamint egy petét – a japán tudósok az Antarktisz területén találták meg egy jégbe fagyott moha mellett még 1983 novemberében. Az elmúlt több mint 30 évben mínusz 20 Celsius-fokos hőmérsékleten tárolták az állatokat egy laboratóriumban.

A kriptobiózis állapotában voltak: ilyenkor testüket viasszal vonják be, lábaikat behúzzák, és hordó alakot vesznek fel. Anyagcseréjük szinte teljes egészében leáll, nedvességtartalmuknak akár 99%-át is elveszíthetik.

Medveállatka Forrás: Wikimedia Commons

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy visszahozhatók-e az állatok ebből az állapotból, így 2014 márciusában mindkét példányt „kiolvasztották”. A kevésbé szerencsés állatka rövidesen elpusztult (nem evett), a másik viszont életben maradt, és 13 nappal az ébredés után a testfunkciói szinte tökéletesen helyreálltak, így táplálkozni is tudott.

A legmeglepőbbnek mégis az bizonyult, hogy képes volt szaporodni

– a 19 lerakott pete közül 14-ből egészséges utód kelt ki.

Ami a jégbe dermedt petét illeti, abból is ép medveállatka bújt elő. Petéket is rakott, szám szerint tizenötöt, ezek többségéből ugyancsak épen bújtak elő az ivadékok. A megdöbbentő megfigyelést a kutatók a Cryobiology című szaklapban publikálták.

Mi a titkuk?

Habár a fent ismertetett eredmények minden kétséget kizáróan lenyűgözőek, rekordot mégsem döntenek. A „leghosszabb ideig fagyott állapotban tengődő” cím továbbra is egy növényeken élősködő fonálféregé (Tylenchus polyhypnus), amely közel 39 évig „raboskodott” jeges börtönében.

A következő lépés annak kiderítése lesz, hogy mi ment végbe a medveállatka testében a felélesztést követő 6-7 napban, és miként volt képes teljes egészében visszaállítani a teste normális működését.