Óriás dodó élt az északi sarkvidéken 50 millió évvel ezelőtt

2016.02.23. 17:58

Negyven éve felfedezett lábcsontot sikerült azonosítaniuk kínai és amerikai kutatóknak, akik az őskori madár viselkedését is pontosították.

A dinoszauruszok kipusztulását követő időszakban, a paleocénben (65-56 millió évvel ezelőtt) újfajta állatvilág jelent meg bolygónkon. Ekkor és az ezt követő eocén korban (56-34 millió évvel ezelőtt) terjedtek el a két méter magasságú, száz kilogramm tömegű, a kihalt Gastornis nemzetséghez tartozó óriási madarak.

Eleinte csúcsragadozónak vélték; tévedtek

Sokáig azt hitték a tudósok, hogy koruk legrettegettebb ragadozói lehettek,

amelyek erős csőrükkel a nagyobb zsákmányállatokat is képesek volt széttépni.

Kicsit ellentmondott ennek a nézetnek a testalkatuk: a Gastornisok kúpos csőre, vaskos lába, tömpe karma nem felelt meg a húsevő madarak anatómiájának.

Egészen a legutóbbi időkig úgy vélték, hogy a Gastornis korának egyik legfalánkabb, és a szárazföldi táplálékpiramis tetején álló csúcsragadozója voltForrás: Walking with Wiki

"Akkor biztos lesből támadtak áldozatukra", vélték egyes őslénytan kutatók.

Mostanra viszont bizonyossá vált, hogy a Gastornisok legfeljebb diót roppantottak el csőrükkel,

nem pedig csontot. Étrendjük főleg lombból, magokból és kemény gyümölcsökből állt. Ennél érdekesebb, hogy a mai kanadai sarkvidéken is éltek, igaz, annak idején ott a mostaninál jóval enyhébb klíma uralkodott.

Egyetlen csont elég az azonosításhoz

Az északi sarkkörön túl fekvő Ellesmere-szigeten még az 1970-es években találtak egy lábcsontot, amelyről  már akkor azt gyanították, hogy a kihalt eocén korú óriásmadáré lehet.

A hatalmas, röpképtelen paleocén ősmadár, a Gastornis fosszilis csontvázaForrás: Wikimedia Commons

A lelet amiatt is különleges, hogy ez a sarkvidéken föllelt egyetlen olyan maradvány, amely ehhez az ősi madárfajhoz tartozik. Egy másik tudós még korábban arról számolt be, hogy

a közelben egy vélhetően röpképtelen madár megkövesedett lábnyomát látta a sziklában,

de ezt azóta sem sikerült újra megtalálni.

A Gastornis rekonstruált képe. A legújabb kutatások szerint mégsem ragadozó lehetettForrás: Youtube

A negyven évig kallódó leletet most a Kínai Tudományos Akadémia (KTA) és a Colorado Egyetem munkatársai vizsgálták meg alaposabban, és pontosították a lábcsonttal kapcsolatos ismereteket. Eredményeik a Nature magazin Scientific Report nevű hetilapjában jelentek meg.

Igazi paradicsom Grönlandtól egy ugrásra

53 millió évvel ezelőtt, a kora eocén korban az Ellesmere-sziget éghajlata szubtrópusi jellegű volt.(Az eocén időszak volt az egyik legkiegyenlítettebben meleg periódus a földtörténet során.)

A flóra hasonló lehetett, mint amit ma Észak-Amerika déli mocsárvidékén, a floridai Evergladesben láthatunk. A fosszilis leletek alapján a sziget, amely Grönland északi szomszédja, olyan állatoknak adott otthont, mint a teknős, alligátor, főemlősök, tapír ,

de még víziló, és orrszarvúszerű emlősök is éltek itt.

Ma az Ellesmere-sziget Földünk legzordabb és legszárazabb helyeinek egyike, télen gyakori a mínusz 40 Celsius-fokos hőmérséklet.

A Gastornis csontváz rekonstrukciója, és fosszilis lábközép-csontjaiForrás: Wikimedia Commons

A kínai-amerikai kutatócsoport még egy ellesmere-i madármaradványt azonosított: a Presbyornis nemzetséghez tartozó szárnyas faj afféle keveréke a mai kacsáknak, ludaknak és hattyúknak, ám hosszú flamingónyaka volt.

A Gastronis a korai eocén kor kiterjedt trópusi esőerdeiben éltForrás: Walking with Dinosaurs

Egy szárnycsontja alapján sikerült rendszertani besorolását elvégezni: mivel azon még az izmok tapadási helyei is látható, viszonylag könnyű volt egykorú maradványokkal összevetni.

Pontosan megegyezik egy Wyomingban talált Presbyornis-csonttal, pedig attól 4000 kilométerre északon élt",

- nyilatkozta Thomas Stidham a KTA munkatársa.

Trópusi klíma az egész bolygón

Az eocén korban a szárazföldek gyönyörű zöldek voltak, még a Déli-sarkon is.

Jégsapka híján a világtengerek szintje jó 60 méterrel meghaladta a mait.

Bár a kontinensek elrendeződése nagyjából már a jelenlegi képet mutatta, a magas vízszint miatt kisebb területűek voltak, partvonalaik mélyebben nyúltak be a szárazföldre.

A Föld az eocén időszak derekánForrás: Paleontologyonline

A globális átlaghőmérséklet akkoriban bizonyos időszakokban akár 26 Celsius-fok is lehetett . Az úgynevezett Paleocén-Eocén Hőmérsékleti Maximum a földtörténet legmelegebb korszaka volt. Ám míg az Ellesmere-szigetet buja dzsungel borította, sarkvidék lévén az év felében sötétség honolt a táj fölött, akárcsak manapság.

Az eocén időszakban jóval magasabb volt a tengerszint, és a trópusi éghajlati öv egészen a magas szélességi körökig értForrás: Theresilient Earth

Ebből két feltételezést szűrtek le a kutatók: mivel bizonyos modern tengeri récék és bukók az egész telet helyben töltik, alkalmazkodva a fényszegény (és fagyos) hónapokhoz, nem kizárt, hogy az ősi madarak is ezt a magatartásformát követték.

Rekostrukciós kép a Gastornisról, fiókáivalForrás: colorado.edu

Ugyanakkor számos vízmadár csak a nyári hónapokra költözik a sarkvidékre, a fénymennyiség és a hőmérséklet csökkenésével vándorútra indul dél felé. Elképzelhető, hogy a Gastornis és a Presbyornis is délebbre húzódott a meleg, de sötét évszak közeledtével.

Eocén időszaki tájkép-rekonstrukció. Az eocén elején forró és csapadékos klíma jellemezte bolygónkatForrás: Theresilien Earth

Az eocén klíma tanulmányozásából a korunk globális fölmelegedésével kapcsolatban is vonhatunk le következtetéseket. "Az évezredekig uralkodó sarki jégtakaró rohamosan fogy. Nem azt mondom, hogy az Ellesmere-szigetre visszatérnek az alligátorok és az óriásteknősök, de a sarkvidék múltbeli enyhe időszakairól szerzett ismereteink alapján képet festhetünk arról, milyen változásokra készüljünk a jövőben", mondta Jaelyn Eberle, a Colorado Egyetem geológusprofesszora.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK