Génmódosított baktériumokkal termeltetnek fájdalomcsillapítót

baktérium, fájdalomcsillapító
A képen balra a morfin-előállítás hagyományos forrása, a máknövény, jobbra az E. coli baktériumok és a tebain szerkezeti képlete látható (Me = metilcsoport)
Vágólapra másolva!
Hamarosan egy közönséges bélbaktériumot ajánlanak majd fájdalomcsillapítóként. Japán biomérnököknek sikerült úgy módosítaniuk az Escherichia coli génjeit, hogy a morfin egyik előanyagát pumpálja ki, amelyet azután fájdalomcsillapítóvá lehet alakítani.
Vágólapra másolva!

A genetikailag módosított Escherichia coli 300-szor annyi tebaint (a morfin előanyaga) termel, mint a tebain előállítására jelenleg használt élesztő. Ráadásul – az élesztővel ellentétben - minimális a veszélye az ellenőrizetlen felhasználásnak.

Sokkal hatékonyabb a kóli

„A morfin összetett molekulaszerkezetű, ezért a morfin és a hasonló fájdalomcsillapítók előállítása drága és időigényes” – mondta Sato Fumihiko, a Nature Communications folyóiratban megjelent cikk egyik szerzője, a Kiotói Egyetem kutatója. „Viszont a mi E. colinkkal néhány nap alatt sikerült 2,1 milligramm tebaint előállítani nagyjából 20 gramm cukorból, szemben az élesztő mindössze 0,0064 milligrammos teljesítményével.”

A képen balra a morfin-előállítás hagyományos forrása, a máknövény, jobbra az E. coli baktériumok és a tebain szerkezeti képlete látható (Me = metilcsoport) Forrás: Eiri Ono/Kyoto University

A morfint máknedvből állítják elő egy olyan folyamattal, amely ópiátokhoz – köztük tebainhoz és kodeinhez – vezet. Más szintetikus biológusok nem rég módosították úgy az élesztő genomját, hogy ópiát alkaloidokat szintetizáljon cukorból.

Nehezebb az illegális felhasználás

Felmerültek azonban olyan etikai aggodalmak, hogy ily módon könnyen és szabályozhatatlanul lehet előállítani fájdalomcsillapító molekulákat, feltéve, ha valaki hozzáfér a szükséges élesztőtörzshöz.

mondta Sato.

„A cukor tebainná alakításához az E. coli négy genetikailag módosított törzse szükséges” – magyarázta Sato. „Az E. coli-t sokkal nehezebb gondozni és a kezeléséhez szakértelem szükséges. Ez visszatartó erőként hat az ellenőrizetlen termeléssel szemben.”