Újfajta betont készítenek szén-dioxidból

beton, szén-dioxid
CO2NCRETE-előállítás a laboratóriumban
Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók azt remélik, megtalálták a módját, hogy építőanyagot készítsenek a klímaváltozást okozó egyik legfőbb üvegházhatású gázból, a szén-dioxidból.
Vágólapra másolva!

Beton nélkül szinte lehetetlen elképzelni mai világunkat. Ebből készülnek az épületek, az utak, a hidak alkotóelemeinek nagy része. Sajnos azonban a betonhoz szükséges cement gyártása felelős az üvegházhatású gázok (elsősorban a szén-dioxid) kibocsátásának öt százalékáért a bolygón.

Beton helyett CO2NCRETE

A Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói azonban úgy vélik, megtalálták a módját annak, hogy üvegházgázraktárrá alakítsák az egyik legnagyobb üvegházgáz-kibocsátót.

Azt tervezik, hogy létrehoznak egy zártkörű folyamatot.

Az erőművek kéményéből származó szén-dioxidot befogják, hogy egy új építőanyagot készítsenek belőle 3D-nyomtatókkal.

Az új anyagnak a CO2NCRETE nevet adták (a CO2 és az angol concrete, azaz beton szó kombinálásából).

Nem ez az első próbálkozás arra, hogy befogják az erőművekből származó szén-dioxidot. De azt a problémát eddig még nem sikerült hatékonyan megoldani, hogy mit kezdjenek az így összegyűjtött gázzal.

3D-nyomtatással készült CO2NCRETE-henger Forrás: Roberto Gudino/UCLA

Cél a cement kiváltása

„Azt reméljük, hogy nemcsak több gázt fogunk be” – mondta J .R. DeShazo, az UCLA professzora – „de sikerül is ezt a szén-dioxidot újfajta építőanyag készítésére használni, amely kiválthatja a cementet.”

olyan forrásként, amelyet újrahasználhatunk” – mondta Gaurav Sant, a kutatások egyik vezetője. „A cementgyártás szén-dioxid-kibocsátással jár, ám egy lehetőség, ha újrahasznosítjuk ezt a szén-dioxidot építőanyag készítésére, ami egy újfajta cement lenne.”

CO2NCRETE-előállítás a laboratóriumban Forrás: Roberto Gudino/UCLA

Laboratóriumban már sikerült

Eddig az új építőanyagot csak laboratóriumi méretekben sikerült előállítani, és 3D-nyomtatóval alakították apró hengerekké.

„Be tudjuk mutatni a folyamatot, amelyben meszet használunk kiinduló anyagként, és ezt egyesítjük szén-dioxiddal, hogy cementszerű anyagot kapjunk” – mondta Sant. „A nagy kihívás az, hogy nem csupán egy új építőanyagot akarunk kifejleszteni. Egy feldolgozási folyamatot, egy integrált technológiát akarunk kidolgozni, amely egyenesen vezet a CO2-tól a végtermékig.”