Megdőlt a mítosz: magasabb a szőke nők IQ-ja

szőke nő
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Elterjedt negatív sztereotípia, hogy a szőke nők kevésbé intelligensebbek más hajszínnel rendelkező társaiknál. Ezúttal tudományosan cáfolták meg ezt az elterjedt nézetet.
Vágólapra másolva!

Összesen 11 ezer szőke nő IQ tesztjének értékeit elemezték az Ohio Állami Egyetem kutatói, majd vetették össze fekete, barna és vörös hajú nők IQ tesztjének eredményeivel. Azt találták, hogy a szőke nők IQ-értékének átlaga nem alacsonyabb, hanem éppen ellenkezőleg, magasabb a többiekénél, bár ez az érték statisztikailag nem számított annyira szignifikánsnak, hogy komoly eltérésekről lehessen beszélni, írja az Independent.

A tanulmány egyik szerzője, Jay Zagorsky szerint az ilyen kutatások azért fontosak, mert

számos szőke embert sértenek meg vagy diszkriminálnak negatívan a való életben,

ezért a tudományosan alátámasztott eredményekkel gátat lehet szabni ezeknek a káros nézeteknek.

Illusztráció Forrás: Wikimedia Common

A kutatás

Az új publikáció egy korábbi, 1979-es tanulmányra támaszkodott, melynek keretében 14 és 21 év közötti amerikaiakat vizsgáltak. Rá egy évre az érintettek egy másik kutatásban vettek részt, ami a hajszínűkkel kapcsolatban tett fel kérdéseket. A két kutatás eredményeinek összehasonlításával Zagorsky képes volt összevetni a különböző hajszínű emberek IQ tesztjének értékeit. A torzító hatás kizárása végett a tanulmányban csak egyetlen etnikumot vizsgáltak.

A kutató szerint a szőke, fehér bőrszínű nők átlagos IQ-eredménye 103,2 pont. Ez valamennyivel magasabb, mint ugyanazon etnikumba tartozó barnák (102,7 pont), vörösek (101,2 pont) és feketék (100,5 pont) értékei. Hasonló eredményeket kaptak, amikor szőke férfiak eredményeit vetették össze más hajszínű férfiakéval.

Zagorsky természetesen elmondta, hogy nem lehet azt állítani, hogy a szőke emberek okosabbak lennének az átlagnál, de az egyértelmű, hogy nem butábbak.