Gyerekagyunk lesz az LSD-től

emberi agy,Human brain,
Human brain, computer artwork.
Vágólapra másolva!
Az LSD hatására olyan lesz az agy, mint a gyerekeké - mutatta ki egy kutatás, amelyben tudósok először készítettek felvételeket LSD-t használó emberek agyáról.
Vágólapra másolva!

A londoni Imperial College kutatói azt találták, hogy a pszichedelikus drog "felszabadítja az agyat", csökkenti az egyes területek különállását, ezzel olyanná válik, mint a kisgyerekeké.

A felnőtt agyban általában egymástól független hálózatok működnek, melyek különböző feladatokat, a hallást, a látást vagy a mozgást irányítják.

LSD hatása alatt ezeknek a hálózatoknak a függetlensége felborul, így "egységesebb rendszer" jön létre. "A szertől agyunk olyan állapotba kerül, ami a gyermeki agyra hasonlít, szabad lesz és korlátlan, gondoljunk a kicsik rendkívül erős érzelmeire és képzelőerejére" - mondta Robin Cahart-Harris, a kutatás vezetője.

Magyarázat a hallucinációkra

A kutatásból kiderült, hogy amikor a vizsgálat érdekében LSD-t kapó önkéntesek vizuális észlelésében nemcsak a látókéreg vett rész, hanem sok más agyi terület is - olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS).

A tudósok szerint ez magyarázatot adhat azokra az összetett vizuális hallucinációkra, amelyeket gyakran hoznak összefüggésbe az LSD használatával, valamint indokolhatja a szer hatásának elmúltával fellépő "közérzetjavító hatást" is.

Emberi agy (illusztráció) Forrás: AFP

Jó, de mitől hasznosak az eredmények?

Cahart-Harris úgy véli, az eredmények alapján a jövőben a pszichiátriai betegek gyógyszereinek új, pszichedelikus alkotóelemeit lehet kifejleszteni.

Különösen hasznosak lehetnek ezek olyan mentális zavarok gyógyításánál, ahol a negatív gondolatok gyökeret vertek, például a depressziósoknál és a függőknél - hangsúlyozta a tudós. A kutatásban húsz testileg-lelkileg egészséges önkéntes vett részt, némelyikük LSD-t, mások hatóanyag nélküli szert, vagyis placebót kaptak. A kutatás előtt mindegyikük kipróbált már valamilyen pszichedelikus drogot.

Miután megkapták az LSD-t vagy a placebót tartalmazó injekciót, agyukat különböző képalkotó eljárásokkal vizsgálták meg. Ezekkel a módszerekkel, melyek a véráramot és az elektromos működést térképezik fel, az egész agy tevékenységéről képet kaptak a kutatók.