Az emberi természet miatt bukhat be egy emberes Mars-misszió

Egy lengyel tudományos esszé szerint a jövőbeni Mars-misszió legnagyobb veszélye maga az emberi természet lehet - a biológiai nehézségek ugyanis valószínűleg eltörpülnek majd a politikai és jogi viták, feszültségek között, amiket a Földről viszünk magunkkal.

Igencsak pesszimista képet fest egy lehetséges jövőbeni emberes Mars-misszióról a lengyel rzeszówi Információs, Technológiai és Menedzsment Egyetem kutatása. A Space Policy folyóiratban megjelent tanulmány szerint az egyébként technikailag is szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás leggyengébb láncszemei pontosan mi, emberek leszünk, méghozzá saját pszichológiai korlátainknak köszönhetően.

A Mentőexpedíció című film főhőse krumplival vészelte át a Marson töltött időszakot Forrás: Intercom

A Popular Science összefoglalójában olvasható, hogy a kutatók szerint rossz személyiségvonásaink azok, amelyek ellehetetlenítenék egy marsi kolónia létrehozását. Sötét jellemvonásaink hamar különböző interperszonális kríziseket, jogi vitákat, politikai káoszt vagy egzisztenciális válságokat okozhatnának, amiket

sokkal nehezebb lenne egy távoli bolygón megoldani, mint itt, a Földön.

Az erőszakos eredményesebb, mint az együttműködő

A tanulmány kiemeli, hogy kiscsoportos kísérletek során már korábban bebizonyították, hogy az egoizmushoz, erőszakossághoz köthető negatív jellemvonásokkal rendelkező emberek nagyobb valószínűséggel kerülnek vezető pozícióba, mint a kompromisszumkész, nyugodtabb emberek. Ilyen kiscsoportos kísérlethez hasonló lesz az első Mars-utazók helyzete is, hiszen a kolonizációt elsőként valószínűleg mindössze néhány űrhajónyi emberrel kezdjük majd meg.

Az agresszív jellemvonásokkal rendelkező ember előbb kerül vezető pozícióba, mint az együttműködő - legalábbis ez a helyzet a kiscsoportos kísérletekben Forrás: Thinkstock

Már rögtön az odafele úton kénytelenek lennének olyan dilemmákkal szembenézni, amire nagyon nehéz felkészíteni őket a Földön. Egy Föld–Mars-utazás ugyanis jelenlegi technológiánkkal legjobb esetben is körülbelül 150 napot venne igénybe (és ezt is akkor, ha a két bolygó a legközelebb áll egymáshoz) -

ennyi idő alatt sajnos könnyen megeshet, hogy valamiféle baleset történik az űrhajó fedélzetén.

Az egyik asztronauta halála például olyan pszichológiai megmérettetésnek tenné ki az életben maradó társakat, amelyre igencsak nehéz előre felkészülni. Persze megszabhatjuk előre, hogy ilyenkor mi a protokoll, mégis egy kis csapat embernek kell majd véghezvinnie, ami rányomhatja a bélyegét a Mars-utazók pszichológiai állapotára.

Tudnánk kezelni egy marsi felkelést?

Aztán ott vannak még a jogi kérdések is: ha eljutunk a vörös bolygóra, milyen államformát válasszunk? Kik legyenek a vezetők? Több állam képviseltesse magát, vagy a Mars-kolónia olvadjon egy különálló országgá? Ha az első verziót választjuk, mi történik, ha konfliktus alakul ki a képviselt országok között a Földön? Mi van, ha a marsiak úgy döntenek, hogy nem kérnek többet a földi irányításból? Hogyan tudnánk kezelni egy marsi felkelést? A tudományos esszé írói ezeket és ehhez hasonló kérdéseket feszegetnek - az űrkutatási hivatalok ugyanis inkább az emberes Mars-utazás biológiai hátterére és problémáira koncentrálnak, és nagyon kevés időt töltenek azzal, hogy kielemezzék: mi történik, ha valóban képesek vagyunk megélni a vörös bolygón.

A NASA már Mars-utazásra toboroz Forrás: NASA

Az első Mars-szülöttek

A kutatók kitérnek arra is, hogy a Marson született gyerekeknek speciális oktatásra lesz szükségük, hogy elsajátíthassák mindazt, ami egy földi gyereknek egyértelmű lehet. Az alapvető értékrend kialakításához a kutatók szerint

megfelelő megoldás lehetne egy külön marsi vallás megalkotása,

amely a közösség többi tagját is szorosabban fogná. A vallás képes lehetne célt és értelmet adni a marsi emberek számára, hiszen egy ilyen kietlen, alapvetően emberi életre alkalmatlan bolygón könnyen identitászavarba kerülhetnek.

Génszerkesztésé a jövő?

A lengyel kutatók szerint a legideálisabb megoldás az lenne, ha mesterségesen belenyúlnánk a jövőbeni Mars-utazók genetikájába, és alkalmasabbá tennénk őket egy hatékony közösség kiépítésére. A tanulmány sajnos nem tér ki arra, hogy írói milyen manipulációra gondoltak, de valószínűleg a génszerkesztés témakörére utaltak. Erről beszélt egyébként korábban az Origónak Stephen Petranek szakújságíró, az Életünk a Marson című könyv szerzője - szerinte az ember biológiai hátrányait könnyedén kiküszöbölhetnénk a segítségével.

A legnagyobb hiba az lehet, ha a génszerkesztés során máshol is beleírunk a genomba Forrás: Flickr / Neeta Lind

„Nem gondolom, hogy annyira nehéz lenne rájönni, mely gének azok, amelyeknek megváltoztatásával nagyobb sugárzást vagyunk képesek elviselni. Egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy az alacsony gravitáció milyen problémákat okoz majd az emberi testben, de amint rájövünk, a génjeinkben ezt is módosíthatjuk.”

Reality a Marson

Nem a lengyel dolgozat az első alkalom, hogy a marsi lét pszichológiai kihívásait fejtegetik: 2013-ban elindult a jelentkezés a Mars One nevű, realityként működő Mars-utazásra, amiben a résztvevők életét online követhetjük a Földről. Bár a projekt egyelőre anyagi támogatás hiányában sehol nem tart (ezt maga a Mars One elnöke, Bas Lansdorp is beismerte tavaly az MIT tanulóinak), a 2013-as bejelentés hamar elindított egy elemzéslavinát, ahol a Mars-utazók pszichológiai kihívásairól értekeztek a kutatók.

A marsi telephely a Mars One látványtervén Forrás: Mars One

A legnagyobb kihívás egyértelműen a szociális izoláció lesz: a Mars-bázison valószínűleg hosszú ideig csupán egy maroknyi ember tevékenykedik majd, hogy előkészítse a terepet a később érkező, talán kevésbé szakavatott kolóniának. Az első marsiak nemcsak saját szeretteikkel, de

még a missziót felügyelő irányítóközponttal sem tudnak majd egyidejű kommunikációt lefolytatni,

hiszen még a legideálisabb bolygóegyüttállás idején is legalább 10 percet kell majd várniuk a válaszra. Az első emberek a vörös bolygón tehát normális, egyidejű beszélgetést csak egymással tudnak majd folytatni.

Depressziós, szorongó űrhajósok

Ez pedig korántsem csak egy kis kellemetlenséget jelent: az elmúlt évtizedekben számos olyan kutatást végeztek, amelyek kimutatták, hogy a sokáig szolgálatot teljesítő űrhajósoknál gyakori a depresszió, az álmatlanság, a szorongás, a krónikus fáradtság vagy az érzelmi instabilitás - írja a The Guardian. Még a legjobban képzett és strapabíró asztronautákat is megviseli a hosszú ideig fennálló izoláció.

A marsi kolóniában gyakorlatilag borítékolható lesz a depresszió megjelenése Forrás: Intercom

Szélsőséges esetekben a Földtől való távolság akár öngyilkos hajlamokat is ébreszthet az űrhajósokban. Gondoljunk bele, mindezt csupán az eddigi űrmissziók alapján állapították meg - a Mars a Nemzetközi Űrállomásnál sokkal messzebb van, és sokkal tovább tart odaérni.

A marsi életet sem lesz egyszerű megszokni: a kolonizáló embereknek elsőként nagyon kis helyen kell leélniük nagyon hosszú időt, végig bezárva, hiszen a marsi környezetben az emberi szervezet képtelen életben maradni. Ebből következik, hogy az első marsiaknak

alig lesz személyes terük, gyakorlatilag megszűnik a szó szoros értelmében vett magánélet,

és nagyon valószínű, hogy ha megjelennek az első mentális problémákra utaló tünetek, nem lesz, aki segítsen. Az első csapatokban ugyanis sokkal fontosabb lesz olyan szakembereket küldeni, akik a marsi bázis kiépítéséhez és üzemeltetéséhez értenek - így könnyen lehet, hogy pszichológusra nem marad már hely.

Több mint hatvan éve készülünk a Marsra

Egy marsi emberes utazás már az 1950-es években is foglalkoztatta a kutatókat: Wernher von Braun, akinek Saturn-V rakétája miatt az amerikai űrprogram rengeteget köszönhet, eredetileg egy Marsra juttató rakétaként tervezte a Holdra szállásra használt szerkezetet. Egyáltalán nem akart a Holdra menni.

Von Braun Forrás: Origo

Von Braun ekkor még úgy hitte, hogy a marsi barlangokban emberek, vagy legalábbis emberekhez hasonló, földönkívüli lények élhetnek, ezért próbálta meggyőzni Richard Nixon elnököt, hogy a Marsot, és ne a Holdat vegye célba. Készen is volt egy emberes Mars-misszió terve már 1985-re.

Von Braun is számításba vette a marsi utazás pszichológiai veszélyeit. Számított rá, hogy néhány hónapon belül „valaki biztosan megvadul” a legénység közül, és

már az olyan apró, természetes cselekedetek is őrületbe kergetik majd, mint az orrfújás, az ujjropogtatás vagy egyáltalán a beszéd.

Egy pattanásig feszült, „megvadult” ember pedig akár tettlegességig is elmehet, ha az ilyesmiket már képtelen elviselni. Von Braun azonban azt is kijelentette, hogy az őrült embert nem lehet visszajuttatni a Földre - vinni kell tovább a Marsra, majd ott dönteni a sorsáról.

Nem tudjuk, mi történik majd a bolygón

Persze már most számos lehetőség adott, amivel enyhíthetjük egy marsi utazás pszichológiai nyomását. A leendő asztronautákat fel lehet előre készíteni egy ilyen hosszú és elzárt utazásra, a magányérzetet rendszeres videóüzenetekkel enyhíteni, és minden lehetséges krízishelyzetet megfelelően begyakorolni.

Gyakorolni lehet a Mars-utazásra, de mindent nem tudunk előre megoldani Forrás: Origo

Mindez azonban csak addig elég, amíg a marsi kolónia, akár pár emberrel is, de kialakul a vörös bolygón - onnantól lép életbe a lengyel kutatók által megfogalmazott forgatókönyv. A hosszú távú együttélést, egy saját kolónia létrehozását nem lehet sem begyakorolni, sem megfelelően szabályozni - az egyetlen esélyünk jelenleg az, ha megpróbálunk minél szigorúbb szűrési paramétereket bevezetni, és csak olyan űrhajósokat kiválasztani, akikre talán rábízhatjuk az emberiség B-terveként is emlegetett Mars-misszió sikerességét.