Nobel-díjas tudósok hada került szembe a Greenpeace-szel

Vágólapra másolva!
Több mint 100 Nobel-díjas tudós kérte a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezetet, hogy fejezze be a növények génmódosítása elleni tiltakozást, mivel a tudomány egyetért abban, hogy az eljárás biztonságos és a társadalom javát szolgálja - hangzott el csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatójukon.
Vágólapra másolva!

A tudósok többek között felhívták a figyelmet a génmódosított "aranyrizsre", melyet az A-vitamin hiányával kapcsolatos betegségek megelőzésére használnak sok fejlődő országban. A természetesen növő rizzsel ellentétben ugyanis az aranyrizs magjában béta-karotin termelődik.

- mondta Richard J. Roberts Nobel-díjas angol biokémikus és molekuláris biológus, aki hozzátette, a Greenpeace befolyással lehet más szervezetekre, melyek tiltakoznak a GMO ellen.

Forrás: AFP/Patrick Hertzog

A Greenpeace nem osztja a tudósok véleményét

A környezetvédő szervezet vezetői szerint az esemény egy reklámkampány része. Szerintük az aranyrizs szennyezheti a természetben növő rizs területeit és megnehezíti, hogy a fejlődő országokban élők elkerülhessék a génmódosított növényeket.

Úgy vélik, a világ élelmezési gondjait más eszközökkel kell megoldani.

"A valódi kérdés az, hogy miért tartanak az amerikai fővárosban sajtótájékoztatót egy héttel azelőtt, hogy a GMO-címkézés vermonti törvényéről szavazna a szenátus" - mondta Charlie Gray, a Greenpeace egyik vezető kutatója. A Nobel-díjasok elmondták, hogy a tudomány az ő oldalukon áll és arra szólították fel a környezetvédő szervezetet, hogy vizsgálja meg újra, milyen eredmények alapján tiltakozik a GMO ellen.

"Azt nem értem, miért fogadják el a tudományt és a tudományos eljárást, ha az a céljaikat szolgája, és miért helyezkednek szembe a tudományos nézőponttal, ha az nem esik egybe az övékkel" - érvelt Randy Schenkman Nobel-díjas orvos.