Ha minden összejön, negyedik nemzetként juthatunk a Holdra

Puli Space
Űrkadét képzés indul júniusban a Pulinál
Vágólapra másolva!
A Google Lunar XPRIZE csapatainak 2016 végéig kell bemutatniuk, hogy igazolt rakétaindítási szerződéssel rendelkeznek. A Puli széles körű kampányban mutatja be a világ legnagyobb technológiai versenyén eddig elért eredményeit. A kampány célja, hogy a csapat további támogatókat szerezzen küldetésének, amelynek lényege, hogy Magyarország negyedik nemzetként eljusson a Holdra. A Puli Metró Galéria plakátjait július végéig tekinthetik meg az M2, M3, M4 vonalon utazók.
Vágólapra másolva!

A Google Lunar XPRIZE (GLXP) órája 2017. december 31-ig ketyeg, addig kell sikeresen végrehajtani a kiírás szerinti feladatokat.

Mi az a Google Lunar XPRIZE?

A harmincmillió dollár összdíjazású Google Lunar XPRIZE egy verseny, amely a világ minden táján kihívás elé állítja és inspirálja a mérnököket, valamint a vállalkozókat, hogy kifejlesszék a robotalapú űrkutatás olcsó módszereit. 2007 és 2010 között 16 országból 29 csapat regisztrált, mára tizenhatan maradtak 13 országból; Európát Németország és Olaszország mellett a magyar Puli Space képviseli. A Google Lunar XPRIZE győztese az a magánerőből finanszírozott csapat lesz, amely sikeresen eljuttat a Holdra egy robotot. Ennek legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre. Az első csapat, amelynek ez sikerül, elnyeri a húszmillió dolláros fődíjat, a második csapat pedig ötmillió dollárt kap. Egymillió dollárban részesül az a csapat, amely ösztönzi a sokszínűséget az űrkutatás területén, és négymillió dolláros bónusz jár azoknak a csapatoknak, amelyek további technikai feladatokat teljesítenek, például tízszer távolabbra jutnak, túlélik a dermesztő holdi éjszakát, vagy meglátogatják a korábbi holdmissziók helyszíneit. A Google Lunar XPRIZE-t 2017 végéig lehet elnyerni.

2015-ben két csapat, az izraeli SpaceIL és az amerikai Moon Express mutatta be érvényes rakétaindítási szerződését. Minden többi csapatnak, aki benn akar maradni a versenyben – így a verseny egyetlen magyar résztvevőjének, a Pulinak is – 2016. december 31-ig kell bemutatnia saját indítási szerződését.

Dr. Pacher Tibor, a Puli atyja Tokióban Forrás: Puli Space Tech

Nemzetközi Együttműködések

A Puli, holdjárójának gőzerővel való fejlesztése mellett, ennek érdekében nemzetközi kapcsolatait is erősíti. A Toulouse Space Show 2016-on, amelynek fő témái között a nemzetközi együttműködés lehetőségei és az innovatív, diszruptív "New Space" filozófia is ott volt, mintegy kétezren vettek részt; Magyarországról a Puli mutatkozott be sikeresen, német, görög, francia és spanyol cégekkel indultak el együttműködési tárgyalások.

Első sikeres tereptesztjének országába, Marokkóba is visszatért a magyar holdjárót építő csapat: a marrákesi Air Show-n kötött újabb kapcsolatok első eredményeképpen a casablancai l’Université Hassan II de Casablanca kötelékébe tartozó l’Ecole Nationale Supérieure d’Electricité et de Mécanique három diákja kezdi meg hamarosan nyári gyakorlatát Budapesten, a Puli vendégeként.

Forrás: Puli Space Technologies

Ausztriában az Osztrák Űrfórummal való immár több mint hároméves sikeres kooperáció a Memory of Mankind egyedülálló időkapszula projektjével bővült: a Puli vezetésével elindult a MOM on the Moon projekt.

„Coopetition”

A Puli új partnerei között különleges helyet foglal el egyik versenytársukkal kötött hosszú távú együttműködési megállapodás.

és nem csupán a győzelemre koncentrálnak a GLXP inspiráló világában. Büszkék vagyunk arra, hogy egyik legerősebb versenytársunkkal, a pittsburghi Astrobotic csapatával köthettünk a GLXP-n is túlmutató együttműködési megállapodást. A Puli skálázható rover platformja ideálisan illeszkedik az Astrobotic által fejlesztett Peregrine "Holdtaxihoz" - mondta el Dr. Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője.

Puli Space

A Puli csapatának a holdjáró fejlesztése és Holdra juttatása – vagyis a Google Lunar XPRIZE sikeres teljesítése – csupán az egyik célja. Ha minden összejön, a világ három vezető hatalma mellett Magyarország lehetne a negyedik nemzet, amely járművet küld a Holdra. A Puli a Holdra jutást 2017. második felében tervezi megvalósítani, egyik versenytársának leszállóegységén utazva. Jelenleg egy amerikai és egy európai GLXP résztvevő csapattal folynak tárgyalások az úgynevezett „ride sharing"-ről.

A Puli projekt fontosnak tartja, hogy népszerűsítsék a tudományos gondolkodásmódot és bátorítsák a diákokat arra, hogy természettudományos vagy műszaki pályát válasszanak, ezért rendszeresen előadásokat tartanak űrkutatási, holdutazási és természetesen a GLXP témájában iskolai csoportok számára is. A Puli Országjárását ezen a linken követhetik.

Pacher hozzátette: ahhoz azonban, hogy Magyarország eszközt juttasson a Holdra, a Puli önereje nem elég, nemzetközi partnerei mellett feltétlen szükség van a magyar emberek, cégek és az állam szerepvállalására, anyagi támogatására is.