Ősszel indul a legveszedelmesebb aszteroidát felderítő űrszonda

2016.08.01. 14:33

Idén szeptemberben indítanák a NASA űrszondáját a Földet talán leginkább fenyegető aszteroidára. A Bennu néven ismert földközeli objektum tanulmányozásával a tudósok a Naprendszer korai időszakáról és az élet keletkezéséről is információkhoz juthatnak.

Az 101955 Bennu névre hallgató objektumot még 1999-ben fedezték fel. Átmérője 500 méter, és 6 évente kerüli meg a Napot. 2135-ben a Föld és a Hold között fog elhaladni, ez a közelség pedig oly módon befolyásolhatja pályáját, hogy akár neki is ütközhet szülőbolygónknak, írja az International Business Times weboldala. Természetesen a becsapódás esélye még így is rendkívül kicsi, a legutóbbi számítások szerint mindössze egy a 2700-hoz.

Ha a legrosszabb forgatókönyv megvalósul, és a Bennu nekicsapódik a Földnek, a felszabaduló energia 200 hirosimai atombomba erejével érne fel. Nem meglepő, ha ez globális katasztrófát okozna, éppen ezért a NASA a lehető legtöbb információt szeretné begyűjteni az aszteroidáról.

2018 októberében érkezhet meg a szonda

A NASA fejlesztés alatt álló űrszondája, az OSIRIS-Rex a terveknek megfelelően jövő hónapban, 2016 szeptemberében indul a veszélyes kisbolygó felé, és várhatóan 2018 októberében érkezik meg céljához.

OSIRIS-REx amerikai kisbolygókutató űrszondaForrás: NASA

Körülbelül egy évig az aszteroida körül fog keringeni, megfelelő leszállóhely után kutatva. A landolás után mintákat fog gyűjteni, végül azokat visszaküldi a Földre. Az elképzelések alapján a küldetés 2023-ban fejeződik be. A mintagyűjtési technológia kipróbálásával és fejlesztésével olyan új eszközöket lehetne építeni, amiket az aszteroidák értékes ásványainak kibányászása során lehetne alkalmazni.

A Naprendszer korai időszakáról és az élet kialakulásáról is derülhetnek ki érdekes dolgok

Bár a Bennu veszélyes lehet ránk nézve, a kutatókat más dolgok is érdeklik az objektummal kapcsolatban.

Úgy gondolják, összetételét tekintve hasonló azokhoz az aszteroidákhoz, amelyek több milliárd éve bombázták a Földet, megtermékenyítve a bolygót azokkal az elemekkel, amik elengedhetetlennek bizonyultak az élet kialakulásához. A Bennu egy C típusú (szenes) kisbolygó, egy ősi emlék a Naprendszer korai időszakából, gazdag szerves molekulákban” – mondta a Sunday Times magazinnak Dante Lauretta, az OSIRIS-Rex küldetés kutatásvezetője.

A földtörténeti múltból több katasztrofális aszteroidabecsapódás nyoma is ismertForrás: Pics About the Space

A tudós azt is hozzátette, hogy a Bennu eredetileg a Mars és Jupiter között található aszteroidaöv tagja volt egykor, egy külső erő (Lauretta szerint valószínűleg a Szaturnusz gravitációs ereje) azonban kimozdította onnan, és így számunkra veszélyes pályára került.

Mindezek mellett az űreszköz egy múlt században felfedezett jelenséget, az úgynevezett Jarkovszkij-hatást is tanulmányozni fogja. A Jarkovszkij-hatás egy erő, ami a világűrben forgó testre hat, az egyenetlen hősugárzás következtében. Többnyire aszteroidákkal kapcsolatban van jelentősége, mivel azok mérete és tömege elég kicsi, így a hatás eredménye nagyobb.

Miért fontos a Jarkovszkij-hatás megismerése?

A szülőbolygónkat fenyegető aszteroidákról kevés és pontatlan információink vannak, pontos pályájuk meghatározása szinte lehetetlen. Ezt nehezíti a Jarkovszkij-hatás is.

A világűrben haladó test a megvilágítást egy irányból, a Nap irányából kapja, ezért egyrészt egyenetlenül melegszik fel, másrészt a kapott hőmennyiséget kisugározva a saját pályáját hosszabb idő eltelte alatt módosítja, bármilyen kicsi is az így ható erő.

A hatást először a 6489 Golevka aszteroida kapcsán végzett mérésekkel igazolták. Az aszteroida pályáját radarral követték, és az 15 kilométerrel eltért a kiszámított pályától.

KAPCSOLÓDÓ CIKK