Furcsa megfigyelés: röntgensugarakat bocsát ki a Plútó

2016.09.19. 12:08

Röntgensugarakat bocsát ki a Plútó – állapították meg a kutatók a Chandra röntgentávcső felvételei alapján. Ez az első alkalom, hogy egy Kuiper-övbeli objektumnál ilyet észlelnek.

A csillagászok még 2015-ben, négy különböző alkalommal is megfigyelték a jelenséget, írja a Science Alert tudományos hírportál.

A felfedezés azért is lepte meg a New Horizons küldetésben részt vevő szakembereket, mert a Földtől és más naprendszerbeli égitestektől eltérően a Plútónak nincs (vagy legalábbis nem ismert, hogy lenne) mágneses tere, és elég távol van központi csillagunktól – e két tényező miatt ez idáig úgy hitték, a röntgenkibocsátás elképzelhetetlen a törpebolygó esetében.

Forrás: NASA

Egyelőre nem tudják, mi okozhatja a röntgenkibocsátást

A mostani megfigyelés előtt a legtávolabbi naprendszerbeli objektum, aminél röntgenkibocsátást észleltek, a Szaturnusz volt, pontosabban annak gyűrűi bocsátottak ki röntgensugarakat.

Korábbi kutatások eredményei alapján viszont már tudták a tudósok, hogy a légkörrel rendelkező planetáris testek gázai kapcsolatba léphetnek a napszél részecskéivel, ami röntgenkibocsátással jár, ám a Plútó esetében ez a jelenség szokatlanul erős volt.

Éppen ezért a kutatók úgy hiszik, a törpebolygónál észlelt emissziót a bolygóközi mágneses mező váltja ki, ami több töltött részecskét irányít a Plútóhoz, mint korábban gondolták. Persze ez csak elmélet, és további vizsgálatokra van szükség a röntgenkibocsátás valódi okának megállapításához. Emellett azt is meg akarják tudni a szakemberek, hogy más Kuiper-övbeli objektum is képes-e röntgensugarakat kibocsátani.

Az eredményeket az Icarus című csillagászati szakfolyóiratban publikálták.

KAPCSOLÓDÓ CIKK