Új fotó lehelt életet Loch Ness legendájába

Loch Ness
Vágólapra másolva!
Egy új – meglehetősen jó minőségű – fotó lehelt új életet a Loch Ness-i szörny legendájába. A hívők szerint a bulvármédia által felkapott kép az eddigi legmeggyőzőbb bizonyíték a mitikus lény létezésére, a szakértők szerint azonban egyszerű, hétköznapi vízi állatokat látunk a felvételen.
Vágólapra másolva!

A Loch Ness-i szörny legendája valahogy nem akar kihunyni, dacára annak, hogy mind a mai napig senki sem bizonyította a létezését. A kreatúra története egészen a 6. századig nyúlik vissza, amikor is Szent Kolumba a mitikus elemekkel átszőtt sztori szerint megmentett egy bajba jutott embert a szörny „haragjától".

Az első újkori észlelésre egészen 1933-ig kellett várni: szemtanúk elmondása alapján egy lény nyaka bukkant elő a vízfelszín alól. Később kiderült, hogy az ominózus látványt a felfröccsenő víz okozta, amit valószínűleg két kacsa viaskodása keltett. Szintén átverésnek bizonyult az 1934. április 19-én publikált híres fotó, ami valóságos médiahisztériát váltott ki. Ezen a szörny látható, amint hosszú nyaka és feje kiemelkedik a vízből. Később kiderült, hogy csupán egy játék hajóról van szó, amire a tréfa kedvéért nyakszerű nyúlványt erősítettek.

A híres 1934-es fotó a Nessie-ről. Később kiderült, hogy egy játék hajót néztek szörnynek Forrás: Wikimedia Commons

Meglehetősen jó minőségű fotó

A legújabb észlelésről szóló bulvárszenzációt a The Huffington Post szállította. Az újság által közölt képet egy whiskyraktárban dolgozó munkás, Ian Bremner készítette, aki elmondása szerint fényképezőjével eredetileg egy gímszarvast akart megörökíteni, és a szörny csak véletlenül úszott a látómezőbe. Ennek ellenére a furcsa valamit csak otthon, a képek nézegetése során vette észre.

A Loch Ness-i szörnyről készített legtöbb kép ott vérzik el, hogy homályos, a rajta szereplő alak kivehetetlen, így hitelességéről lehetetlen meggyőződni. A most készült fotó különlegessége az, hogy meglehetősen jó minőségű, és valóban látszik rajta valamilyen élőlény.

Az Express című bulvárlap szerint a két méter hosszú, ezüstös színű valami az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítéka Nessie létezésének. Természetesen a hitelesnek számító szakértők nem értenek ezzel egyet, egyikük pedig logikusabb magyarázattal állt elő.

Egymás mögött úszkáló fókák lehetnek a képen

Eszerint amit a képen látunk, az nem egyetlen élőlény, hanem több állat –

nagy valószínűséggel fókák vagy vidrák úszkálnak szorosan egymás nyomában.

Sharon Hill, a Doubtful News nevű szkeptikus weboldal szerkesztője a fókák mellett teszi le voksát – ismert ugyanis, hogy ezek a vízi emlősök előfordulhatnak a Loch Ness környékén.

– mondta Hill a Seeker.com tudományos portálnak.

Az Urquhart kastély romja előtti öböl a leghíresebb "szörnyészlelő" pont, itt látták legtöbbször felbukkanni a tó titokzatos, állítólagos szörnyetegét Forrás: Wikimedia Commons

Vannak azonban egyéb kételyek is. Például egyáltalán nem biztos, hogy a szóban forgó fotó valóban a skóciai tó környékén készült, és hogy mentes mindenféle utólagos szerkesztéstől. A fókák ugyanis igencsak ritkán „vendégeskednek" a Loch Nessnél. Mindezek mellett Hill azt is gyanúsnak találja, hogy a fotós a helyszínen nem vette észre az állatot, a képre nézve ugyanis

nagyon úgy látszik, hogy a „szörnyre" tudatosan ráfókuszáltak a kamerával.

Bremner sztorija tehát meglehetősen kamuszagú, de nem kell rajta meglepődni. "Az emberek vágynak a médiaszereplésre, ezért állnak elő gyakran olyan képekkel vagy sztorikkal, amelyek állításuk szerint valamilyen rejtélyes lény létezésére szolgáltatnak bizonyítékot. A valóság viszont az, hogy ezekre a misztikusnak tűnő dolgokra mindig van valamilyen logikus magyarázat, amit rendszerint figyelmen kívül hagynak az érintettek" – hívta fel a figyelmet a problémára Hill.