Bizonytalanság és hidegrázás: ezért rettegünk a bohócoktól

Bohócfesztivál résztvevője

Nem csak Stephen King hidegrázós horrorsztorija, az "Az" óta rettegünk a bohócoktól: ezek a furcsa figurák évszázadok óta rendszeres szereplői nemcsak a gyerekek, de a felnőttek rémálmainak is. Rengeteg kutatás foglalkozott már azzal, hogy valójában mi az, ami miatt ennyire kiborítanak bennünket ezek az egyébként kedvesnek és viccesnek szánt alakok, és tengernyi teória létezik arra, miért látunk bennük hidegvérű gyilkosokat a jókedvű előadóművészek helyett.

Ha nincs a közvetlen környezetében olyan, akit szintén kiráz a hideg a bohócoktól, könnyen gondolhatja azt, hogy valójában viszonylag kevesen tartják ijesztőnek őket. Ez azonban nem így van: néhány becslés szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 12 százaléka retteg a bohócoktól, a coulrofóbia (bohócoktól való félelem) pedig egy létező jelenség. Azt azonban a mai napig nem sikerült egyértelműen megállapítani, hogy mi okozza ezt a furcsa rettegést.

Rémbohóc egy halloweenmulatságra igyekszik Mexikóvárosban Forrás: AFP/Rolnaldo Schmeidt

Ötezer éves bohóctörténelem

A bohócok már évezredek óta végigkísérik az életünket. Mintegy 5000 évvel ezelőtt az ókori Egyiptomban dangáknak nevezett afrikai őslakosokat fogtak be udvari bolondként, hogy szórakoztassák a fáraókat. Furcsa maszkokat és leopárdbőrt kellett hordaniuk, és az isteneket imitálva táncoltatták őket.

Az ókori Kínában hasonló szerepük volt a bohócoknak, még a híres

Csin Si Huang-tinek, az ország első császárának is volt saját udvari bolondja.

Az ókori Görögországban a bolondok groteszk tunikákat és kötött zoknikat hordtak, valamint eltúlzott műhímvesszőt kötöttek a derekukra.

Bohóc az Az című filmből Forrás: Warner Bros.

Az ókori Rómában többféle udvari bolond létezett. Néhányukat Sanniónak hívták (a latinban ez tréfacsinálót is jelent), ők igazán jók voltak a grimaszolásban. Az általában kopasz Stupidus színes, giccses ruhában jelent meg, és jellemzően a komoly színészeket parodizálta ki. Híres volt fejtörőiről is. Humorja alapját az éppen aktuális pletykák és szenzációk képezték. Az alacsonyabbra rangsorolt Scurra fizikai képességei szerényebbek voltak a többiekénél. Az értelmi fogyatékosokat az ókori Rómában Stultinak és Fatuinak hívták, de nem csúfot űztek belőlük, hanem

az istenek ajándékának tartották őket,

és szerencsésnek gondolták a feltűnésüket.

Nemzeti hős lett a bohóc

Timur Lenknek is volt udvari bohóca Forrás: Wikimedia Commons

Törökországban a 14. században élt egy olyan bolond, akit egyenesen népmesei hősként kezelnek: Nasr el-Din, a híres Timur Lenk hódító udvari bohóca. A legenda szerint Timur Lenk, a kegyetlen hódító azt mondta Nasr el-Dinnek, hogy ha válaszolni tud néhány kérdésére, munkát kaphat az udvarában - ha azonban nem jár sikerrel, bitófára kerül. A komédiás válaszai annyira lenyűgözték az uralkodót, hogy azonnal maga mellé vette. Mint minden udvari bolond, ő is nagyon szókimondó volt, és úgy beszélt Timur Lenkkel, hogy gyakran közel járt a kivégzéshez.

Ez egyébként a későbbi udvari bolondokra is jellemző: a középkortól kezdve mindig is a nyílt beszéd és az önkifejezés szabadságának jelképei voltak. Gyakori volt, hogy a királyi udvarokban szatírákkal és komédiákkal szórakoztatták a nemeseket, és az is sokszor előfordult, hogy Nasr el-Dinhez hasonlóan

éppencsak megúszták a kivégzést (sőt, néhányan nem voltak ilyen szerencsések).

Az angol "clown" szó először az 1500-as években jelent meg, amikor Shakespeare néhány szonettjében így nevezte a bolondozó karaktereit. A hagyományos értelemben vett cirkuszi bohóc azonban csak a 19. században tűnt fel.

Ma már a média is rátesz egy lapáttal a mítoszra Forrás: FX

Harlequin és Pierrot

A mai bohócok ősatyjai nem az udvari bolondok voltak - ezek hagyományosan a 17-18. századra már teljesen eltűntek. Sokkal inkább eredeztethetőek az utcai bolondoktól, akik akkor érkeztek meg, amikor az udvari társaik ideje lecsengett. Az egyik olyan ország, ahol az ilyen bohócoknak nagy sikerük lehetett, Itália volt - itt született meg például a híres Pierrot (a reménytelen szerelmes), Harlequin (a buta, de leleményes és vidám parasztfiú) és Columbine (a lány), akik a comedia dell' arte állandó figurái voltak. A középkori színház más szereplőivel együtt (pl. Pulcinella) – fixálódott karakterük, komikus maszkjuk, pantomimszerű előadásmódjuk –

lassan átkerültek a színházból a cirkusz világába, és ott bohócként folytatták színpadi létüket.

1778-ban Joseph Grimaldi viselt először maszk helyett festéket az arcán. Philip Astley volt az, aki pár évvel korábban, 1768-ban megalapította az első cirkuszt, és hamar rájött, hogy a lovasszámok között a közönség igényli a szórakoztatást, ezért bohócokat is alkalmazott. A cirkuszi bohócok hamarosan az egész világon megjelentek, és a csúfolódás és viccelődés mellé egyre gyakrabban alkalmaztak akrobatikus számokat is a nézősereg szórakoztatására.

Joseph Grimaldi Forrás: Wikimedia Commons

A gyerekek mégsem szeretik őket

Érdekes, hogy bár eleinte a bohócokat nem a fiatalabb közönség szórakoztatására szánták, a cirkuszokba egyre inkább beözönlő gyerekekről hamar elterjedt, hogy nagyon is szeretik ezeket a furcsa alakokat. Persze biztosan van olyan gyerek, akire ez abszolút igaz, egy ezzel kapcsolatban végzett kutatás azonban teljesen megcáfolja ezt a közhelyet.

2008-ban a Sheffieldi Egyetem kutatói felmérést végeztek 250, négy és tizenhat év közötti gyerek részvételével. A gyerekeket a kórházi tereket dekoráló bohócképekről kérdezték, és a válaszokból kiderült, hogy többségük nem szereti őket, sőt egyenesen fél tőlük. A BBC-nek nyilatkozó gyermekpszichológus, Patricia Doorbar elmondta, hogy nagyon kevés gyerek szereti valójában a bohócokat. „Szokatlanok, és egy másik korból jönnek. Nem néznek ki viccesnek, csak furának" - mondta Doorbar.

Egyáltalán nem biztos, hogy a gyerekek szeretik a bohócokat Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Saját rossz tulajdonságainkra emlékeztetnek

Néhány elmélet már a középkorból, a cirkuszi bohóc megjelenése előttről eredezteti a coulrofóbiát. Andrew Scott, a Buffalói Egyetem professzora (nem mellesleg a bohóckultúra kutatója) úgy gondolja, hogy az udvari bolondok már évezredek óta emlékeztetnek minket saját halandóságunkra és arra,

mennyire nevetségesek, észszerűtlenek és keserűek tudunk lenni.

Shakespeare bohócai például sokszor mondták ki a kellemetlen igazságokat, és gyakran a halállal is összeköttetésben álltak. "A bohócokat mindig a félelemmel és a veszéllyel tettük egyenlővé, hiszen annyira a végletekig húzzák a logikát, az érvelést, hogy az már kellemetlen, és mindezt viccelődve, humoros köntösbe bújtatva teszik" - mondta el a The Telegraphnak.

A salvadori bohócfesztivál résztvevői San Salvadorban Forrás: MTI/EPA-EFE/Oscar Rivera

A bohócoknak mindig volt egy sötét oldaluk is, ami a mai verzióból már kikopott, de régen nagyon is előtérbe került. A Smithsonian magazin szerint a bohócok olyan figurák voltak, akik görbe tükröt állítottak a társadalom elé. A társadalomkutatók feltárták, hogy humoruk forrása gyakran az ennivaló, a szex és az ital iránti hatalmas étvágyukra, valamint mániás viselkedésükre volt visszavezethető. „Így tehát

a bohóc valamilyen módon mindig egy pajzán lélek volt, egy fel nem nőtt gyerek,

aki mindig a szórakozást keresi, de e szórakozások egy részében volt egy kis gonoszság is" - mondta David Kiser cirkuszi tehetségkutató a portálnak.

Kényelmetlenség és bizonytalanság

Frank T. McAndrew, a Knox Főiskola professzora nemrég külön cikkben fejtette ki kutatását, ami új megvilágításba helyezte a coulrofóbiát. A kutató 1341 önkéntes bevonásával igyekezett rájönni, milyen tulajdonságok azok, amelyek miatt félhetünk a bohócoktól. A résztvevők mind 18-77 évesek voltak (tehát a kísérlet nem terjedt ki a gyerekekre), és egy online kérdőívet kellett kitölteniük. A kérdőív a következő részekből állt:

1. rész: 44 különböző viselkedésről kellett megmondaniuk, hogy mennyi az esély arra, hogy egy általuk hátborzongatónak tartott személy tanúsítsa (például nagyon hosszú szemkontaktus, ok nélküli ijesztgetés, satöbbi)
2. rész: rangsorolniuk kellett 21 különböző foglalkozást aszerint, hogy melyek a leghátborzongatóbbak
3. rész: két hátborzongató hobbi megemlítése
4. rész: meg kellett mondaniuk, hogy bizonyos kijelentéseket kötnének vagy nem kötnének hátborzongató emberekhez

Nem meglepő, hogy a kérdőívben rengetegen emlegették a bohócokat. McAndrew megállapította, hogy a hátborzongató érzés kiváltásában a bizonytalanság és a kétértelműség hatalmas faktor. Azaz: ha valaki egy olyan emberrel kezd beszélgetni, aki furcsa, ijesztő magatartást tanúsít, kínosnak érzi, ha csak a beszélgetés közepén elmegy, viszont az ösztöneit sem tudja elnyomni magában, így csak kényelmetlenül áll, és nem tudja, mit tegyen.

Bohócfesztivál résztvevője Forrás: Flickr / Martin Mandias Lyle/Martin

A smink sem segít

A furcsa fizikai megjelenés önmagában még nem okoz gondot - a nagy szemek és a furcsán hosszú ujjak a kétértelműség és bizonytalanság faktora nélkül semmit sem érnek. A furcsa nonverbális viselkedés az igazán döntő: nem tudjuk, a bohóc mit gondol, mit fog tenni, mi lesz a következő lépése, csak azt érezzük, hogy teljesen kiszámíthatatlan, és furán viselkedik.

Erre félig-meddig rácáfol a McAndrew által is említett Rami Nader kutató, aki szerint a bohócok által viselt riasztó smink a fő oka annak, hogy ennyire félünk a bohócoktól. Az erős és furcsa make-up ugyanis elrejti előlünk az illető igazi arcát, megváltoztatja a mimikáját, és ugyanúgy bizonytalanságot ébreszt bennünk, mint a furcsa nonverbális viselkedés.

A bohócjátékokat sem készítik kedvesre Forrás: Flickr / Alyssa L. Miller

Sorozatgyilkos bohócok és horrortörténetek

Persze a történelem sem segít rá arra, hogy a bohócokat kedves és ártalmatlan figuráknak lássuk. Az 1970-es években például elkapták a sorozatgyilkos John Wayne Gacyt, aki Pogo, a bohóc néven jelent meg gyerekek szülinapi zsúrjain. Kiderült, hogy azon túl, hogy gyakran fajtalankodott gyerekekkel,

legalább 33 embert gyilkolt meg,

akiknek a testét chicagói otthonában rejtette el.

Aztán ott van Hollywood is, ami szintén nem kíméli a bohócokat. Elég csak Stephen King Az című filmjére gondolnunk, amelyben a gyerekek legbensőbb félelmei Krajcáros, a bohóc formájában is megjelennek. A Poltergeist bohócbabás jelenete sem éppen megnyugtató, a Fűrész-sorozat biciklis alakja pedig igencsak hasonlít egy deformálódott bohócra. Aztán ott van még Joker karaktere a DC-képregényekből, ez is tökéletesen rásegít arra, hogy a köztudatban szinte már csakis a negatív érzelmek maradjanak fenn a bohócokkal kapcsolatban.

John Wayne Gacy sokszor öltözött bohócnak Forrás: Wikimedia Commons

Furcsa bohócok az Államok utcáin

Persze nem mindenki coulrofóbiás, aki kicsit is tart ezektől a furcsán kimaszkírozott, groteszk alakoktól - néha egyszerűen elég, ha arra gondolunk, hogy

az Egyesült Államok utcáin mostanában viszonylag sok önjelölt ijesztgető bohóc vette át az uralmat.

Augusztus végén egyre több bejelentés érkezett olyan bohócokról, akik csak simán állnak az utcán, a fák között, a bejárati ajtókban, és nem csinálnak semmit, csak néznek, esetleg tartják a kezükben a magukkal hozott lufijaikat. A Maxim cikke szerint ugyan hatalmas hoaxról lehet szó, az biztos, hogy a róluk készült (valódi vagy nem valódi) képek tovább rontják a helyzetet, és egyre lehetetlenebbé teszik a valóban ártalmatlan bohócoknak, hogy munkát kapjanak.