Megkezdődött a Tudomány Ünnepe

Vágólapra másolva!
Az MTA részt vesz az össztársadalmi jelentőségű kérdések feltárásában – mondta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az MTA egy hónapos országos rendezvénysorozata, a Magyar Tudomány Ünnepe megnyitóján. A programsorozat idei mottója: „Oknyomozó tudomány." Az eseménysorozat tavalyi megújulása után idén is több ismeretterjesztő előadással várják az érdeklődőket az MTA Székházában.
Vágólapra másolva!

„Ahogy a tudomány ereje növekszik, úgy növekszenek az emberiségre leselkedő veszélyek is, melyekre egyre inkább csak a tudomány eszközeivel lehet – ha lehet – választ találni" – mondta köszöntőjében Lovász László, az MTA elnöke, az Akadémia Székházában tartott ünnepségen. Hozzátette: a megoldások keresésében nem egy-két tudományágnak van szerepe:

„A Magyar Tudományos Akadémia megpróbál keretet adni az ilyen multidiszciplináris kutatásoknak. Ez nem könnyű feladat, hiszen a különböző tudományok értékrendszere, kultúrája gyakran összeütközik egymással. Azt is mondhatom: tanuljuk még azt, hogy hogyan lehet különböző kutatóhelyek és különböző tudományok együttműködését megszervezni. Most indul az ország vízgazdálkodását új tudományos alapokra helyező vízprogramunk, és szervezzük a jövő mezőgazdasági termelését megalapozó kutatásainkat" – mondta Lovász László.

Fotó: Szabó Balázs - Origo

„Tesszük a dolgunkat"

Az MTA elnöke kitért arra a nyílt levélre is, amelyet 28 tudós írt neki. A levélírók azt kérték, hogy az Akadémia vegyen részt olyan össztársadalmi jelentőségű kérdéseknek a feltárásában, mint például az oktatás és az egészségügy.

„Foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. Számos olyan kutatás zajlik például a Társadalomtudományi Kutatóközpontban, amelyek a jelenleg zajló társadalmi folyamatokkal kapcsolatosak. Erről honlapunkon egy listát is közzétettünk. Nagyon sajnálom néhány külső tagunk elvesztését, és fontos minden egyes kutatónk véleménye, de mint azt több interjúban is elmondtam, az MTA politikai kérdésekben nem alakít ki testületi véleményt. Ha az Akadémia politikai viták színterévé válna, akkor szétesne, és többé nem tudna igazi, tudományosan megalapozott, kiegyensúlyozott álláspontot kialakítani.

– jelenleg éppen azt, hogy a tudományt ünnepelve kutatási eredményeinket bemutassuk a nagyközönségnek és a döntéshozóknak" – mondta Lovász László.

Lovász László, az MTA elnöke Forrás: MTI/Mohai Balázs

Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese, a Magyar Tudomány Ünnepe Programtanácsának elnöke a tudomány művelőire háruló feladatokról szólva kiemelte: a kutatóktól elvárható, hogy minél érthetőbben el tudják magyarázni, hogy hol tart, mire képes ma a tudomány, és melyek a legfontosabb jövőben megoldandó problémák.

Az ünnepségen több tudományos kitüntetést is átadtak, a díjazottak személyéről és munkásságáról az MTA honlapján olvashat részletesebben.

A programsorozat előadásai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. További információ és regisztráció a Magyar Tudomány Ünnepe 2016 folyamatosan frissülő honlapján, a tudomanyunnep.hu oldalon található.