Ellenségnek adott szó nem kötelez – Hatvan éve rabolták el Nagy Imrét

2016.11.22. 17:00

1956. november 22-én Nagy Imre és közvetlen munkatársai – a Kádár-kormány írásos garanciájában bízva – elhagyták a jugoszláv nagykövetség épületét, ahol a forradalom felszámolására indított szovjet katonai intervenció napjától, november 4-től a jugoszláv kormány által biztosított menedékjogot élvezve tartózkodtak. A mit sem sejtő Nagy Imrére és munkatársaira azonban a Hősök tere sarkán parkoló buszban elrejtőzött szovjet géppisztolyos katonák vártak, és Jugoszlávia helyett a mátyásföldi szovjet katonai bázisra hurcolták őket. 

Hruscsov magyar ellenkormányt alakít

1956. november 3-án a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) Elnöksége lázas tanácskozást folytatott a magyarországi „ellenforradalom” leverésére és Nagy Imre kormányának elmozdítására már október 31-én elhatározott, másnap hajnalban kezdődő Vihr (Forgószél) hadművelet árnyékában. 

Hruscsov (a képen középen) és Kádár János a szovjet pártvezető 1964-es budapesti látogatásánForrás: Fortepan/Magyar Rendőr

Miközben a legfőbb pártgrémium, a „meghívott magyar elvtársakkal”, a titokban Moszkvába csempészett Kádár Jánossal, Münnich Ferenccel és Apró Antallal kibővítve tanácskozott, Ivan Konyev marsall, a Varsói Szerződés és a magyarországi intervenciós erők főparancsnoka Szolnokon berendezett főhadiszállásán 

az általános támadás előtti utolsó parancsokat fogalmazta meg törzskarával. 

Ivan Konyev marsall, a Varsói Szerződés és a szovjet intervenciós csapatok magyarországi főparancsnokaForrás: RIA Novosti/RIA Novosti/G. Vail

Moszkvában a Politbüro ülésén elnöklő Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának (KB) első titkára a Nagy Imre-kormány elmozdítása utáni teendőket ismertette, majd Hruscsov – a „magyar elvtársak” jelenlétében – 

egy előre legépelt listáról felolvasta a Kreml politikai boszorkánykonyhájában összeállított névsort 

az új magyar kormány tagjairól. 

Hruscsov egy előre legépelt listáról olvasta fel Kádáréknak, hogy kik lesznek az ellenkormány tagjaiForrás: RIA Novosti/Savostjanov

A szovjet pártvezető aznap érkezett vissza Brioni-szigeteki, Tito marsallnál tett villámlátogatásáról, ahol saját jelöltje, Münnich Ferenc helyett Tito javaslatát elfogadva végleg eldöntötték, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, a november elsején Budapestről Moszkvába csempészett Kádár János lesz a szovjetek által felállított új kormány feje.

Szovjet páncélos gyomrában érkezett meg Kádár a Kossuth térre

November 4-én Konyev védőszárnyai alatt már Szolnokon gyülekezett a kizárólag szovjet szuronyok legitimálta puccsista társaság, akik Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak nevezték el magukat. Nem volt mindenki jelen; Marosán György és Dögei Imre például csak a rádióból értesültek arról, hogy ők is a Kádár-kormány tagjai lettek. 

Kádár János, a magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány fejeForrás: Wikimedia Commons

A Moszkvában felállított kormányról először az ungvári szovjet rádióadó tudósított 

november 4-én hajnali öt óra öt perckor elhangzott magyar nyelvű adásában, alig negyedórával megelőzve Nagy Imre rövid, ám drámai bejelentését az országot ért szovjet fegyveres támadásról: Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével. 

Jurij Andropov a Szovjetunió budapesti nagykövete (a kép bal szélén) Nagy Imre miniszterelnök társaságában, 1956-banForrás: Origo

Groteszk történelmi pikantéria, hogy november elsején a budapesti szovjet nagykövetségre Jurij Andropovhoz tárgyalni érkezett és onnan „eltűnt” Kádár távollétében ugyanúgy tagja lett a november harmadikán megalakult harmadik Nagy Imre-kormánynak, mint a szintén moszkvai renegátnak számító Apró Antal vagy a Csehszlovákiába menekült Kossa István. Kádár János, a magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány miniszterelnöke szovjet fegyveres fedezet alatt, egy páncélozott csapatszállító gyomrában érkezett meg a Kossuth térre, a Parlamentbe. 

A Kreml helyzetértékelést írt Kádár János nevében

Az új kormány már az Országházba érkezése előtt „helyzetértékelést” adott, amit még az előző nap, az SZKP Elnökségi ülésén állítottak össze. A moszkvai pártvezetés semmit sem bízott a véletlenre; 

a „magyar elvtársak” helyzetértékelését is a Kremlben fogalmazták meg, 

és a munkácsi rádióadón keresztül hozták az intervenciós hírektől megdöbbent ország tudomására. 

Kádár János 1960. május elsején a Felvonulási téren. A Kremlben fogalmazták meg Kádár nevében az „ellenforradalomról” készített helyzetjelentéstForrás: Fortepan

Az ellenforradalmárok egyre arcátlanabbak. Kegyetlenül üldözik a demokrácia híveit, nyilasok és más vadállatok gyilkolják a becsületes hazafiakat, és a mi legjobb elvtársainkat. (...) Kezet emeltek a mi népi demokratikus rendszerünkre. Ez azt jelenti, hogy a gyárakat és az üzemeket vissza akarják adni a kapitalistáknak, a földet a nagybirtokosoknak. Már el is indították Horthy zsandárjait, börtönőreit, az egész átkozott és gyűlöletes elnyomó és kizsákmányoló rendszer képviselőit, hogy a nép nyakára üljenek... A reakciós elemek (...) igen sok becsületes dolgozót – különösen az ifjúság nagy részét – tévesztették meg, akik a mozgalomba becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak be” – hangzott el többek között a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Kádár János nevében bemondott közleményében. 

Nagy Imre miniszterelnök beszédet mond a parlamentben 1953-banForrás: AFP

Nagy Imre nem sokkal a szovjet intervencióról szóló rövid rádióbeszéde után elhagyta a Parlament épületét, és legközelebbi munkatársaival együtt a jugoszláv nagykövetségre ment, elfogadva a jugoszláv kormány által felajánlott menedékjogot. 

Főtt a fejük az elvtársaknak a „Nagy Imre-problémától” 

A követségen átadták neki azt a Belgrádból érkezett bizalmas üzenetet, amelyben utolsó intézkedéseinek visszavonására, valamint Kádár János ellenkormányának támogatására kérték fel, ám Nagy Imre elvetette ezt az ajánlatot. 

November 4. drámai reggelén kormányából egyedül csak Bibó István államminiszter maradt a Parlament épületében, 

és nem törődve a Kossuth tér felé közeledő szovjet katonai oszlopokkal – a Nagy Imre-kormány utolsó megnyilvánulásaként – beolvasta az ott működő rádióstúdióban a világ szabad népeihez intézett kiáltványát. 

Bibó István, a harmadik Nagy Imre-kormány államminisztereForrás: Wikimedia Commons

„... A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen – kivéve azokat, melyek Budapest közellátását és közműveit érintenék. Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében. Megállapítom egyúttal, hogy Magyarország egyetlen törvényes külföldi képviselője és külképviseleteinek törvényes feje Kéthly Anna államminiszter. Isten óvja Magyarországot!

A megszálló szovjet hadsereg tisztjei Budapest utcáin, 1956 novemberébenForrás: Origo

Kádárt és a szovjeteket kiemelten foglalkoztatta a nyomasztó „Nagy Imre-probléma” megoldása: Nagy az 1956-os forradalom jelképe és az ellenállás szimbóluma volt, 

ami az új kormányt övező általános gyűlölet miatt komoly problémát jelentett Kádárék számára. 

A Parlamentbe a szovjet harckocsik védelme alatt magát éppen hogy csak befészkelt magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány erősen tartott az „ellenforradalom” feléledésétől, amit egyrészt ígéretekkel, másrészt pedig a társadalom megfélemlítésével igyekezett megakadályozni.

Sajátos szovjet nyomásgyakorlás harckocsival

A szovjet szuronyokkal hatalomra juttatott Kádár-kormány legitimálásához fontos lett volna rábírni a jugoszláv követség diplomáciai védelmét élvező Nagy Imrét, hogy önként mondjon le miniszterelnöki tisztségéről, és gyakoroljon nyilvános önkritikát, valamint határolódjon el az „ellenforradalomtól”. Hruscsov Nagy „megdolgozásához” igyekezett nyomást gyakorolni a jugoszlávokra is.

Joszip Broz Tito jugoszláv pártvezető és államelnök tudomásul vette a szovjet beavatkozástForrás: Wikimedia Commons

A politikai menedékjog biztosításával – amely Nagy Imrén kívül 41 további emberre terjedt ki – a jugoszlávok nehéz helyzetbe kerültek, főleg, amikor kiderült, hogy 

Nagy nem hajlandó Tito kottájából sem játszani. 

A belgrádi kormány képviseletében Aleksandar Rankovic belügyminiszter november 8-án a budapesti jugoszláv nagykövetségre eljuttatott levelében kérte Nagy Imrétől, hogy mondjon le kormányfői tisztségéről egy november 4-re dátumozott nyilatkozat aláírásával. Nagy Imre hosszas tépelődés után hozzá is fogott a nyilatkozat megfogalmazásához, ám munkatársai tanácsára végül elállt ettől. 

Nagy Imre miniszterelnök az egykori Győrffy-kollégisták találkozóján a Kossuth Klubban (1956)Forrás: Fortepan / JÁNOSI KATALIN

A követségre menekült „ellenforradalmi” politikusok kiadása érdekében a szovjet „nyomásgyakorlás” sajátos módja volt, amikor egy orosz T-34-es harckocsi november 5-én rálőtt a követség épületére, Milenko Milovanov követségi tanácsos halálát okozva. Tito azonban a súlyos diplomáciai incidens ellenére is lojális maradt Moszkvához. 

Nagy Imre nem volt hajlandó az áruló Kádár-kormány legitimálására 

November 10-én Hruscsov kompromisszumos megoldást ajánlott Titónak: „Nagy Imre és társai mondjanak le a menedékről, majd kérjék a Kádár-kormányt, hogy engedélyezze kiutazásukat Romániába” – írta a szovjet pártvezető. Hruscsov üzenetében további feltételt is megfogalmazott: Nagy Imre adjon garanciát, hogy nem folytat ellenséges tevékenységet a Kádár-kormánnyal szemben. 

A Magyar Közlöny 1956. november 12. száma közli a Kádár-kormány megalakulását és tagjai névsorátForrás: Wikimedia Commons

Hruscsov szerint a javaslat mindkét kormány számára presztízsveszteség nélküli megoldást kínál, amit a jugoszláv vezetők örömmel el is fogadtak az egyre kínosabbá váló helyzet rendezéseként. Radzjanovics nagykövet ennek szellemében igyekezett meggyőzni Nagy Imrét, hogy mondjon le a kormányfői tisztségről, és hagyja el a követség területét. 

Tito (középen) elítélte Gerőt a szovjet csapatok behívásáért, de Nagy Imrét is kritizálta az „ellenforradalmi terror”elszabadulásáértForrás: Origo

Nagy az ajánlatra ezt válaszolta: „A Nagy-kormány a törvényes, nem szabad lemondania, mert ez igazolná a Kádár-féle árulást, vele nem tárgyalnak, és csak a szovjet elvtársakkal tárgyalnak, velük is csak az MSZMP alapító okmányának alapján...” (Forrás: Janek István: Nagy Imre elrablásának története, Archív Net, 20. századi történeti források, 2002. 2. évfolyam 4. szám)

Aljas szovjet terv készül Kádár asszisztálásával Nagyék tőrbe csalására

A Nagy Imre helyzetével, valamint a magyar forradalommal kapcsolatos hivatalos jugoszláv álláspontot Tito 1956. november 11-én, az isztriai pártaktíva Pulában megtartott ülésén fogalmazta meg. 

A jugoszláv pártvezető elítélte Gerőt, mert október 23-án behívta a szovjet csapatokat, 

ugyanakkor felelőssé tette Nagy Imrét is az „ellenforradalmi terror” elszabadulásáért, szemére vetette, hogy november 4-én „megszökött”, és deklarálta a Kádár-kormány elismerését. Nagy a nyilatkozat korrigálását kérte Titótól, erre azonban nem került sor.

Szovjet harckocsi-alakulat Budapesten, a novemberi intervenció utánForrás: Fortepan

A szovjet pártvezetők november 16-án tárgyaltak Kádárral, ismertetve vele Nagy Imre elrablásának és Romániába deportálásának tervét. 

Kádár ellenvetés nélkül elfogadta a szovjet tervet. 

A jugoszláv kormány nem ellenezte volna Nagy Imréék Romániába távozását, feltéve, hogy ők maguk is beleegyeznek ebbe. Nagy Imre azonban Jugoszláviába akart távozni, és hallani sem akart arról, hogy Romániába menjen. A követség elhagyásával kapcsolatosan azonban már november 18-án baljós előjelek mutatkoztak. 

Nagy Imre nem volt hajlandó aláírni í lemondását és „önkritikát” gyakorolniForrás: Fortepan

Ezen a napon Nagy kíséretéből Vas, Szántó és Lukács önként elhagyták a követség épületét. Kádárral előzetesen megegyeztek, hogy a jugoszlávok kísérik haza őket, azonban alighogy elhagyták a diplomáciai oltalmat nyújtó épületet, a következő utcasarkon autójukat feltartóztatták, és orosz katonák egy szovjet katonai páncélozott szállítójárműbe tuszkolták át őket. 

Szovjet sofőrök a volán mögött

A követség munkatársai szemtanúi voltak Szántóék letartóztatásának, 

mégsem tájékoztatták Nagy Imrét az útonállásszerű szovjet akcióról. 

Már csak ezért sem tekinthető korrektnek a jugoszlávok részéről az, hogy négy nappal később Nagy Imrét is figyelmeztetés nélkül kiengedték a kelepcébe. 

Az egykori Jugoszlávia nagykövetségi épülete a Hősök tere sarkán, ma a Szerb Köztársaság diplomáciai képviseleteForrás: Wikimedia Commons

Nagyék távozása előtt a magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány feje írásos garanciát adott Nagy Imrének sértetlenségéről. Kádár szó szerint ezt írta: „Nagy Imre és csoportja tagjaival szemben múltbéli cselekedeteikért nem kíván megtorlást alkalmazni. Tudomásul vesszük, hogy ily módon a csoport számára nyújtott menedék megszűnik, ők maguk a jugoszláv nagykövetséget elhagyják, és szabadon távozhatnak saját lakásukra.” (Forrás: id. mű) November 22-én a Belgrádból Budapestre érkezett jugoszláv pártfunkcionárius, Vidic, 

Nagy Imrével és társaival ismertette a tárgyalások eredményét és Kádár írásos garanciáját. 

Ennek hatására Nagyék aláírták a menedékjogról való lemondásukat, és este fél hétkor kiléptek a nagykövetség épületéből, hogy felszálljanak a Hősök tere sarkán várakozó autóbuszra. 

Nagy Imre miniszterelnök, Tildy Zoltán és Maléter Pál a Parlamentben 1956. november 3-ánForrás: AFP

Két rendőr jelentkezett a követnél, és közölte, hogy Münnich autóbuszt és ZISZ személygépkocsit küldött Nagyért és társaiért. Radzjanovic megállapította, hogy a sofőrök szovjetek voltak. A jugoszláv követ, Naggyal közösen, biztosítékot kért a rendőrségtől, hogy a jelen lévő szovjet katonák nem avatkoznak be az akcióba. Miután a garanciát megkapták, mindannyian beszálltak az autóbuszba. Erre a szovjetek állítólag az autóbuszra vetették magukat. Nagyék ki akartak szállni. A szovjetek ebben megakadályozták őket” – áll az incidensről szóló követségi jelentésben. (Forrás: Veljko Micunovic: Tito követe voltam. Interart kiadó, Budapest, 1990.) A nagykövet, észlelve a szovjetek fellépését, megparancsolta Grigojevic első titkárnak és Drobac katonai attasénak, hogy – ellenőrizendő Kádár jugoszláv kormánynak adott garanciáját – kísérjék el Nagyot. 

A Kádár-kormány tagjai 1957 tavaszán a Szabadság téren: balról Apró Antal, Kállai Gyula, Kiss Károly, jobbról Dobi István, Kádár János, Münnich Ferenc, Marosán György, középen Benke Valéria.Forrás: Fortepan/SZent-Tamási Mihály

A buszból és egy Zisz autóból, valamint négy szovjet páncélozott csapatszállítóból és egy harckocsiból, továbbá két magyar rendőrautóból álló konvoj 

azonban nem Nagy Imre rózsadombi lakásánál, hanem a mátyásföldi szovjet katonai bázisnál állt meg. 

A jugoszláv diplomatákat tiltakozásuk ellenére durván leparancsolták a buszról, és kikergették őket az utcára. 

Ellenségnek adott szó nem kötelezi a kommunistát

A mátyásföldi szovjet katonai parancsnokságon fogva tartott Nagy Imrét még aznap késő este felkereste Walter Roman bukaresti pártfunkcionárius, és rá akarta venni, írja alá azt az előre elkészített nyilatkozatot, amely szerint önként távozik Romániába, Nagy azonban kerek perec megtagadta a papír aláírását. 

Nagy Imrét és családtagjait, valamint munkatársait november 23-án repülőgéppel Romániába vitték, 

ahol a Snagovi-tó partján tartották őket fogva házi őrizetben. Nagy itt írta meg „Gondolatok és emlékezések” című memoárját a forradalomról és abban játszott szerepéről, amit politikai végrendeletének tekinthetünk. (Nagy Imre snagovi naplóját csak a rendszerváltás után, 2006-ban adták ki.) 

Hruscsov és Gheorghe Gheorghiu-Dej román pártvezető – Nagy Imrét a romániai Snagovba deportáltákForrás: Origo

Kádárék többször megkísérelték még formális lemondásra és „önkritikára” bírni, ám a forradalom miniszterelnöke erre egyszer sem mutatott hajlandóságot. „Ellenségnek adott szó nem kötelez” – jelentette ki Hruscsov, amikor Nagy makacskodása miatt szigorú, halálos ítélettel végződő pert követelt Kádártól példastatuálás végett. Amíg Kádár hatalmon volt, végig tabu maradt az „ellenségnek adott szó” megszegése. 

Pedig bizonyos, hogy élete végéig nem tudott elszámolni a saját lelkiismeretével. 

Erre utal legalább is a tényleges hatalmától már 1988 májusában megfosztott idős Kádár váratlanul, bejelentés nélkül megtartott zavaros utolsó beszéde az MSZMP Központi Bizottságának zárt ülésén. 

Kádárt élete végéig kísértette Nagy Imre szellemeForrás: Wikimedia Commons

1989. április 12-én elmondott legutolsó beszédében Kádár a történelem démonjaival viaskodva, saját szerepére próbált mentséget találni. Nagy Imre szelleme végig, egészen 1989. július 6-án bekövetkezett haláláig kísértette a forradalmat leverő – ám a gulyáskommunizmus sokak számára nosztalgikus korszakának szimbólumává lett – Kádár Jánost. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK