Kakiszaggal csábítják el egymást a rinocéroszok

szélesszájú orrszarvú
Szélesszájú vagy fehér orrszarvú (Ceratotherium simum simum)
Vágólapra másolva!
Az orrszarvúak az ürülékkel jelzik egymásnak a nemüket, korukat és a szexuális hajlamukat, írja egy új tanulmány. A szerzők szerint az emlősök egyfajta szociális kommunikációs hálóként használják az ürülékhalmokat.
Vágólapra másolva!

Az régóta ismert, hogy az állatok a vizeletben lévő kémiai anyagokkal kommunikálnak egymással – gondoljunk például a területüket megjelölő kutyákra vagy más emlősökre –, de az ürülék és más végtermékek kommunikációs szerepe eddig tisztázatlan volt.

Szagminták ürülékből

Egy dél-afrikai és német kutatókból álló csoport most kiderítette, milyen üzeneteket hordoz az ürülék. Levegőmintákat vettek a dél-afrikai Hluhluwe-Imfolozi parkban szabadon élő szélesszájú orrszarvúk ürülékhalmai közelében, majd laboratóriumban elemezték a szagokat.

Szélesszájú orrszarvúk Forrás: 10629/© WWF-Canon / Simon Rawles/Simon Rawles

A csoport ezután újraalkotta a territoriális hímek, illetve a tüzelő nőstények ürülékének szagát, majd szétspriccelték a parkban utánozva a friss ürülékhalmok árasztotta szagokat.

Várakozásuknak megfelelően a magánosan kóborló territoriális hímek másként reagáltak az eltérő szagokra.

Fenyegető és csábító szagok

Ha a szag olyan volt, amilyet egy behatoló bika hagyott volna, akkor a hímek gyakran meglátogatták az álürülékhalmokat, hogy figyelemmel kísérjék a potenciális rivális mozgását. Amikor azonban tüzelő nőstényt utánzó szagra bukkantak, akkor a hímek sokkal több időt töltöttek a szexuális készséget hirdető szagminta szimatolásával.

Szélesszájú vagy fehér orrszarvú Forrás: Wikimedia Commons

Az eredmények arra utalnak, hogy az ürülékszag „kulcsfontosságú információt közvetít", írták a szerzők a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban megjelent cikkben. Ezek közé tartozik az ürüléket hagyó kora, neme és – nőstények esetén – az ivarzás szakasza.

Az emlősök szociális hálója

„Ez fontos lépés annak megértésére, miért használ sok állat közös ürítőhelyet" – olvasható a Royal Society sajtóközleményében. „Valószínű, hogy ezeket a helyeket hasonló célokra használják, amire mi a szociális hálókat, és üzeneteket hagynak egymásnak."

A rendkívül rövidlátó orrszarvúaknál különösen fontos szerepet tölt be a szag utáni tájékozódás és információgyűjtés.