Előrejelezhető a mesterséges megtermékenyítés sikeressége

embrió, mesterséges megtermékenyítés
Az embriókat szigorúan tilos anyába beültetni, a hetedik napon meg kell semmisíteni
Vágólapra másolva!
A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) húszfős közös kutatócsoportja - közölte Szekeres Júlia immunológus pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A Nature Scientific Reports című folyóiratában a napokban megjelent tanulmányukkal kapcsolatban az egyetemi tanár felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlett országokban egyre későbbi időpontra tolódik a gyermekvállalás, és emiatt egyre nagyobb igény mutatkozik a mesterséges megtermékenyítés alkalmazására.

Nem mindig jó a „szép" embrió

A beavatkozás jelenlegi gyakorlata szerint egynél több embriót ültetnek be az anya méhébe, hogy fokozzák a terhesség létrejöttének esélyét. Számos esetben azonban két embrió is beágyazódik - vagy akár az összes -, az iker- és a többes terhesség azonban a csecsemők fejlődési visszamaradását is okozhatja, és a koraszülés egyik leggyakoribb oka - emelte ki a kutató, hozzátéve, hogy a cél ezért

azon egyetlen embrió beültetése lenne, amely a legjobb beágyazódási képességgel rendelkezik.

Illusztráció Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Callista Images

Jelenleg morfológiai megjelenésük alapján választják ki a beültetésre szánt embriókat, "bebizonyosodott azonban, hogy a 'szép' embrió nem feltétlenül jó is egyben, ezért számos próbálkozás irányul olyan jellemzők, markerek azonosítására, amelyek segítségével a beágyazódni képes embrió felismerhető" – magyarázta Szekeres Júlia.

Membránnal körülvett hólyagocskák

A sejtek folyamatosan kibocsátanak membránnal körülvett "hólyagocskákat", extracelluláris vesiculumokat. E "hólyagocskák" különféle molekulákat tartalmaznak, és alkalmasak arra, hogy információt közvetítsenek az egyik sejttől a másikig - tette hozzá.

– magyarázta az immunológus kutató.

"Klinikai adatok ismeretében megállapítható, hogy ha két embrió beültetése után egyes terhesség jött létre, az egyik beültetett embrió tenyésztőfolyadékában a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculumok száma alacsony, a másikéban pedig magas. Ha két embrió beültetése ikerterhességet eredményezett, mindkét embrió tenyésztőfolyadékában alacsony a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculumok száma" - fejtette ki Szekeres.

Fokozhatja az eljárások hatékonyságát

Százhatvan embrió tenyésztőfolyadékának vizsgálata igazolta, hogy az ilyen módon azonosított embrió beágyazódásának 90 százalék az esélye - hangsúlyozta.

Mesterséges megtermékenyítés Forrás: AFP/Science Photo Library

"Mivel azonban a terhesség létrejöttében az anyai tényezők is jelentős szerepet játszanak, ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ilyen embriók beültetése után 90 százalék lesz a sikeres terhesség valószínűsége" - tette hozzá a kutató. Módszerük alkalmazása azonban jelentősen fokozhatja a mesterséges megtermékenyítési eljárások hatékonyságát és csökkentheti az ikerterhességek gyakoriságát - mondta Szekeres Júlia.

Gyors és egyszerű

A jelenleg használatos eljárásokkal szemben az új módszer előnye, hogy

a vizsgálat nagyon gyorsan és viszonylag egyszerűen elvégezhető,

így lehetőség van arra, hogy a tenyésztett embriók közül közvetlenül a beültetés előtt kiválasszák a legalkalmasabbat – összegezte kutatónő.

A PTE-n e kutatással párhuzamosan folyik egy mintegy kétmilliárd forintos költségvetésből megvalósuló - a chip-technológiát a mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése érdekében alkalmazó - kutatói program is. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló, tavaly novemberben indult hároméves projekt céljáról a pécsi egyetem korábban azt közölte, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel eddig elért 30 százalékos eredményességet kívánják 50 százalék fölé emelni egy olyan laboratóriumi megközelítéssel, amelynek egyszerűsége, költséghatékonysága lehetővé teszi a szülészeti rutinba történő beillesztést.