Vágólapra másolva!
A következő 25-50 évben az emberszabású majmok egy része örökre eltűnik, ha a világ nem tesz semmit a védelmük érdekében - figyelmeztet a veszélyre egy szakértői csoport.
Vágólapra másolva!

A Science Advances című tudományos lapban 31 szakértő foglalta össze több mint 500 emberszabású állatfaj állapotát az ENSZ adatai és a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) veszélyeztetett fajokat regisztráló vörös listája, illetve különböző tanulmányok alapján.

A fajokra a legnagyobb veszélyt a mezőgazdasági területek folyamatos növelése, az irtás és a legeltető állattartás jelenti. A vadászat és az illegális állatkereskedelem, valamint a bányászat és az útépítés is csökkenti az állatállományt.

"A lemúrok és majmok több fajának populációja néhány ezer példányra csökkent. A hainani gibbon (Nomascus hainanus) nevű kínai majomfajból például kevesebb mint harminc példány él" - mondta Paul Garber, az Illinoisi Egyetem antropológusa, aki Alejandra Estradával, a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem munkatársával közösen vezette a kutatást.

Forrás: Tambako The Jaguar

Összesen négy ország ad otthont a világ emberszabású majomfajai kétharmadának: Brazília, Indonézia, Madagaszkár és a Kongói Demokratikus Köztársaság. Az emberszabású majmok információval szolgálnak az emberi evolúcióról és fontos szerepet játszanak az ökoszisztémában, amelyben élnek. A tanulmány szerzői kiemelték: ahhoz, hogy ezek az állatok megmeneküljenek, a szegénységet is le kell győzni. Ezeknek a fajoknak az élettere ugyanis többnyire egybeesik az erőteljesen növekedő lakosságú, alacsony jövedelmű területekkel.