Ismét egy aszteroida közelítette meg a Földet

Aszteroida Föld universe
Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint január 30-án kisteherautó méretű aszteroida száguldott el a Föld mellett. Az égitest nagyjából 51 820 kilométerre volt tőlünk.
Vágólapra másolva!

A földközeli objektum 2017 BH30 néven ismert, átmérője 5,8 méter – közölte a NASA Sugárhajtás Laboratóriuma (JPL). Méretét tekintve tehát semmilyenfajta veszélyt nem jelentett a bolygónkon élőkre.

Összehasonlításképpen a Cseljabinszk felett 2013-ban megsemmisült objektum 20 méter széles volt, a robbanásban 1000 ember sérült meg, többségük a kitört ablaküvegek miatt. Ahhoz, hogy egy kisbolygó globális méretű katasztrófát tudjon okozni, körülbelül 1 kilométeres átmérővel kellene, hogy rendelkezzen.

A 2017 BH30 nevű kisbolygót január 29-én fedezték fel a csillagászok. Számítások szerint 3,8 földi év alatt kerüli meg a Napot, pályája sokkal elliptikusabb a Föld pályájánál. Az aszteroida napközeli pontja 0,81 CSE (csillagászati egység), naptávoli pontja pedig 3,84 CSE (1 csillagászati egység 150 millió kilométernek felel meg).

Napjainkig már több mint 15 000 földközeli objektumot fedeztek fel a csillagászok, a szám a jövőben várhatóan nőni fog. Becslések alapján több millió űrszikla lehet szülőbolygónk közelében.