Ismét megközelít minket a zölden fénylő égitest

üstökös
Vágólapra másolva!
Rendkívül fényes lesz szombaton a 45P/Honda-Mrkos-Pajdusakova néven ismert üstökös – írja a Seeker.com.
Vágólapra másolva!

A 45P/Honda-Mrkos-Pajdusakova üstököst még 1948-ban fedezték fel, nevét az objektumot megtaláló három csillagászról (Minoru Honda, Antonín Mrkos, és Ľudmila Pajdušáková) kapta. 5,25 évente lép be a Naprendszer belső régiójába, és szombaton (február 11-én) „mindössze" 12,3 millió kilométerre lesz tőlünk, ami csillagászati értelemben véve nem túl nagy távolság. Fényessége ekkor 6,4 magnitúdó lesz, ami miatt kedvező körülmények mellett kisebb teleszkópokkal is megfigyelhetővé válhat a Hercules csillagképben.

Egy mostanában készült felvétel a A 45P/Honda-Mrkos-Pajdusakova üstökösről Forrás: Hisayoshi Kato

Az üstökösfej zöldes fénylését a kétatomos szénmolekulák okozzák.