Igazi Jurassic Park lehetett egykor a mai Kína keleti részén

Jurassic Park 2, Az elveszett világ, The Lost World
Vágólapra másolva!
Igazi "Jurassic Park" lehetett egykor a kelet-kínai Csöcsiang területén, ahol számtalan krétakori dinoszauruszfosszíliát fedeztek fel a régészek.
Vágólapra másolva!

A csöcsiangi Hidrogeológiai és Mérnökgeológia Intézet, valamint a helyi Természettudományi Múzeum szakemberei 82 dinoszauruszmaradvány-lelőhelyet azonosítottak a 2006-tól 2013-ig tartó ásatások során.

A leletek között legalább hat dinoszauruszfaj és 25 féle dinoszaurusztojás-fosszília található. A kutatók több új fajt is felfedeztek a 11 ezer négyzetkilométernyi terület átvizsgálásakor. "Immár bizonyított, hogy nagy számú dinoszaurusz élt a mai Csöcsiang területén a krétakorban, nagyjából 65-145 millió évvel ezelőtt" - mondta Csin Hszingseng, a múzeum munkatársa.

A mostani felfedezés továbbá újabb bizonyítékokkal támasztja alá azt az általánosan elfogadott nézetet, hogy egy üstökös- vagy aszteroidabecsapódás okozta a dinoszauruszok tömeges kipusztulását.

A kínai kutatók megállapították, hogy a fosszíliák többségét rejtő üledékes kőzet két rétegnyi vulkanikus kőzet között helyezkedik el, ami azt jelzi, hogy a növényzet dús és megfelelő volt a dinoszauruszok számára a kora és közép krétakor idején. Az eredmények szerint a késő krétakor idején bekövetkezett természeti katasztrófa okozhatta a prehisztorikus teremtények kihalását. A szakemberek szerint az aszteroidabecsapódás lehet a legvalószínűbb ok, ugyanis az válthatott ki olyan hirtelen éghajlati változásokat, vulkánkitöréseket, földkéregmozgásokat és generálhatott olyan radioaktív anyagokat, amelyek a dinoszauruszok kihalásához vezettek.