John Patterson alezredes 1898-ban a kenyai Tsavóban (ma nemzeti park) kilőtt két oroszlánt, amelyek szabályosan megtizedelték a helyi vasútépítésen dolgozó munkásokat. Az emberevő oroszlánok több tucat áldozatot szedtek, mielőtt az alezredes puskavégre kapta volna őket.
Patterson később könyvbe foglalta a történteket.
Így ír az esetről: „Világosan emlékszem egy estére, amikor a fenevadak a vasútállomásról ragadtak el egy férfit, és a táborhelyem közelébe hurcolták, hogy felfalják. Tisztán hallottam, ahogy elropogtatták a csontjait. Félelmetes dorombolásuk hangja betöltötte a levegőt, és még napokig a fülembe csengett.”
Az emberevő oroszlánok története szép karriert futott be azóta: három hollywoodi filmnek is az alapanyagául szolgált,
legutoljára az Oscar-díjjal jutalmazott 1996-os Ragadozók (The Ghost and the Darkness) címűhöz, Michael Douglasszel és Val Kilmerrel a főszerepben.
A legfrissebb kutatások azonban arra utalnak, hogy a brit alezredes egy kicsit kiszínezhette az emlékeit, ugyanis az emberevő oroszlánok fogazata nem mutat olyan kopást, amely csontok rágcsálására vallana.
Általában elég nehéz ügy több mint száz évvel ezelőtt élt állatok indítékait kibogozni, de a rendelkezésünkre álló tudományos mintákon keresztül pont erre nyílik lehetőségünk"
– mondta Bruce Patterson, a chicagói The Field Museum of Natural History emlősgyűjteményének kurátora és a Scientific Reports című folyóiratban megjelent közlemény társszerzője, akit a névazonosság ellenére nem fűznek rokoni szálak a hajdani alezredeshez.
„Mivel a Field Museumban megőriztük ezeknek az oroszlánoknak a maradványait, olyan technikákkal vizsgálhatjuk őket, amilyenek egy évszázaddal ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna" – nyilatkozta Bruce Patterson.
A Vanderbilt Egyetem és a Field Museum közös kutatása annak a hosszú idő óta pedzegetett feltevésnek a helyességét vizsgálta, miszerint a tsavói oroszlánok azért váltottak volna étrendet, mert semmilyen más zsákmányt nem találtak.
Az oroszlánok általánosságban nem tekintik prédának az embert,
de a régió abban az időben éppen egy kétéves szárazság kellős közepén sínylődött, ráadásul épp véget ért az a vírusos járvány, amely súlyosan megritkította a helyi vadállományt.
A tudósok ezért nem minden ok nélkül feltételezték, hogy talán a zsákmányállatok hiánya kényszeríthette az oroszlánokat az emberevésre. A feltevés ellenőrzésében kulcsszerepet játszottak az oroszlánok fogai.
Az érvelés szerint, ha az állatok foga a csontok ropogtatására utaló, számottevő mértékű kopást mutat, az arra utalhat, hogy nagy ínségükben az oroszlánok teljes tetemeket rágtak el csontostul. Tudott dolog, hogy bőségesebb időkben az oroszlánok csak a friss húst fogyasztják el, mert azzal is ki tudják elégíteni étvágyukat.
Larisa DeSantis, a Vanderbilt Egyetem kutatója fogászati eszközökkel lenyomat alapján öntvényeket készített az oroszlánok fogairól, és az így előállított háromdimenziós replikákon megvizsgálta a fogak felszínének mikroszkopikus kopását.
A kopás mintázatát fraktálgeometriai módszerekkel jellemezte.
Meglepetésére a csontokban gazdag étrendre jellemző, masszív kopás helyett ennek épp az ellenkezőjét látta.
„Az oroszlánok fogainak mikroszkopikus kopása egyszerűbb és kevésbé kifejezett volt, mint amilyet egy csontos étrenden élő állattól, például egy hiénától várnának.
Amit láttunk, az sokkal inkább hasonlított egy állatkerti oroszlán fogazatára" – állította DeSantis. A kevésbé összetett mikrokopás ellentmond annak az elképzelésnek, hogy az oroszlánokat a táplálékhiány szorította volna rá az emberek szőröstül-bőröstül-csontostul való elfogyasztására. De akkor mégis mi vitte rá őket az emberevésre?
Ha kopottak nem is voltak, az oroszlánok fogai távolról sem voltak makulátlanok. Az a tsavói oroszlán, amely csontjainak és bundájának kémiai elemzése alapján a legtöbb embert zsákmányolta, súlyos fogbetegségben szenvedett: egyik metszőfogán gyökércsúcsi tályogot találtak.
Ez a fájdalmas fertőzés egész bizonyosan megakadályozta a normális prédaejtésben.
„Az oroszlán rendszerint az állkapcsával ragadja meg áldozatát, például egy zebrát vagy gnút, és addig szorítja, míg megfullad – magyarázza Patterson. – Azonban ennek a példánynak nehézséget okozott volna a nagy méretű, vadul vergődő zsákmányállatok elejtése.
Az ember jóval könnyebb préda." Az továbbra sem világos, hogy az oroszlánok miért nem fogyasztották el emberi áldozataik csontozatát.
Lehet, hogy a fogbetegségük fizikailag alkalmatlanná tette őket erre,
de az is elképzelhető, hogy az elejtett emberek holttesteit hajnalban, még mielőtt az oroszlánok visszatérhettek volna hozzájuk, megtalálták és elszállították az építkezésen dolgozó társaik. Akárhogyan is volt, a fogbetegség lehetett az egyik fő oka az állatok szokatlan étrendválasztásának.
Az oroszlánok ritkán támadnak kimondottan emberre. De ha mégis megteszik, az végzetes következményekkel jár"
– mondta Patterson. – Amikor egy nagy és veszélyes ragadozót valami megakadályozza a rendes zsákmányejtésben, akkor az ilyen viselkedés kockázata nagyon is valóssá válik. Egy állat sem fog akarni éhen halni, ha van számára más megoldás."
„Hihetetlen, mekkora érdeklődés övezi ezeket az oroszlánokat mind a mai napig – tette hozzá Patterson. –
Sokáig a tsavói emberevők esete volt az egyetlen, amikor oroszlánok említésre kerültek a brit parlamentben;
a briteket ugyanis bosszantotta a vasútépítés késlekedése. Ezek az állatok az ereje teljében lévő Brit Birodalom gépezetét akasztották meg.”
„Mi, emberek szeretjük magunkat a tápláléklánc csúcsán állónak gondolni, de abban a pillanatban, hogy elhagyjuk saját kitaposott ösvényeinket, az állatok visszakövetelik az elsőséget" – mondta Patterson.