Az eddigi legősibb japán emberi csontvázmaradvány

Vágólapra másolva!
Az eddigi legősibb, 27 ezer éves japán emberi csontvázmaradványt találták meg Okinaván egy beomlott barlangban.
Vágólapra másolva!

A helyi múzeum pénteki közleménye szerint a szinte teljes emberi csontváz a kőkorszakból származik, feltehetően szándékosan helyezték el a barlangban.

Ez egyúttal valamiféle temetkezési rituáléra utal, tehát a maradványok egyben a korai temetkezési szokásokról is árulkodnak.

Az eddigi legősibb japán emberi csontvázlelet mintegy 22 ezer éves volt, Okinava déli részén tárták fel. A 27 ezer évesre becsült csontváz az Okinava gazdasági központjától, Nahától délnyugatra fekvő Isigaki szigeten került elő a Sirahoszaonetabaru barlangból a 2010 és 2016 között végzett ásatások alatt.

- értékelte a leletet Kindzso Kamenobu, az okinavai Archeológiai Központ vezetője.

A feltárás helyszínén legalább 19 ember maradványait találták meg, mintegy ezer csontdarabot.
A régészek szerint abban a korszakban, amelyből a 27 ezer éves csontváz származik, még nem a földbe temették a holtakat, mivel a maradványokat a barlang talaján, arccal felfelé találták meg.