Mindent megváltoztatott a 17. század világháborúja

2017.05.23. 21:27

1618. május 23-án a protestáns cseh rendek képviselői a prágai Hradzsinban lezajlott heves vita hevében, a várkastély ablakából kihajították a császár követeit, Vilém Slavata főbírót, valamint Jaroslav Martinic várgrófot és titkárát, Fabriciust. A történelemi köztudatba prágai defenesztrációként bevonult esemény a huszadik század világégései előtti legnagyobb európai háborús konfliktushoz vezetett.

Vegytiszta nagyhatalmi érdekek  álltak szembe egymással

A harmincéves háborút a történelemkönyvek többnyire katolikus-protestáns vallásháborúként ábrázolják, ám a világtörténelem első összeurópai fegyveres konfliktusa ennél jóval összetettebb okokra vezethető vissza. A 17. század fordulóján a Francia Királyság és a Német-római Császárság egyaránt a kontinens feletti döntő politikai befolyás megszerzésére törekedett.

Az 1618-ban kitört harmincéves háború az európai történelem első az egész kontinesre kiterjedő fegyveres konfliktusa volt ( Josef F. Heydendahl festménye)Forrás: Wikimedia Commons

A Habsburg és a Bourbon-dinasztia közötti rivalizálást tovább bonyolította a Német-római Birodalom mély politikai megosztottsága.

A többségében protestáns német fejedelemségek a rendi alkotmány sáncai mögül ellenségesen tekintettek a Habsburg császárok abszolutisztikus törekvéseire. Ennek jegyében 1608-ban nyolc fejedelem és 17 birodalmi város életre hívta a Protestáns Uniót, a Habsburg uralkodók katolizációs törekvéseivel szembeni protestáns rendi szövetséget.

II. Rudolf császár  intézkedései komoly elégedetlenséget váltottak ki a cseh protestáns rendek körében (Hans von Aachen portréja)Forrás: Wikimedia Commons

Egy évvel később, 1609-ben a protestáns szövetkezés ellenében

I. Miksa bajor választófejedelem vezetésével, a pápa és a spanyol király támogatásával megalakult a Katolikus Liga.

A ligába tömörült katolikus rendek és választófejedelmek azonban ugyanúgy szembeszálltak a Habsburgok abszolutisztikus törekvéseivel, mint a protestánsok. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a központosító törekvésekkel szemben a Habsburg Birodalom keleti területein is megszerveződött az ellenállás.

II. Rudolf lemond a koronáról unokaöccse, Mátyás főherceg javára, 1608-ban ( egykorú rézmetszet)Forrás: Wikimedia Commons

1608-ban a morva, a magyar, és a felső-ausztriai rendek léptek szövetségre egymással, 1618-ban pedig felvetődött egy cseh-magyar rendi konföderáció terve is.

A rendi ellenállás erejét jól szemléltette az 1604-ben kitört Bocskai-felkelés,

valamint a bigottan katolikus, és a protestánsok visszaszorításáért mindent elkövető II. Rudolf császár 1608-ban történt erőszakos lemondatása.

Bocskai István erdélyi fejedelem portréja, 17. századi rézmetszetenForrás: Wikimedia Commons

A Habsburg udvar központosító törekvéseinek hátterében a 15 éves háború hadakozásaitól kimerült államkincstár bevételeinek hosszú távú biztosítása állt, hiszen a kincstári jövedelmek mértéke a rendek megajánlásától függött.

Erőszakos ellenreformációban gondolkodott a bigott Ferdinánd

Mindezek mellett 1617-ben a mantovai örökösödési háború miatt a Habsburg Birodalom szembekerült Franciaországgal is, amely IV. Henrik uralkodása alatt a vallási ellentétek elsimításával, valamint az Oszmán Birodalommal és a protestáns német fejedelmekkel megkötött szövetségével nyíltan a Habsburg-dominancia aláásására törekedett.

IV. Henrik francia király Habsburg-ellenes szövetségeket kötött (Frans Pourbus festménye)Forrás: Wikimedia Commons

Ebben a helyzetben a cseh rendek elérkezettnek látták az időt a Habsburg-dinasztiával való történelmi szakításra.

Ennek előzménye még az a II. Rudolf által kiadott felséglevél volt, amely az augsburgi vallásbéke rendelkezéseit felrúgva, a katolikusok számára biztosított többletprivilégiumokat, ami egy, a protestánsok által használt templom elkobzásához, illetve egy általuk épített templom lerombolásához vezetett. Az 1617-ben cseh, majd 1618. május 18-án magyar királlyá koronázott hithű katolikus II. Ferdinánd elődjével, II. Miksa toleránsabb és megengedőbb, kiegyezésre törekvő politikájával szemben a megalkuvást nem ismerő ellenreformáció híve volt.

II. Ferdinánd nyíltan az erőszakos ellenreformáció híve voltForrás: Wikimedia Commons

II. Mátyás halálával és Ferdinánd trónra lépésével egy csapásra dugába dőlt az a sokéves diplomáciai munka, amellyel Mátyásnak sikerült viszonylagos nyugalmat teremtenie a katolikus és protestáns rendek között. A protestánsok semmi jót nem várhattak az 1619-ben a német-római császári koronát is elnyert bigottan katolikus, és nyíltan abszolutista hatalom kiépítésére készülő Habsburg uralkodótól.

Kidobták az ablakon a cseh nép árulóit

1618 májusában Heinrich Matthias von Thurn gróf (csehül: Jindřich Matyáš Thurn ) vezetésével rendi felkelés bontakozott ki Prágában II. Ferdinánd uralmával szemben. 399 éve, 1618. május 23-án a Hradzsinba nyomuló protestáns cseh nemesek, miután heves vita közben a „cseh nép árulóinak" bélyegezték a császári hatalmat képviselő Martinic várgrófot és Slavata főbírót, a császárhű főnemeseket és titkárukat kidobták a kastély ablakán.

Az1618. május 23-i prágai defenesztráció, egykorú rézmetszetenForrás: Wikimedia Commons

A 18 méteres mélység ellenére az „árulók" apró sérülésekkel túlélték a zuhanást,

mivel a várfal alatt felhalmozott szeméthalomra estek. Martinic és Slavata elmenekültek, és hírét vitték a lázadásnak. A császári képviselők elkergetése után a rendek harminc direktorból álló tanácsot választottak. A tanácsnak a rendi alkotmány kidolgozása, új király választása, továbbá a védekezés megszervezése alkotta a legfőbb feladatát II. Ferdinánd várható bosszúhadjáratával szemben.

V. Frigyes pfalzi választófejedelem, a cseh protestáns rendek által meghívott "téli király"Forrás: Wikimedia Commons

A cseh rendek a Protestáns Unió egyik tagját, V. Frigyes pfalzi választófejedelmet hívták meg a cseh trónra,

valamint szövetséget kerestek a felső-ausztriai és a magyar rendekkel is. Hollandia szövetséget kötött V. Frigyessel, a „téli királlyal", majd ezt kihasználva, később megtámadta a Habsburg-birtokban lévő Spanyol Németalföldet. Ezzel a birodalmon belüli konfliktus kezdett európai háborúvá szélesedni. A cseh hadak Bécs felé nyomultak, Ferdinánd számára komolyra fordult a helyzet.

Elfutott Prágából a megszégyenült  téli király

Ám a „téli király" a kezdeti nagy remények után magára maradt: I Jakab angol király nem volt hajlandó a támogatására, és a Protestáns Liga is elvetette, hogy megvédje Frigyes cseh trónját. Eközben Ferdinánd zsoldosokat toborzott, és szövetséget kötött I. Miksa bajor választófejedelemmel, valamint III. Fülöp spanyol királlyal.

I Miksa bajor választófejedelem (Joachim von Sandrart portréja)Forrás: Wikimedia Commons

A Katolikus Liga teljes hadereje is felsorakozott II. Ferdinánd mögött

Tilly gróf fővezérsége alatt. A császári zsoldosok és a Katolikus Liga seregei miután kiszorították a cseheket Ausztria területéről, egyesítették hadaikat, és Prága ellen vonultak. A Fehérhegy mellett felsorakozott cseh, morva és sziléziai rendi hadak, valamint az őket támogató magyar seregtest az 1620. november 8-án lezajlott ütközetben megsemmisítő vereséget szenvedett Tilly gróf császári csapataitól.

A Katolikus Liga hadainak fővezére, Tilly gróf, egykorú metszetenForrás: Wikimedia Commons

A szörnyű vereség hatására a Protestáns Liga felbomlott, a „téli király" pedig sietve elmenekült Prágából.

A fehérhegyi vereséggel Csehország elvesztette minden önállóságát, és az ausztriai örökös tartományok sorába olvasztották. És ha ez még nem lett volna elég, Ferdinánd erőszakos ellenreformációs térítésbe kezdett a protestáns többségű országban.

Erdéllyel nem bírt el Ferdinánd

Ám ezzel a háború korántsem ért véget, sőt, az úgynevezett cseh-pfalzi szakasz után kezdett csak igazán európaivá terebélyesedni a konfliktus. Az egyetlen, cseh szövetségben állt ország, amellyel Ferdinánd hadai nem bírtak el, Bethlen Gábor Erdélyi Fejedelemsége volt.

II. Ferdinánd nem bírt el Erdéllyel (Joachim von Susterman portréja)Forrás: Wikimedia Commons

Az 1621 december 31-én ratifikált nikolsburgi békében

Ferdinánd elismerte az erdélyi rendek kiváltságait és megerősítette az 1606-os zsitvatoroki békét,

hét magyar vármegyét és két sziléziai tartományt engedett át Bethlennek, valamint német-római birodalmi herceggé tette, aki viszont lemondott királyi címéről (1620-ban Bethlen Gábort az országgyűlés királlyá választotta, ám ő nem koronáztatta meg magát, így közjogi értelemben nem lett király), és visszaadta Ferdinándnak a Szent Koronát.

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem portréja (17. századi rézmetszet)Forrás: Wikimedia Commons

Erdély megőrizte mind rendi függetlenségét, mind pedig vallásszabadságát, ám a későbbi években a harmincéves háború hadviselő fele maradt, a Habsburgok ellenében.

Színre lép Wallenstein gróf, a háború legtehetségesebb hadvezére

Ferdinánd azonban nem sokáig örvendezhetett a cseheken aratott győzelmének; Anglia, Dánia, és Hollandia ugyanis 1625-ben Habsburg-ellenes szövetséget kötött, amelyhez a rákövetkező évben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is csatlakozott. IV. Keresztély dán király betört a Német-római Császárság területére, ráadásul sem Hollandia, sem pedig Spanyolország nem tette le a fegyvert, Bethlen Gábor hadai pedig keletről szorongatták Ferdinándot.

Albrecht von Wallenstein lovasportréja (egykorú rézmetszet)Forrás: Wikimedia Commons

Ám a teljhatalommal felruházott,a császári seregek megszervezésére és élére kinevezett új főparancsnok Albrecht von Wallenstein gróf, a harmincéves háború legtehetségesebb hadvezére, 40 ezres seregével

Dassau mellett tönkreverte Ernst von Mansfeld gróf protestáns seregeit,

majd 1626-ban, a lutteri csatában súlyos vereséget mért IV. Keresztély hadaira, aki az 1629-ben aláírt lübecki békével búcsúzhatott el nagyhatalmi ábrándjaitól.

IV. Keresztély dán király koronázási meneteForrás: Wikimedia Commons

Wallenstein nagy győzelemsorozata felbátorította II. Ferdinándot,

aki a protestánsok vereségén felbuzdulva 1629-ben kiadta a hírhedté vált Edictum Restitutionist, amellyel elrendelte az 1555-ös augsburgi vallásbéke óta megszerzett protestáns birtokok visszaszolgáltatását a katolikusoknak, és felhatalmazta a katolikus klérust valamint fejedelmeket , hogy birtokaikon állítsák helyre a „vallási egységet".

IV Keresztély csak átmeneti győzelmet hozott a protestánsoknakForrás: Wikimedia Commons

Az erőszakos rekatolizáció azonban hatalmas felháborodást váltott ki, csak olajnak bizonyult a tűzre,

és ismét fellobbantotta a tovaterjedő harcok lángját. 1630-tól új szövetségek pajzsa mögött Svédország és Franciaország is beszállt a harcokba.

A háború utolsó szakasza végleg megroppantotta  a Habsburgokat

II. Gusztáv Adolf svéd király a protestánsok védelmének jelszavával, ám egy balti birodalom megteremtésének gondolatával szállt partra Pomerániában.

II. Ferdinándot ekkorra valamennyi szövetségese cserbenhagyta

hírhedt rekatolizációs rendelete miatt. Az egyesült svéd és szász seregek 1631-ben a breitenfeldi csatában tönkreverték Tilly katolikus hadait.

Csatajelenet a harmincéves háborúból (egykorú festmény)Forrás: Wikimedia Commons

Egy évvel később, az 1632. november 16-án megvívott öldöklő lützeni csatában – nagy nehézségek árán – de Wallenstein hadait is megverték, igaz, hogy a győzelemnek nagy ára volt, mivel II. Gusztáv Adolf svéd király is holtan maradt a csatatéren. A hosszú európai háború utolsó szakasza a Francia Királyság Spanyolországhoz intézett hadüzenetével vette kezdetét.

II. Gusztáv Adolf svéd királyForrás: Wikimedia Commons

XIII. Lajos francia király csapatai lerohanták Észak- Itáliát, Dél-Németalföldet, valamint betörtek a Rajna-vidékre.

Eközben, 1637-ben elhunyt II. Ferdinánd, és ez felcsillantotta az általános béke lehetőségét, ám erre még további tíz évet kellett várni. A sorozatos francia győzelmek 1645-re, a bajorok veresége után teljesen kimerítették a recsegő-ropogó Habsburg Birodalmat.

XIII. Lajos francia király (Philippe de Champaigne portréja)Forrás: Wikimedia Commons

A svéd betörés 1648-ra már Sziléziát és Prágát fenyegette, ám ekkor már javában zajlottak a kulisszák mögötti békealkudozások.

A vesztfáliai béke két évszázadra meghatározta Európa nagyhatalmi viszonyait

A három évtizedig tartó és egész Európát felforgató konfliktusnak az 1648-as két részletben megkötött vesztfáliai békeszerződés vetett véget. Ezt a békerendszert tekintehtjük a diplomáciatörténet első sikeres, az európai nagyhatalmi erőegyensúly megteremtését célzó kísérletének.

Jules Mazarin bíboros, a francia udvar főminisztere fontos szerepet játszott a békekötés előkészítésébenForrás: Wikimedia Commons

 A három évtizedig tartó háborúskodásnak, és az Európán keresztül-kasul vándorló zsoldos hadak dúlásának

a történészek becslése szerint 8 – 12 millió ember esett áldozatául.

Németföldön egész tartományok néptelenedtek el, de szinte alig akadt ország, amely ne sínylette volna meg az első kiterjedt európai háború következményeit.

A harmincéves háború borzalmai (Collet egykorú rézmetszete)Forrás: Wikimedia Commons

III. Ferdinánd követei először a hollandokkal és a svédekkel írták alá Osnabrückben a békeszerződést, a franciákkal és a protestáns fejedelmekkel pedig Münsterben pecsételték meg a békét. A vesztfáliai békerendszer csaknem két évszázadra, egészen a német és az olasz egység megteremtéséig beágyazta az európai nagyhatalmi viszonyokat.

III. Ferdinánd császár portréjaForrás: Wikimedia Commons

Az 1700-ban kitört spanyol örökösödési háborúig egyértelműen Franciaország számított a kontinens első nagyhatalmának,

Svédország pedig baltikumi nagyhatalommá vált.

A Német-római Birodalom 1806-ban történt megszűnéséig formális államjogi képződményként létezett tovább, független és szuverén fejedelemségek laza szövetségeként, ahol a császári hatalom puszta címmé vált.

A münsteri béke ratifikálása, 1648-ban (Gerard Terborch festménye)Forrás: Wikimedia Commons

Spanyolország végleg elvesztette nagyhatalmi státuszát, a Habsburg uralkodók számára pedig 1648 után kezdtek felértékelődni a kelet-közép-európai birtokaik, a későbbi Duna-menti birodalom, a 19. század derekán létrejött Osztrák-Magyar Monarchia csíráiként.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK