Kisrepülőgéppel szállt le a Vörös téren

Mathias Rust és a testvére
Mathias Rust (balra) pózol a testvérével indulás előtt a helsinki repülőtéren
Vágólapra másolva!
Harminc éve, 1987. május 28-án világszenzációt keltett, hogy a 19 éves nyugatnémet Mathias Rust kisrepülőgépével akadálytalanul repült be a szovjet légtérbe, majd Moszkva szívében, a Vörös tér mellett szállt le. Azzal, hogy kijátszotta a sebezhetetlennek hitt szovjet légvédelmet, majd a kommunizmus fellegvárának tartott Kreml közelében landolt, a szovjet hadsereg reputációján ejtett sebet, amit a reformokat meghirdető Mihail Gorbacsov alapos tisztogatásra használt fel a konzervatív tábornoki karban. Maga Rust a kalandot egy év börtönnel úszta meg.
Vágólapra másolva!

A Schleswig-Holstein tartománybeli Wedel városkában élő Rust mindössze ötven óra repülési gyakorlattal rendelkezett, amikor 1987. május 13-án kéthetes észak-európai repülőútra indult. A mai napig nem derült ki, hogy már akkor szándékában állt-e a moszkvai kitérő, amikor kibérelte a Cessna 172-es kisgépet, mindenesetre nem kis bátorságra vagy őrültségre vallott, hogy nekivágott a hosszú útnak.

Hidat akart építeni

Indulás előtt kiszedett néhány ülést a gépből, hogy azokat tartalék üzemanyagtartályokra cserélje. A felszállást követően a Feröer-szigetek felé vette az irányt, majd Izland felé folytatta útját. Reykjavíkban pihent néhány napot, többek között ellátogatott abba az épületbe is, ahol fél évvel korábban Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök második csúcstalálkozóját tartotta.

Mathias Rust (balra) pózol a testvérével indulás előtt a helsinki repülőtéren Forrás: AFP

A tárgyalások eredménytelenül zárultak, a nukleáris fegyverek korlátozásáról nem született megállapodás.

Vélhetően ez az élmény vezetett Rust végső elhatározásához, repülésével - ahogy később megfogalmazta - azt akarta elérni, hogy valamiféle "képzeletbeli híd" jöjjön létre Kelet és Nyugat között, csökkenjen a hidegháborús felek közti feszültség és gyanakvás.

Azt hitték lezuhant

A visszaút Norvégián, Svédországon és Finnországon át vezetett. Május 28-án Helsinkiben feltankolt, majd délben felszállt, a légi irányításnak azt jelentette, hogy Stockholm felé indul. Útját azonban keleti irányban folytatta, és kikapcsolta kommunikációs berendezéseit, nem sokkal később mélyrepülésbe kezdett és eltűnt a finn légi irányítás radarernyőiről. Felkutatására mozgósították a mentőegységeket, még a parti őrség egyik hajóját is, mert azt hitték, hogy a tengerbe zuhant. A mentőakció költségeit később kiszámlázták neki.

Rust repülési útvonala Forrás: Wikimedia Commons

Délután fél háromkor, miután Észtország fölött berepült a szovjet légtérbe, gépe megjelent a szovjet légvédelem radarjain.

A barát-ellenség azonosító (IFF) rendszer nem ismerte fel, ezért potenciális ellenségként jelölték meg.

Több föld-levegő rakétával befogták, a légvédelmet készültségbe helyezték, de a tűzparancsot nem adták ki. Két vadászgépet is felküldtek, ezek egyike befogta, de szovjet gyártmányú Jak-12 futárgépnek vélte.

Hihetetlenül szerencsés volt

A gépek visszafordultak, Rust pedig folytatta útját, egyes feltételezések szerint le is szállt, hogy ruhát cseréljen. A radarokon több alkalommal észlelték, de a véletlenek összjátéka mindig megmentette. Az egyik alkalommal egy előző napi baleset nyomai után kutató kisgéppel tévesztették össze, másszor a körzetben éppen légi gyakorlat folyt, és minden repülő tárgyat barátinak minősítettek, megint máskor az előírásokat figyelmen kívül hagyó gyakorlógépnek nézték. Este hét órakor ért Moszkva fölé, de szerencséje ekkor sem hagyta el: a főváros légtérellenőrző rendszerében rövid üzemzavar támadt, a seremetyevói repülőtér forgalmát leállították, ezért egészen a belvárosig jutott.

Rust először azt tervezte, hogy a Kreml falain belül teszi le gépét, de attól tartott, akkor azonnal letartóztatják és örökre eltűnik. A gyalogosoktól zsúfolt Vörös téren nem tudott leszállni, végül néhány kör után a

tér déli oldalához közeli Bolsoj Moszkvoreckij hídon (amelyről javítás miatt aznapra eltávolították a trolibuszok felső vezetékét) landolt, majd a Vaszilij Blazsennij-székesegyház mellett, a tér közvetlen közelében állt meg.

Mathias Rust a Vörös téren Forrás: Wikimedia Commons

(A Vörös teret később a moszkvai népnyelv Seremetyevó 3-ként emlegette.)

A járókelők filmforgatásra gyanakodtak

A járókelők filmforgatásra gyanakodtak, amikor pedig szóba elegyedtek a pilótával, s ő azt mondta, hogy Németországból jött, mindenki a szocialista NDK-ra gondolt... Az autogramokat osztogató Rustot csak két óra múlva tartóztatták le, pere 1987 szeptemberében kezdődött. Garázdaságért, a légi közlekedés szabályainak megszegésért és a Szovjetunió államhatárának megsértése miatt négy év munkatáborra ítélték. A hírhedt moszkvai lefortovói börtönből 1988. augusztus 8-án szabadult, a szovjet hatóságok a közép-hatótávolságú ballisztikus rakéták leszereléséről szóló INF-szerződés aláírása után, a Nyugatnak tett gesztusként adtak neki amnesztiát.

Sokkolta a közvéleményt

Az eset sokkolta a Moszkva biztonságában teljes mértékben hívő szovjet közvéleményt, a sajtóban számos bíráló cikk jelent meg. Mihail Gorbacsov szovjet vezető a légvédelem totális kudarcát használta fel arra, hogy megszabaduljon a reformjait, a glasznoszty és a peresztrojka véghezvitelét akadályozó tábornokoktól. Több száz magas rangú, a szovjet légvédelemért felelős katonatisztet váltott le, Szergej Szokolov marsallt, honvédelmi minisztert nyugállományba helyezték.

Mathias Rust a tárgyalásán Forrás: AFP/-

Rust hatalmas médiafelhajtás közepette tért haza, sztoriját százezer márkáért adta el a Stern magazinnak.

A pszichikailag labilis fiatalember nem sokkal később azzal hívta fel magára ismét a figyelmet, hogy megkéselt egy nőt, aki visszautasította közeledését, ezért másfél évre immár német börtönbe zárták.

Élete később sem jött egyenesbe, többször került összeütközésbe a törvénnyel. A szovjet rendszert nevetségessé tevő akciója számos vicc és városi legenda forrásául szolgált, Rustot pedig nagy kalandjának kerek évfordulóin újra és újra meginterjúvolja a sajtó. Napjainkban Rust egy zürich bank "pénzügyi tanácsadójának" mondja magát.