Pontosabb GPS-t tesz lehetővé az új japán műhold

Vágólapra másolva!
A mobiltelefonok és az autók navigációját segítő GPS helymeghatározó rendszer pontosságát javító második műholdját bocsátotta fel csütörtökön Japán - közölték a helyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

A japán űrkutatási ügynökség (JAXA) beszámolója szerint a Micsiki 2 elnevezésű űreszközt az ország délnyugati részében lévő Tanegasima űrközpontból indították el egy H-2A típusú japán gyártmányú hordozórakéta fedélzetén - írja az MTI.

A kormány azt tervezi, hogy idén még további két műholdat állít Föld körüli pályára a GPS helymeghatározó rendszer fejlesztése érdekében. A most felbocsátott Micsiki 2, a korábban már pályára állított hasonlóval 33-39 ezer kilométeres magasságban működik majd.

A Micsiki 1-et 2010 bocsátották fel, és együttműködött az amerikai műholdrendszerrel, de rádiójeleit a felhőkarcolók és a hegyek egyes esetekben akadályozták. Ennek az volt a következménye, hogy a helymeghatározó a valóságostól néhány méteres eltéréssel adta meg az egyes tárgyak helyzetét. A korábbi néhány méteres eltérést most egyméteresre csökkentik, sőt egyes jobb vevőegységekkel akár 6 centiméteresre is korlátozható.

Tokió azt tervezi, hogy 2023-ig még hét műholdat rendszeresít a világűrben.