Felszállt az első kiborg szitakötő

2017.06.01. 16:36

A Draper nevű amerikai nonprofit tervező- és kutatóintézet januárban jelentette be, hogy kísérletezik egy kibernetikus mikro repülő eszközzel. A DragonflEye nevű találmány fő „alkotórésze" egy élő, genetikailag kissé módosított szitakötő, amely elektronikával tömött, apró hátizsákot hordoz. A cég most videót mutatott be arról, hogy sikerrel felszállt az első szitakötő kiborg.

A DragonflEye hátán lévő csomag közvetlen összeköttetésben áll a szitakötő idegrendszerével, így tudja szabályozni azt. A működéséhez szükséges energiát parányi napelemek szolgáltatják.

A DragonflEye egyedi tulajdonsága – a többi kiborg rovarral összehasonlítva – az, hogy nem függ a rovar érzékszervei vagy izmai feletti irányítás átvételétől, hanem e helyett optikai elektródákat használnak, hogy közvetlenül betáplálják a kormányzási parancsokat a rovar idegrendszerébe, amelyet genetikailag felturbóztak a jelek fogadásához.

Ez azt jelenti, hogy a szitakötőt úgy lehet irányítani, hogy oda repüljön, ahová akarjuk. Ráadásul ehhez pedig nem kell feláldozni a beépített repülési ügyességet, ami miatt minden más robotikus mikro repülő eszköz irigyelheti a rovarokat.

Így néz ki a DragonflEyeForrás: Draper