Megmutatta magát a világ legnagyobb repülőgépe

legnagyobb repülőgép
Vágólapra másolva!
Először gördült ki a hangárból az a bizarr, ikertörzsű repülőgép, amelynek a legnagyobb a szárnyfesztávolsága a világon. Feladata az lesz, hogy műholdakat állítson alacsony Föld körüli pályára – írja a Live Science.
Vágólapra másolva!

A Stratolaunch a szatelliteket nagyjából 11 ezer méter magasra viszi fel, közölte Paul G. Allen, a repülőgépet építő vállalat alapítója.

A gigászi légi járművet úgy kell elképzelni, mint egy mobil indítóállást: a megfelelő magasságot elérve kiengedi a szállított kutatóeszközöket, majd visszatér a leszállópályára. A Stratolaunch segítségével így a műholdak Föld körüli pályára állítása gyorsabbá és olcsóbbá válik. Nagy előnye, hogy mostohább időjárási körülmények között sem kell a szatellitek felbocsátását elhalasztani.

Forrás: MTI/EPA/Stratolaunch Systems Cor/Stratolaunch Systems Corp. / Handout

Az ikertörzsű gép jellemzői impozánsak: 117 méter szárnyfesztávolságú, 15 méter magas, 6 hajtóműves és mintegy 226 tonna teherbírású. A két repülőtörzsnek megvan a maga funkciója. A jobb oldaliban foglal helyet a személyzet, míg a bal oldali törzsben a repülési adatrendszerek kaptak helyet. A hasznos terhet a légi jármű szárnyközépre függesztve emeli fel. Az óriásgépet Boeing 747-es hajtóművek tartják a levegőben, és 28 kerék biztosítja, hogy sikeresen leszálljon a földre.

Forrás: MTI/EPA/Stratolaunch Systems Cor/Stratolaunch Systems Corp. / Handout
Forrás: MTI/EPA/Stratolaunch Systems Cor/Stratolaunch Systems Corp. / Handout

A Stratolaunch most került olyan állapotba, hogy kigördüljön a hangárból, és megmutassa magát a világnak. Az elkövetkezendő időszakban különböző teszteknek fogják alávetni a repülőgépet, amely várhatóan 2019-ben juttat majd először űreszközt a világűrbe.