Az Északi-tenger hűvös vizében a halászok által mélybe eresztett vonóhálókba a szokásos zsákmányon és a sajnos igen gyakori szeméten kívül időnként ritkán látott, furcsa tengeri élőlények is beleakadnak. Május 30-án azonban a Hook of Holland partjaitól néhány tengeri mérföld távolságra olyasmi került elő a felcsörlőzött hálóból,
ami még a sokat látott és tapasztalt halászokat is megdöbbentette.
A hálóból a heringek mellett egy valamivel több, mint félméteres, egész pontosan 61 cm hosszú, elpusztult, kétfejű delfin zuhant ki a fedélzet deszkájára.
A tengerészek lefotózták a soha nem látott bizarr kreatúrát, a felvételek pedig néhány nappal később a Rotterdami Természettudományi Múzeum tengeri emlősökkel foglalkozó kurátora, Erwin Kompanje íróasztalán landoltak.
A szaktudós, aki több mint húsz éve kutatja a fogas és sziláscetek világát, azonnal felismerte, hogy a felvételeken megörökített „tengeri szörny” egy újszülött, sziámi-iker barna vagy közönséges disznódelfin (Phocoena phocoena) teteme, amely egyetlen törzzsel és két fejjel jött a világra.
Mindössze kilenc ilyen eset ismert”
– nyilatkozta a szakember a Science Alert tudományos portálon megjelent cikkben. „A ceteknél még a normál ikerszülés is rendkívül ritka, mivel az anyaméhben nincs hely egynél több újszülött számára” – kommentálta az eset rendkívüliségét Erwin Kompanje. A sziámi ikerszülés pedig extrém ritka jelenség a cetek világán belül.
Az eddig fellelt néhány példány olyan fejletlen magzat volt, mint amilyet például 1970-ben találtak Japánban, egy elpusztult delfinnőstény méhében. 2001-ben a Földközi-tengerből került elő olyan palackorrú delfinmutáns (Tursiops truncatus), amely két „csőrrel”, azaz állkapoccsal rendelkezett, és ezek az esetek még viszonylag jól dokumentáltak.
Az eddig ismertekhez képest, a most kifogott példány tökéletes állapotú, ezért is számít különösen jelentősnek – nyilatkozta a tengeri emlős szakértő.
A rendellenes magzati fejlődés során összenőtt ikrek éppen csak megszülethettek, erre utal többek között, hogy a háti zsírúszó meg nem egyenesedett ki.
A szakember biztos abban, hogy a torzszülött disznódelfinborjú élve jött a világra,
ám e rendellenes újszülöttnek semmi esélye sem volt az életben maradásra. Minden bizonnyal hamar megfulladt, hiszen a két agy eltérő működése nem teszi lehetővé a koordinált mozgást, és az egyetlen szív sem lehetett elegendő a megfelelő vérellátáshoz – vélekedik a szaktudós.
A halászok összesen négy felvételt készítettek a furcsa teremtményről,
majd a tetemet visszadobták a tengerbe, mivel attól tartottak, illegális lenne a partra vinniük. Erwin Kompanje mindezt roppant sajnálja, hiszen a rendkívül jó állapotban lévő tetemből a tudomány számára értékes preparátumot lehetett volna készíteni.
Így azonban nincs sok remény arra, hogy a mélyvízben megtalálják a tengerbe visszadobott mutáns delfinborjút. A fotók viszont elég közeliek és jó minőségűek ahhoz, hogy Erwin Kompanje egy másik cetszakértő kollégájával együtt, tudományos publikációban dolgozza fel ezt a rendkívül ritkának számító esetet.
A Phocoenidae családba sorolt barna vagy közönséges disznódelfinfélék hat faját ismeri a tudomány. Az Európa körüli vizekbe a P. phocoena phocoena alfaj honos, amelynek legnagyobb, mintegy 350 ezres egyedszámúra becsült populációja az Északi-tengerben él.
A közönséges disznódelfin a parti öv hűvös vizeit kedveli,
elsősorban a brit szigetek, Skandinávia, valamint Izland és Dél-Grönland partközeli vizeiben tanyáznak. Érdekesség, hogy egyetlen alfajuk, a Phocoena phocoena relicta a kelet-mediterrán térségben, a Fekete és az Azovi-tengerben alkot egy helyi, elszigetelt csoportot.
Más delfinféléktől eltérően, a közönséges disznódelfin magányosan él,
csak esetenként állnak össze kisebb, legfeljebb 5-6 egyedből álló csoportokba. Ez az egyik legkisebb fogascet, a kifejlett példányok testhossza 1,4-19 méter közötti. A közönséges disznódelfin, elsősorban nyílt vízi rajhalakra, makréla és heringfélékre vadászik.
A 20. század első felében még vadászták, de Európában ma már mindenhol védett fajnak számít.
A közönséges disznódelfin csak az északi félteke hűvös vizeiben honos. A teljes populáció egyedszámát 750 ezerre becsülik a tengerbiológusok. A legnagyobb veszélyt a halászhálók és a környezetszennyezés jelenti e fajra.