Új lelet mesél egy páncélos őshüllő életéről

Az Eusaurosphargis dalsassoi őshüllő művészi illusztrációja

Kivételesen jó állapotban fennmaradt fosszília segíti a kutatókat abban, hogy új információkat nyerjenek egy, a középső triász korban élt páncélos hüllőről, adta hírül az MTI.

A Scientific Reports című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint a fosszília azért rendkívül különleges, mert

az állat teljes csontvázát tartalmazza,

ami azt jelenti, hogy a kutatók most először jutnak részletes információkhoz az Eusaurosphargis dalsassoi nevű teremtmény felépítéséről és életmódjáról - olvasható a Physorg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Fiatal példány

A lelet mindössze 20 centiméter hosszú, ami azt jelenti, hogy egy fiatal példány maradványait találtak meg.

Az Eusaurosphargis dalsassoi őshüllő fosszíliája Forrás: Dr. Torsten Scheyer; Palaeontological Institute and Museum, University of Zurich, Switzerland

Az Eusaurosphargis testének nagy részét páncélszerű pikkely borította, és az állat mindkét oldalán tüskék futottak végig, hogy megóvják a ragadozóktól.

A ma élő armadilló-gyíkoknak vagy páncélos tobzosfarkú gyíkoknak, amelyek Afrikában honosak, nagyon hasonló a megjelenésük, annak ellenére, hogy nem állnak közeli rokonságban az Eusaurosphargis-szal.

A svájci Davostól délre fekvő Ducanfurgga területén felfedezett lelet nem az első Eusaurosphargis-fosszília, amely a tudósok szeme elé került.

2003-ban írták le

A fajról már 2003-ban született tudományos leírás, amely egy Olaszországban feltárt fosszília alapján készült. A leletet halak és tengeri hüllők megkövesedett maradványai mellett fedezték fel, amiből a kutatók arra következtettek, hogy az Eusaurosphargis is vízi élőlény volt.

Az Eusaurosphargis dalsassoi őshüllő művészi illusztrációja Forrás: Beat Scheffold; Palaeontological Institute and Museum, University of Zurich, Switzerland

A most felfedezett példány csontváza azonban nem utal áramvonalas testre, és az állat karjai, lábai és a farka sem módosultak az úszáshoz. Mindez arra mutat, hogy

a hüllő, amennyire csak tudott, alkalmazkodott a szárazföldi élethez,

annak ellenére, hogy a legközelebbi rokonai egytől-egyig a vízben éltek.

"Úgy véljük, hogy ez az egyed valahonnan, például a partról belesodródhatott a vízbe, ahol lesüllyedt a tengerfenékre, később betemette az üledék és végül megkövesedett" - mondta James Neenan, az Oxfordi Egyetem Természettudományi Múzeumának kutatója, aki egyben a tanulmány társszerzője is.