Vérben úszott a fedélzet a brutális terrortámadás után

2017.07.11. 21:41

Az 1980-as évek leghírhedtebb terrortámadásai a Palesztin Felszabadítási Szervezetből kitagadott militáns terrorista sejt, az Abu Nidal csoport nevéhez fűződtek. A rettegett terrorszervezet alig egy évtized leforgása alatt húsz országban hajtott végre merényleteket, és soha sem lehetett tudni, hol lesz a következő célpontjuk. 1988. július 11-e az egyik leggyászosabb napként vonult be a pireuszi kikötő történetébe.

Hatalmas detonáció törte meg az álmos mediterrán reggel csendjét

1988. július 11.-e igazi verőfénnyel, vakító mediterrán napsütéssel köszöntött a pireuszi kikötőre. A görög főváros, Athén kisebb városnyi méretű kikötőjének egyik eldugott szegletében, a Flisvos Marina mólójánál

magányos, lehúzott ablakú gépkocsi várakozott.

Túl korán volt, egyelőre még nem indult el a szokásos lármás nyüzsgéssel egybekötött kikötői forgalom. Hirtelen hatalmas detonáció robaja tépte szét a békésen lusta mediterrán reggel csendjét.

A City of Poros görög személyszállító hajó rendszeresen szállított turistákat a Pireusz közeli szigetekreForrás: Wikimedia Commons

Ott, ahol az ismeretlen személygépkocsi parkolt, sűrű fekete füstfelleg kúszott fel a ropogva égő lángok közül a kék égre. Mivel a korai órákra figyelemmel még nem érkeztek meg az Eginába átkelni vágyó turisták, szerencsére nem történt tömegkatasztrófa.

A helyszíni nyomrögzítés során egyértelművé vált, hogy a gépkocsiba rejtett pokolgép robbanása tépte szét az autót. A rendőrök a roncsok között két férfi felismerhetetlenségig összeégett holttestére bukkantak.

Hamarosan nyilvánvaló lett, hogy az autóbombát terroristák helyezték a gépkocsibaForrás: Yola

A nyomozók számára ekkor még nem volt világos, hogy mi lehetett a feltételezett terrortámadás motívuma.

A későbbi események ismeretében azonban szinte bizonyos, hogy a közeli mólóról a környékbeli szigetekre naponta menetrend szerint induló City of Poros személyszállító hajó utazóközönsége. Ma már az is biztos, a gépkocsiban elrejtett bomba a terroristák szándéka ellenére, idő előtt lépett működésbe, a feltehetően merényletre készülő két férfi azonnali halálát okozva.

A City of Poros füstölő fedélzete a terrortámadás utánForrás: To BHMA

Amikor bekövetkezett a detonáció, a City of Poros még a nyílt vízen horgonyzott,

így hajóban sem esett kár.

A hatóságok nem látták szükségesnek, hogy az incidens miatt felfüggesszék a City of Poros aznapra tervezett járatát. Pedig sajnos mint utóbb kiderült, a két terrorista halálát okozó idő előtti robbanás ellenére, a merénylőknek volt még egy B tervük is.

Békés kirándulásként indult a pokoli vérengzéssé fajult hajóút

A Cycladic Cruises pireuszi bejegyzésű hajózási társaság tulajdonában álló, 60 méter hosszú, dízelhajtású City of Poros a nyári szezonban - naponkénti kifutással - kirándulókat szállított a környező szigetekre.

A hajó ötszáz fő befogadására volt alkalmas.

Aznap, 1988. július 11-én a kora esti órákban kezdődött meg a beszállás az Eginából Pireuszba tartó hajó fedélzetére.

A füstölő City of Poros ilyen látványt mutatott a mentésére síető hajók fadélzetérőlForrás: Cruise Ship Deaths

A 71 fős személyzeten kívül kereken 400 utas, zömükben a szigeten kirándulást tett turista tartott hazafelé. Azonban nem csak békés kirándulók, és a görög fővárosba tartó helyi lakosok szálltak fel a hajó fedélzetére, hanem – mint nem sokkal később kiderült - egy mindenre elszánt terrorista is, a tömegbe vegyülve. A City of Poros miután felhúzta horgonyát és elhagyta a kikötőt, orrát Pireusz irányába fordította.

A friss alkonyi szél és a naplemente látványa sokakat csábított a fedélzetre.

Miután a hajó már jó három tengeri mérföldre (mintegy öt és fél kilométerre) eltávolodott a parttól, váratlanul elszabadult a pokol a fedélzeten.

A nyomozás kiderítette, hogy az elkövetők az Abu Nidal csoport tagjai voltak (a kép illusztráció)Forrás: Yola

Az addig a tömegben elvegyülő, békés turistát színlelő terrorista hirtelen egy automata, rövidcsövű géppisztolyt húzott elő a táskájából, és körbe-körbe forgatva a fegyvert,

célzás nélküli hosszú sorozatokat lőtt a menekülő emberek közé.

Miután kilőtte a tárakat, kézigránátokat hajított a pánikba esett tömegbe. Infernális jelenetek játszódtak le a vértől síkos fedélzeten, az emberek egymást taposva próbáltak menekülni.

Rengetegen ugrottak a vízbe, ott keresve menedéket a golyózápor elől. Őket a mentőhajók vették a fedélzetükreForrás: 20 Minutes

Volt, aki a tatfedélzetre rohant, és a vízbe vetette magát, ám szerencsétlenségére a hajócsavarok keltette örvény beszippantotta, és a sebesen forgó propellerek darabokra tépték. Miután elcsattantak az utolsó lövések, és véget ért a gránátok robbanásának idegtépő robaja is, véres csatatér képét mutatta a fedélzet. A robbanásoktól tűz keletkezett a hajón, és mindenfele halottak illetve súlyos sebesültek hevertek a fedélzet véres deszkáján.

Magyar áldozata is volt az esztelen terrortámadásnak

Amikor elkezdődött a lövöldözés, a kapitányi hídról azonnal leadták a vészjelzést, és rádión segítséget kértek.

Több, a City of Poros közelében haladó hajó vette az adást, és azonnal elindult, hogy segítsen a bajba jutottakon.

A pánikba esett emberek közül rengetegen ugrottak a fedélzetről a vízbe, őket szinte kivétel nélkül a helyszínre beérkező hajók mentették ki a tengerből. A City of Poros fedélzetére lépő mentőalakulatokat gyászos kép fogadta.

Gyászos kép fogadta a fedélzetre lépő mentőalakulatokatForrás: Your Middle East

A tűz és a robbanások súlyos kárt okoztak; a mentők összesen hat holttestet, és 98 sebesültet emeltek le a hajóról.

Később a kórházba szállítás után még további három utas halt bele a sérüléseibe.

A halottak között volt a tömeggyilkos terrorista is, aki valószínűleg öngyilkosságot követett el. Az áldozatok zöme turista volt, négy francia, egy dán, egy svéd, egy magyar és két görög állampolgár. A halottakkal és sebesültekkel zsúfolt City of Poros valamint kíséretének befutását a döbbenet pillanatai fogadták a pireuszi kikötőben.

A tömeggyilkos terrorsita megégett fegyvere líbiai gyártmányú géppisztoly voltForrás: Makeleio

A merénylet miatt azonnal széleskörű nyomozás indult, amely rövid idő alatt kiderítette, hogy a véres terrorcselekmény hátterében a hírhedt szélsőséges palesztin terrorszervezet, az Abu Nidal csoport áll.

Már nem csak Izraelt, hanem Arafatot is halálos ellenségüknek tekintették

Az 1967-es, illetve az 1973-as arab-izraeli háborúk után a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) feje, Jasszer Arafat is belátta, hogy ha Izraelt még olyan erős arab katonai hatalmak, mint a Szovjetunió által támogatott Egyiptom és Szíria egyesült erővel sem képesek legyőzni, úgy erre az önálló hadsereg nélküli Fatahnak még sokkal kisebb az esélye.

Izraeli harckocsioszlop felvonulóban az 1973-as arab-izraeli háború idejénForrás: AFP/David Rubinger

Éppen ezért a palesztin vezető 1974-ben új irányvonalat hirdetett meg, amely már nem zárta ki kategorikusan a palesztin ügy tárgyalásos rendezését. Az Arafat által meghirdetett új politikai irányelvekben de facto benne foglaltatott az Izraellel történő későbbi kapcsolatfelvétel, és a tárgyalások lehetősége is.

A PFSZ radikálisai azonban Arafat új politikáját a palesztin ügy nyílt elárulásának tekintették,

és nem voltak hajlandóak lemondani Izrael megsemmisítésének teljesen irreális tervéről.

Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetője 1974-től változtatott a PFSZ addigi politikájánForrás: AFP

A legmilitánsabb palesztin vezető, Abu Nidal törésre vitte az Arafattal fennálló nézeteltérését, ami miatt kénytelen volt Irakba emigrálni.

Itt hozta létre a Fatah Forradalmi Tanács elnevezésű alig pár száz radikálisból álló szervezetét,

amelye az 1970-es évek végétől Abu Nidal csoport néven vált hírhedtté. Az Abu Nidal csoport már nem csak Izraelt, hanem az általuk árulónak tartott PFSZ-t is ellenségének tekintette.

Abu Nidal, a Fatah Forradalmi Tanács elnevezésű terrorszervezet vezetőjeForrás: Look Lex

A meglehetősen zavaros ideológiával rendelkező társaság legfőbb alapelve az Izrael és támogatói ellen vívott kíméletlen harc, valamint mindenfajta békés kiegyezés lehetőségének az elvetése volt, amelyet terrorcselekmények sorozatával kívántak elérni, illetve nyomatékosítani. Abul Nidal csoportja főleg az 1980-as években mutatott feltűnő aktivitást.

Terrorista fenyegetőzik pisztollyal egy eltérített utasszállító pilótafülkéjéből kihajolvaForrás: Moulahazat

E terrorszervezet lelkén szárad többek között a bécsi és a római repülőtereken 1985. december 27-én, csaknem egy időben elkövetett rengeteg áldozatot követelő terrortámadás ugyanúgy, mint számos repülőgép eltérítés, köztük a Pan Am 73-as járatának Karacsiba térítése.

Az Abu Nidal csoport által 1985. december 27-én a bécsi reptéren elkövetett terrortámadás áldozataiForrás: Your Middle East

A PFSZ vezérkara a palesztinok ügyére kifejezetten kártékony terrorcsoport vezetőjét, Abu Nidalt halálra ítélte, ám a hétpróbás terrorista egy ideig a líbiai vezető, Moammer Kadhafi védelmét élvezte.

Csúfos véget ért a terrorszervezet feje

A City of Poros tragédiájával kapcsolatosan is felmerült a líbiai támogatás gyanúja. A nyomozók a hajó fedélzetén megtalálták a lövöldöző terrorista tűzben megpörkölődött automata fegyverét,

amely líbiai gyártmányú volt.

Ugyancsak bizonyítást nyert, hogy a három Görögországba érkezett terrorista közül legalább az egyikük érvényes líbiai útlevéllel lépett be az országba.

Moammer Kadhafi (a kép jobb szélén) líbiai vezető Arafat társaságábanForrás: Origo

A City of Poros ellen végrehajtott terrortámadás segítésének vádjával eljárást indítottak a görög hatóságok kiadatási őrizetében lévő Mohamed Rashid ellen, aki az Abu Nidal csoport tagja volt, és akinek az Egyesült Államok kérte a kiadatását.

Rashidra végül nem sikerült semmit sem rábizonyítani,

így a bíróság kénytelen volt felmenteni az ellene emelt vád alól. Igazából soha sem derült ki, hogy konkrétan kik álltak a City of Poros elleni támadás hátterében, mint támogatók.

A Pan Am Lockerbie felett 1988 december 21-én felrobbantott 103-as járatának roncsaForrás: Wikimedia Commons

A Pan Am 1988. december 21-én, a skóciai Lockerbie felett felrobbantott 103-as járatának katasztrófája után ,- amellyel összefüggésben sikerült bebizonyítani a líbiai titkosszolgálat tevékeny közreműködését – a nemzetközi felháborodás és szankciók hatására Kadhafi fokozatosan megváltoztatta addigi, a terrorizmust is támogató politikáját, és elkezdett nyitni a Nyugat felé.

A Nyugat felé nyitó líbiai vezető számára kényelmetlenné vált Abu NidalForrás: Wikimedia Commons

A hírhedt terrorista vezér ezek után Líbiában is nem kívánatos személlyé vált,

ami miatt Abu Nidal – valószínűleg konspiratív módon – ismét Irakba távozott. A nemzetközi politikában bekövetkezett változások, különösen az izraeli-arab közeledés miatt, a terrorszervezet körül fokozatosan elfogyott a levegő.

A terrorszervezet körül elfogyott a levegő (a kép illusztráció)Forrás: Pinterest

Az 1980-as évek vége óta nem is tudtak újabb terrorcselekményeket elkövetni, a nemzetközi terrorizmus világában pedig  a már nem elsősorban politikai, hanem vallási-ideológiai célokat hangoztató Al-Kaida, majd a 21. század második évtizedében az Iszlám Állam és más hasonló szélsőséges csoportok vették át a helyüket.

Szaddám Huszein adta ki a parancsot Abu Nidal likvidálásáraForrás: Origo

Abu Nidalt , számos súlyos terrorcselekmény, közte a City of Poros elleni merénylet értelmi szerzőjét, – Szaddam Husszein parancsára – az iraki titkosszolgálat ügynökei 2002. augusztus 16-án likvidálták.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK