Hihetetlen méretű aligátort ejtettek el Floridában

aligátor
aligátor
Vágólapra másolva!
Megint felbukkant az interneten egy óriási aligátor fényképe. Az állat állítólag 8,5 méter hosszú volt. De megnőhet-e ekkorára egy aligátor? A válasz röviden: nem. Még az aligátoroknál jóval termetesebb krokodilok sem érik el ezt a nagyságot. Ez a hír újfent a netezők hiszékenységét és tájékozatlanságát akarja kihasználni.
Vágólapra másolva!

A hírek szerint a rekordméretű aligátort Lakeland és Winter Haven között találták Floridában, Anita és Charlie Rogers háza közelében, írja a Snopes.com.

A ház lakói éjszaka hallották az állat motozását. Szomszédjaik elmondták nekik, hogy egy mamutméretű aligátort láttak a házuk mellett futó csatornában, de úgy gondolták, hogy az elbeszélők túloznak.

„Nem hittem el” – mondta Charles Rogers, de miután az aligátort lelőtték, belátták, hogy inkább alábecsülték a történetben szereplő állat méretét, semmint eltúlozták.

A kísérőszöveg szerint több mint 8 méteres aligátor a valóságban „csak” nagyjából 4 méteres Forrás: Val Horvath

A vadőrök állítólag Rogersék hátsó udvarában lőtték ki a fenevadat, és Joe Goff azt állította, hogy annak hossza meghaladta a 8,5 métert (28 láb 1 hüvelyknek saccolták az állatot).

Az e-mailben keringő történethez még egy fényképet is csatoltak, amelyen tényleg egy látszólag óriási hüllő látható.

Mi az igazság?

A körlevélhez mellékelt kép valódi, csak a méretadatok és a mellékelt szöveg nem tükrözi – finoman szólva – a valóságot. A 2005-ös kép azután készült, hogy Joe Goff, a texasi park- és vadvédelmi szolgálat vadőre elhaladt egy 4 méteres (13 láb 1 hüvelykes) aligátor mellett egy lakóház hátsó kertjében West Columbia közelében. Az állatot veszélyesnek ítélte, és ezért lelőtte.

A meghökkentő képet Val Horvath készítette, aki akkoriban a texasi The Facts újságnak dolgozott.

Az aligátort a trükkös perspektíva is nagyítja. A kép úgy van beállítva, hogy az állat feje szembe néz, és az előtérben van a test is, így még nagyobbnak tűnik a vadőrhöz képest.

Egyébként a ma élő hüllők méretrekordját egy indiai bordás krokodil (Kalia) tartja 7,01 méteres hosszával. A rekorder aligátor ennél jóval kisebb. Bár van egy kétséges beszámoló (fénykép nélkül) egy 5,84 méteres louisanai (Marsh Island) aligátorról, a bizonyítottan létező csúcstartó egy Alabamában elejtett, 4,8 méteres (15 láb 9 hüvelykes) aligátor.