Visszafordíthatatlan a bolygó pusztulása

2017.07.23. 15:18

Már csak három évünk van arra, hogy megmentsük a bolygót, több szakember, köztük az ENSZ éghajlati vezetője szerint. Bár az éghajlatváltozás által pusztított Föld egyelőre még távolinak tűnhet, már most tennünk kell a behatások ellen, ha el szeretnénk kerülni ezt a szomorú véget.

Mindenhol mutatkoznak a katasztrófát sejtető jelek

Az elmúlt két évtizedben átlagosan ötven százalékkal nőtt a tengerszint magassága. Közben a hőmérséklet idén már elérte egyes területeken az eddig mért adatok legmagasabb szintjét Kaliforniától Vietnámig.

Két évtized alatt ötven százalékos arányt mutatott a világtenger szintjének emelkedéseForrás: Elter Tamás

Ráadásul az elmúlt három évben rögzítették a történelem eddigi legforróbb napjait.

„Még körülbelül három évünk van, mielőtt a világ elszenvedné az éghajlatváltozás legrosszabb hatásait" – jegyezte egy nyílt levélben hat prominens kutató és diplomata, köztük Christiana Figueres, az ENSZ éghajlati vezetője, valamint Stefan Rahmstorf fizikus.

A globális felmelegedés egyre nagyobb területeken okoz elsivatagosodástForrás: Origo

Elképzeléseiket a buisnessinsider.com is publikálta. A levél a kormányokat, vállalkozásokat, tudósokat és minden állampolgárt arra sürgeti, hogy foglalkozzanak a világban az üvegházhatású gázok kibocsátásával.

Visszafordíthatatlanná válhat a fenyegető változás

Ha az üveghatású gázok kibocsátása nem csökken tartósan a 2020-ig,

akkor nagy a valószínűsége, hogy a globális hőmérséklet elkerüli a visszafordíthatatlan küszöbértéket.

Erre befolyással lehet többek közt a gyors erdőirtás, miközben emelkedik a tengerszint, egyre gyakoribbá válnak az árvizek, valamint egy több és több kiszámíthatatlan időjárási változással találkozhatunk.

Egyre gyakoribbá válnak az áradások, és a szélsőséges időjárási jelenségekForrás: AFP/Joe Raedle

Ezek a hatások megsemmisíthetik a teljes mezőgazdaságot,

és jelentősen befolyásolhatják az életünket a partvidékeken, ahol az emberek nagy többsége él.

Több célkitűzést is javasoltak

A hat vezető kutató terve hat fontos célkitűzést tartalmaz a következő három évre lebontva. Ezek között szerepel a villamosenergia-felhasználás növelése úgy, hogy annak harminc százaléka a jövőben megújuló energia legyen.

A térképen a világ tíz legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó állama/államszövetsége látható, összehasonlítva az Európai Unió kibocsátásávalForrás: AFP/S. Ramis, V. Lefai

Tervezik a városok és államok számára fosszilis energiahordozók biztosítását, melynek kereséséhez, kutatásához 2050-ig évente 300 milliárd dollárt biztosítanának. Céljuk, hogy a jövőben eladott, új járművek minimum tizenöt százaléka elektromos gépkocsi legyen.

Elsőrendű feladat az üvegházhatású gázok, mindenek előtt a szén-dioxid kibocsátás drasztikus csökkentéseForrás: AFP/Oliver Berg

Csökkentenék az erdőirtásból származó nettó üvegházhatású gázkibocsátást.

Valamint ösztönöznék a pénzügyi szektort, hogy több „zöld kötelezettséget" vállaljon

az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló erőfeszítéseik bizonyítékaként.

Az éghajlatváltozás nincs jelenleg napirenden az amerikai kormány prioritásai között

A nyílt levél céljai azonban láthatóan ellentmondanak a Trump-adminisztráció prioritásainak, ahol az éghajlatváltozás nincs napirenden.

2020-tól, ha a jelenlegi tendenciák érvényesülnek, visszafordíthatatlanná válik a felmelegedés a hat szakember konklúziója szerintForrás: Wikimedia Commons

Emlékezetes, hogy június elején Trump elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2019-ben visszalép a párizsi megállapodásból, amely nemzeti referenciaértékeket határozott meg az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére.

Donald Trump elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezménybőlForrás: NurPhoto/Cheriss May/NurPhoto/Cheriss May

A szerzők a városok és vállalkozások figyelmét hívják fel a kibocsátás elleni küzdelemre és a párizsi célok elérésére, még az amerikai kormány megvont támogatása ellenére is.

Harc a szegénység felszámolásáért

„Már a küszöbén állunk annak, hogy 2020-ra a kibocsátási görbét lefelé tudjuk elmozdítani a saját jövőnk érdekében, miközben kiállunk az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak védelme és különösen a végletes szegénység felszámolása mellett" – jelentette ki Christiana Figueres egy sajtóközleményben.

Trópusi vihar nyomai Haitin. A szegény országokat sokkal jobban sútják a klímaváltozás hatásaiForrás: AFP/Logan Abassi

– „Ez a monumentális kihívás egybe kell essen az Egyesült Államokon belüli szubnacionális kormányok, valamint a határokon kívül működő kormányok, és általában a magánszektor példa nélküli nyitottságával az önfegyelmet illetően. A lehetőség, amit a következő három éves változásra kaptunk, egyedülálló a történelemben."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK