Négyezer éves faszobrot rejtett a sivatag homokja

Gíza
A Dzsószer-piramis Szakarrában, Memphisz temetkezőhelyé
Vágólapra másolva!
Az óbirodalom hatodik dinasztiájának királynéját ábrázolhatja az a több mint négyezer éves egyiptomi faszobortöredék, amelyet régészek találtak Szakkara térségében, a gízai piriamisok közelében.
Vágólapra másolva!

Fáraói régenset ábrázolhat a szobor

Az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium szerdai közleménye szerint a szoborfej rossz állapotban van, és restaurálni fogják.

A több mint négyezer éves faszobortöredékre a gízai piramisokhoz közel, a föld alatt leltek rá a régészek. Forrás: AFP/Khaled Desouki

A szakemberek vélekedése szerint a hatéves korában trónra lépett II. Pepi fáraó ((Kr.e 2278-2184) anyját, II. Anheszenpepit ábrázolja a szobor, aki régensként uralkodott Egyiptomban fia gyermekkorában.

Előkerült a legnagyobb szakkarai obeliszktöredék is

Október elején a királynéhoz kötődő obeliszk egy darabját fedezték fel a szakkarai nekropoliszban. A rózsaszín gránitból faragott obeliszk felső része 2,5 méter hosszú, ami azt jelzi, hogy a kőoszlop 5-6 méter magas lehetett.

Ez az eddig felfedezett legnagyobb obeliszktöredék az óbirodalom idejéből.

A Kairóhoz közeli Szakkara, amely az ókori Egyiptom egyik fővárosa, Memphisz temetőkörzete volt, az egyik leggazdagabb archeológiai lelőhely Egyiptomban.