Kétezer éves luxusfürdőket fedeztek fel Kínában

kína, fürdő
A fürdők az ásatás területén
Vágólapra másolva!
Három kétezer éves luxusfürdőt fedeztek fel a régészek az északnyugat-kínai Hszian területén.
Vágólapra másolva!

A helyi örökségvédelmi minisztérium közlése szerint a szakemberek különböző dinasztiák idejéből való három város maradványait tárták fel az ősi Lijang lelőhelyén.

A kutatásban részt vevő Liu Zsuj felidézte, hogy Lijang, amely a Csin-dinasztia (Kr.e. 221-206) és a Han-dinasztia (Kr.e. 202 - Kr.u. 220) idején is volt főváros, a mai Hszian - Sanhszi tartomány fővárosa - egyik kerületében található.

A fürdők az ásatás területén Forrás: Hszinhua

A most feltárt ősi városhelyszínek egyikén három fürdőt és egy kandallót fedeztek fel a régészek. A gyönyörű csempékből és téglákból épített fürdők mindegyikéhez saját vízelvezető csatorna tartozott.

"A fürdők alakja, kialakítása és mérete nagyon hasonlít a hszianjangi császári palota fürdőihez" - mondta Liu, hozzátéve, hogy ezek lehetnek a Kínában eddig felfedezett legkorábbi fürdők. Hszianjang a Csin-dinasztia idején volt főváros.

Az ősi Lijangban végzett 2013-as ásatások a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Régészeti Intézetének, valamint a hsziani kulturális örökségvédelmi és régészeti intézet vezetésével zajlottak.