A mozgó fogak jó része ma már megmenthető

fogorvos
Vágólapra másolva!
Az esetek többségében nem is az életkor, hanem az évtizedek alatt akuttá váló fogágyi betegség miatt veszítik el sokan fogaikat. Az orvostudomány fejlettsége, és az időszakos szűrővizsgálatok mellett ma már idős korunkra is megtarthatjuk fogsorunkat.
Vágólapra másolva!

Tévhit az időskori foghullás szükségszerűsége

Tévhit, hogy az életkor előrehaladtával törvényszerűen mozogni kezdenek, majd kiesnek a fogaink – mondja Dr. Molnár Bálint. A Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának egyetemi adjunktusa szerint többnyire évek, évtizedek alatt kialakuló krónikus fogágybetegség miatt lazulnak ki a fogak.

Forrás: Universal Studios

Vagyis rendszeres, az íny és a csont állapotára is kiterjedő fogászati szűréssel meg lehet előzni a nagyobb bajt.

Mégis sokan későn keresik fel a fogorvost,

pedig ha idejében kiszűrik a problémát, számtalan lehetőség kínálkozik az instabillá vált fogak megmentésére.

Rendszeres szűréssel időben felfedezhető a probléma Forrás: Thinkstock

A kezelések általában több hónapig is eltarthatnak, majd 3-6 havonta kontrollra kell járni, de ha ezeket betartjuk, hosszú időn át meg tudjuk őrizni a fogainkat.

Baktériumok alattomos aknamunkája

Sérülés, egyéb betegség nyomán kialakult csonthiány, a fogak éjszakai szorítása vagy csikorgatása következtében is kilazulhatnak a fogaink, mégsem ezek a leggyakoribb okai a fogak mozgásának.

Az esetek túlnyomó többségében ugyanis a népbetegségnek számító fogágybetegség áll a háttérben,

amelynek két típusa van: a gyakoribb, hosszú idő alatt kialakuló, krónikus változat, amely többnyire az idősebbeket érinti.

A szájüregben a nyál révén népes baktériumkolóniák telepednek meg (a kép illusztráció) Forrás: NIAID

Ilyenkor a megtelepedett baktériumok a szájüregi immunválasz működészavara mellett évek, évtizedek alatt elkezdik az ínyt és a csontot pusztítani. A másik az agresszív típus, amely jóval ritkábban jelenik meg, azonban gyors lefolyású, és már fiatal életkorban kialakul.

fogorvos Forrás: Horváth Éva

Sokszor teljesen jó szájhigiéné mellett is előfordulhat, hátterében legtöbbször bizonyos súlyosan szövetkárosító baktériumok akár kis mennyiségű jelenléte és a szájüregi immunválasz jelentősen károsodott működése áll.

Már egyetlen fog mozgása is rendszerszintű problémára utalhat

Bármelyik fogunk mozoghat, többnyire először mégis az elülső fogaink lazulnak ki, mert ezeknek csak egy gyökerük van, míg pl. az őrlők több gyökerűek,

így ezek jelentős csontvesztés esetén sem feltétlenül veszítik el stabilitásukat.

Ha mégis, az többnyire elkerülhetetlen fogvesztést jelent. Dr. Molnár Bálint szerint ritka, hogy izoláltan jelentkezik a probléma.

Lézeres kezelés. A megelőzéshez fontos a fogkő időszakosan rendszeres eltávolítása Forrás: Dreamstime

Mint mondja, ha valaki azzal a panasszal fordul fogorvoshoz, hogy mozog egy foga,

általában sokkal nagyobb, rendszerszintű problémáról van szó,

valószínűleg több fogat, az ínyt és az állcsontot is érinti a betegség. Ilyenkor előfordul, hogy azt a fogat, amire panaszkodik a páciens, már nem tudják megmenteni, de a többi, szintén érintett fogat igen.

A fogágybetegség az ínyt, illetve a csontot támadja meg Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ezt persze nem könnyű elfogadni, mint ahogy arra is fel kell készülni, hogy a hosszú idő alatt kialakult problémát nem lehet egyetlen beavatkozással orvosolni, többnyire hónapokig tartó kezeléssorozatra, majd rendszeres parodontológiai kontrollra lesz szükség ahhoz, hogy hosszú távon meg tudják őrizni a fogakat.

Szerencsés esetben egyszerű terápiával is elérhető a gyógyult állapot

Számtalan csontpótló, ínypótló, regeneratív eljárás, rekonstruktív műtét létezik, de sosem ezzel kezdik a kezelést, először ugyanis megfelelő környezetet kell teremteni – mondja Dr. Molnár Bálint. Az egyetemi adjunktus szerint első körben csökkenteni kell a baktériumok mennyiségét, és meg kell változtatni azok összetételét a szájban.

Ennek érdekében a kezelés első fázisában különböző ultrahangos és kézi eszközökkel eltávolítják a fogkövet

az íny alatti tasakokból és az íny feletti részekről, egyúttal instrukciókat is kap a páciens arra vonatkozóan, hogyan tarthatja tisztán a fogait, fogközeit, hogy ne telepedjenek le újra a nyálban keringő baktériumok.

A rendszeres és megfelelően alapos fogápolás fontos része a fogágybetegség elkerülésének Forrás: Thinkstock

Ezt követően várnak két hónapot, ennyi időre van ugyanis szükség az íny letapadásához, amely eredményeként kialakul egy erős, gyulladásmentes szövet, amely képes stabilizálni a fogakat. Súlyos esetekben antibiotikumot is kap a páciens, és az is gyakori, hogy a mozgó fogat tehermentesíteni kell, például a tömések, fogpótlások megfelelő magasságának beállításával.

A fogak egy egész életen át megőrizhetők Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az enyhébb esetekben már ezek a kisebb,

nem műtéti kezelések is elegendőek ahhoz, hogy megszűnjön a vérzés, a mozgathatóság és a fájdalom.

Szerencsés esetben létrejön egy szinte teljesen gyógyult, gyulladásmentes állapot, amelyet rendszeres gondozással lehet fenntartani.

Egy hosszú élet végéig is megőrizhetőek a fogak

Amennyiben ezek a kisebb beavatkozások nem hozzák el a várt eredményt két hónap elteltével, műtétet javasolhat a parodontológus. Ezek a sokszor apró területen, nagyító alatt végzett beavatkozások általában néhány fogat érintenek egyszerre. Finoman feltárják a gyulladt területet, és eltávolítják az addig nem hozzáférhető területeken visszamaradt a baktériumokat.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

Ha szükséges, különféle csontpótló eljárásokat is alkalmaznak. A műtétek után, ha szépen gyógyul a seb, néhány hónap alatt önmagától stabillá válhat a fog.

Átmenetileg a kezelés alatt vagy a műtét után is szóba jöhet az úgynevezett sínezés is.

Ez azt jelenti, hogy fém-, vagy üvegszál erősítésű műanyag tömőanyaggal, ill. porcelán leplezésű hidak készítésével a külső szemlélő számára nem látható módon összerögzítik a fogakat, amelyek ezáltal képesek lesznek egymást stabilizálni.

Forrás: Dreamstime

A sikeres beavatkozások után is rendszeres, az állapot súlyosságától függően 3-6 havonta elvégzett – a fogkőeltávolítást is magában foglaló – folyamatos kontrollra lesz szükség ahhoz, hogy a páciens élete végéig meg tudja őrizni fogait.

(Forrás: Semmelweis Egyetem)