Valóban a Mikulásé lehet egy csonttöredék

Szent Miklós Mikulás
Szent Miklós ábrázolása egy ikonon
Vágólapra másolva!
Szent Miklós korából származik egy neki tulajdonított csonttöredék - állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói radiokarbon-vizsgálatok segítségével.
Vágólapra másolva!

A vizsgálat szerint az ereklye Szent Miklós korából származik, akiről úgy tudni, hogy időszámításunk szerint 343-ban halt meg. Bár egyelőre nem bizonyított, hogy a csont konkrétan a szenté, az bebizonyosodott, hogy abból a korból származik. Az oxfordi kutatócsoport szerint ezek voltak az első vizsgálatok, amelyeket a csontokon végeztek.

A mai Törökország területén meghalt Szent Miklós állítólagos ereklyéi az olaszországi Bari egyik kriptájában találhatók a 11. század óta.

Népszerűsége és a Mikulás alakját megteremtő legendája miatt több helyszínen is őriznek olyan csontokat, amelyeket neki tulajdonítanak, eredetiségük azonban kérdéses. Több száz ilyen csont létezik, az egyik gyűjteményt egy velencei templomban őrzik - olvasható a BBC honlapján.

Az Oxford Egyetem kutatói ezúttal egy medencecsont-töredéket vizsgáltak, amelyet egy franciaországi templomban őriztek, és amely ma az amerikai Illinois államban élő Dennis O'Neill atya tulajdona.

Szent Miklós ábrázolása egy ikonon Forrás: Origo

- mondta Tom Migham, a kutatást végző központ igazgatója.

A kutatók a továbbiakban DNS-tesztekkel szeretnék megállapítani, hogy a Szent Miklósnak tulajdonított csontok közül hány köthető egyetlen személyhez, és hány állhat kapcsolatban az Oxfordban vizsgált csonttal.

A tudósok különösen kíváncsiak arra, hogy vajon a most vizsgált medencecsont-töredék illeszkedik-e a Bariban őrzött csontokhoz, amelyek között nincs teljes medencecsont.

Egy mai Mikulás Forrás: Facebook / Finnish Santa

Szent Miklós a hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit már kiskorában elvesztette, egyik rokona nevelte fel, és ismertette meg a kereszténységgel is. Megtérése után jótékony célokra osztogatta szét örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra (ma: Demre) püspökévé.

Jótékonykodásával vívta ki az emberek tiszteletét és szeretetét, tettei miatt már életében szentnek tartották. A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz.

Halála után püspöki székhelyén temették el, ám a korabeli források szerint csontjait később ellopták, és a dél-olaszországi Bariba vitték.